vissza a főoldalra

 

 

 2015.06.19. 

Bemutatták az Öveges Diáklabort Kecskeméten

Június 9-én mutatták be a kecskeméti Piarista Gimnáziumban a természettudományos oktatás fejlesztésére létrehozott Öveges Diáklabort. Az április óta működő labort TÁMOP-pályázat keretében, az Európai Unió és a magyar állam 336 millió forintos támogatásával alakították ki – tájékoztat a Piarista.hu.

 Az európai uniós projekt célja a természettudományos oktatás fejlesztése, népszerűsítése egy a kor színvonalának megfelelő laboratórium létrehozásával. A terv szerint idén október végéig tizenegy partneriskola és a Piarista Gimnázium diákjai vesznek részt laborfoglalkozásokon. Németországi laborok tapasztalatait és tananyagait felhasználva a felső tagozatos diákoknak elsősorban 2–4 órás komplex természettudományos projekteket kínálnak majd. Ezek a mindennapi életben előkerülő problémákkal kapcsolatos tanulói kísérletekkel valósulnak meg.

 A diáklabort megnyitó rendezvény keretében a gimnázium dísztermében előadást tartott Labancz Zsolt piarista tartományfőnök, Mikulás Domonkos projektmenedzser, a kecskeméti Piarista Gimnázium igazgatóhelyettese, Lévai Zita Mariann laborvezető, valamint Barabás Péter egykori pesti piarista diák, a budapesti Leöwey Klára Gimnázium laborvezetője. Az előadások a lezajlott pályázati folyamatok, a szakmai együttműködések és a kecskemétihez hasonló magyarországi, valamint nemzetközi projektek témájához kapcsolódtak. Ezt követően a vendégek és meghívott szakemberek megtekintették a laboratóriumot.

 A laborban április óta zajlanak foglalkozások, eddig több mint 250 tanórát tartottak már, s ezek mellett tananyagfejlesztéseket végeznek, diákok és pedagógusok számára szakmai programokat is rendeznek itt.

 A korszerű kísérleti eszközök beszerzése részben még folyamatban van – mondta el Lévai Zita Mariann.

 A Piarista Rend Magyar Tartományának elsődleges célja, hogy a laboratórium szakmai műhelyként szolgáljon a magyarországi piarista iskolák és a régió természettudományos oktatása számára. Ehhez együttműködési lehetőségeket keresnek más Öveges- és egyéb iskolai laborokkal, iskolákkal, felsőoktatási intézményekkel és különféle vállalkozásokkal, valamint a régió iparának szereplőivel.

 Az együttműködő iskolák főképp környékbeli intézmények, részben egyházi, részben állami általános iskolák, de köztük van a budapesti Ward Mária Általános Iskola és Gimnázium is. Számukra a tanév folyamán összesen 370 laboratóriumi óra megtartását vállalták a piaristák, elsősorban tömbösített formában. A projekt évében iskolánként 30, az azt követő öt évben 15-15 óra laboratóriumi órát biztosítanak térítésmentesen. A projekt évében vállalják az utazási és étkezési költségeket is. Az együttműködő általános iskolák és az ország többi piarista iskolái számára szakmai napokat tartanak, valamint két disszeminációs (a projekt eredményeit bemutató – a szerk.) műhely-konferenciát is szerveznek.

 

/Fotó: Piarista Rend Magyar Tartománya/

 

(Magyar Kurír)