vissza a főoldalra

 2015.06.26. 

Az elmulasztott ígéretek földje

Miért nehéz Magyarországon és miért könnyebb Németországban? Miért működnek a német vállalkozások és miért vegetálnak a magyarok?

Ezekre a kérdésekre hosszas történelmi, szociológiai, kulturális, geopolitikai, gazdasági és ki tudja még hány szempontú választ lehet adni. Okok és okozatok millióit nevezhetjük meg.

Most mindösszesen két szempontot, két egyszerű átlagember-szempontot szeretnék felvillantani.

Az egyik szempont egy napról napra élő, tulajdonképpen illegális magyar vállalkozás, a másik egy napról napra élő, tulajdonképpen illegális német vállalkozás története. Mindkettőt magyarok viszik. Nézzük az elsőt.

A faluban, ahol lakom van egy lovarda. Valójában nem is lovarda, csak egy terület, melyen van pár karám, egy kis ház, némi tákolt viskó, melyben a szerszámokat tartják. És van egy lovakhoz értő lány, vagy most már inkább asszony, a párja, gyermeke, valamint két szintén jól tanító fiatal lány.

A terület alkalmas lovaglásra, a karám méretei, talaja alkalmasak tanításra. A lovak ún. félnomád tartásban vannak, azaz a három nagyobb karámban szétválasztva kancák, heréltek és pónik tudnak behúzódni a többi épülethez hasonló tákolmányok alá, de hagyományos boxos istálló nincs.

A lovak nyugodtak, jól érzik magukat a közösségi létben, a környékbeliek közül sokan oda viszik lovagolni gyerekeiket és többen ott tartják lovukat is bértartásban. A lovak a szomszédos réteken legelnek szívességi alapon. Azaz a vállalkozás megyeget és van lehetőség a fejlődésre. Vagyishogy volna.

Ugyanis a törvényi előírások szerint ez így nem lovarda. Nincs külön WC férfiaknak, nőknek és mozgássérülteknek, nincs lovanként nyolc négyzetméter fedett állás, nincs telephelyengedély, nincs vezetékes víz és a többi.

A lovarda tulajdonosa, az azt üzemeltető nő többször felvette a kapcsolatot az amúgy rendkívül készséges helyi önkormányzattal, a különböző hatóságokkal, a NAV-val, ahol mindenki segítőkész volt és tulajdonképpen mindenki azt sugallta, hogy ha ebből hivatalos vállalkozást, lovardát akar csinálni, akkor költsön rá vagy 10 millió forintot. Különben meg csinálja fusiban, mert ők ugyan segítenének, de nincs rá módjuk.

10 milliója nincs, hitelt nem kap, így aztán nem hivatalos a lovarda, így nem tud indulni pályázatokon, nem vehet részt az iskolások lovas oktatásában és gyakorlatilag bezárult a kör. Nem tud fejlődni, kicsit félve, éppen hogy megél.

Kinek jó ez így? Neki nem, mert nem tud előre lépni, éppen megél. Ráadásul mindent áfásan vásárol, pedig különben leírhatna jó csomó kiadást. Az önkormányzatnak nem, mert nincs bevétele, az államnak nem, mert nem fizetnek adót, az odajáró lovasoknak nem, mert jó lenne, ha nem csak a lányok kedvessége, szakértelme miatt lenne népszerű a lovarda, hanem a jó infrastruktúra miatt is.

Németországba települő, magyar anyanyelvű, félig német származású barátom családjával állampolgár lévén Bajorországba költözött. Miután mindenféle segítséget kapott a várostól, bejelentkezett a munkaügyi hivatalhoz, ahonnét jelentős juttatásokat kap, bizonyos feltételekkel. A feltételek lényege, hogy keres munkahelyet, és ha talál alkalmasat, ott dolgozik. Miközben kapta a juttatásokat, de még nem kapott állásajánlatot, belekezdett egy internetes csempeboltba.

A csempebolt lassan beindult, de közben ajánlatok is érkezetek. A munkaügyisnek – aki tartotta vele a kapcsolatot – tudomására jutott, hogy tulajdonképpen illegálisan üzemelteti a boltot. Hiszen ha van boltja, akkor valójában nem járna ennyi juttatás.

Azonban ahelyett, hogy mindenféle büntetéseket és elvonásokat helyezett kilátásba, örömének adott hangot, hogy az önfoglalkoztatás felé indult a kedves visszatelepülő – mert ez a hivatalos státusa –, majd javaslatokat tett, hogy hogyan lehetne a tevékenységet legalizálni és, hogy ők ehhez milyen segítséget tudnak nyújtani. Igaz, a törvény ezt betű szerint nem teszi lehetővé, de egyben neki mint az állam tisztviselőjének lehetőséget biztosít az egyéni mérlegelésre.

Nem kellett telephelyengedélyt kiváltani, húszféle hatóság szemléje után, hanem minden mehetett tovább a maga egyszerűségében. A bolt egy év után beindult, és miután a központ segítségével elintéztek minden papírmunkát, a megjelenő bevétel miatt a juttatásokat előbb csökkentették, majd elhagyták. De csak akkor, amikor a család megélhetése már biztosított volt.

Kinek jó ez az eljárás? A barátom éppen hogy, de megél a csempeboltból, ami az állam segítségével legális lett, fizet adót, így az államnak bevétele keletkezett és nem szorul rá a segélyre.

Látjuk, a két történet szereplői – a hivatalok munkatársait is ideértve – között nincs szándékbeli különbség. Mindannyian próbáltak jó szándékkal a lehetőségek szerint élni. De micsoda különbség van a lehetőségek között. Olyan lehetőségek között, melyek nem anyagi természetűek, azaz nem lehet arra hivatkozni, hogy jó, de Németországban mennyivel több a pénz.

Arra, hogy az állam és a hatóságok segítik majd az életünket 1990 óta négy évente kapunk ígéretet. Talán ideje volna beváltani, ugyanis az mindenkinek jó. Nekünk, az államnak, Magyarországnak.

Csorja Gergely