vissza a főoldalra

 

 

 2015.06.19. 

A keresztyén ember hálából fáradozik

Június 5-én tartotta a Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálati Irodája a Református Diakónia IX. Országos Munkatársi Találkozóját, amelyen 580-an vettek részt.

A debreceni Dorcas Kemping teljesen megtelt a 46 intézményből érkező szeretetszolgálati munkatársakkal, akik közös bográcsozás mellett ismerhették meg jobban a hasonló területen szolgálókat, játékos vetélkedőn és „Ki mit tud?"-on, valamint főzőversenyen kapcsolódhattak ki.

 Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke az Apostolok Cselekedeteiből válogatott versek alapján hirdetett Igét a találkozó kezdetén. Áhítatában kiemelte: sokszor úgy gondoljuk, hogy az apostoloknak könnyű volt, mert látták Jézust, ők húzták ki a hálót a halakkal, de nekünk nem könnyű, mert mi normatívát számolunk, ügyet intézünk és sokszor magunkkal sem boldogulunk. „A keresztyénség nem arról szól, hogy milyen szép dolgok voltak régen, és most nem mennek olyan jól a dolgok. A keresztyénség mindig jelenvalóság, mindig Isten Szentlelkének az erejében élünk" – hangsúlyozta az egyházvezető.

Bogárdi Szabó István kiemelte azt is, hogy nagy kegyelem, amikor az ember szívében az a panasz ébred, hogy nem fér oda a munkához, hiszen akiket a Krisztus evangéliuma megragad, átformál, azok onnantól egy nagyon egyszerű életszabálynak engednek: mindent hálából cselekednek – nem azért, mert tetszést akarnak aratni. Úgy fogalmazott: „dicséretért, kitüntetésért, önbecsülésért szívesen dolgozik az ember, de ez elkopik, elpárolog, kiüresedik, semmivé lesz. Mi keresztyének nem ezért fáradozunk. Mi hálából fáradozunk, mert meghallottuk az evangéliumot, új életet kaptunk. A keresztyén ember életének a hála a legmélyebb motívuma." A Zsinat lelkészi elnöke az egyház nevében köszönetét és háláját fejezte ki azért a nehéz munkáért, amelyet a diakóniában szolgáló testvérek végeznek, valamint Isten segítő kegyelmét kérte a további szolgálatukra.

 Sokszínű közösség

 „Jó a sokszínű közösségre tekinteni" – kezdte Beszterczey András, a programot szervező Szeretetszolgálati Iroda vezetője, aki köszöntőjében felhívta a figyelmet arra, hogy a találkozó résztvevői egy szívvel és egy lélekkel vannak jelen. Úgy fogalmazott: „változások vannak, lesznek és jönnek a mi szolgálatunkban is (elég csak a jogszabályi változásokra gondolni), mégsem a változás, hanem a maradandóság a fontos. A maradandóság pedig itt van közöttünk, a mi Urunk Jézus Krisztus. Rá tekintve végezzük a szolgálatunkat." Miután az irodavezető köszöntötte a diakóniai szolgálatok munkatársait, áldott, pihentető napot kívánt a meghívottaknak.

A találkozó közössége valóban sokszínű volt, 46 magyarországi intézményből, más-más feladatot ellátó szolgálattól érkeztek munkatársak, akik különböző színű egyenpólót viselve tarkították a kemping látképét. A közösség a versenyek során is épült, mert a vegyes csapatok minden közösen leküzdött akadály, feladat után egyre szorosabb egységet képviseltek. A „Ki mit tud?" győztese a Sion Idősek Szeretetotthona és a Kótaji Református Egyházközség Idősek Otthona egyesített csapata lett Apáca Show előadásával, a főzőverseny első díját pedig a Nagyhalászi Református Egyházközség Idősek Otthona nyerte el különleges erdélyi pörköltjével.

 A munkatársi találkozó résztvevői nemcsak munkájuk során segítenek, hanem adományukkal is támogatják a rászoruló családokat, a rendezvényen összegyűlt 252 700 forint adományt a Magyar Református Szeretetszolgálat juttatja el kárpátaljai nélkülöző családoknak.

 

Gilicze Réka

 

(reformatus.hu)