vissza a főoldalra

 

 

 2015.06.26. 

Újabb hidegháború
– Kárpátalja –

A Pentagonban tárgyalt elképzelés szerint az Egyesült Államok nehézfegyverzetet állomásoztatna a Baltikumban és más kelet-közép-európai országokban az ukrajnai orosz beavatkozás miatt aggódó NATO-szövetségesek megnyugtatására, egyben esetleges további agressziók megelőzésére – írta vasárnap a The New York Times.

A tekintélyes napilap amerikai és NATO-illetékesekre hivatkozva azt írta, a javaslat tankok, tüzérségi harci járművek és összesen akár ötezer katona felfegyverzésére elegendő más nehézfegyverzet Lettországba, Litvániába, Észtországba, valamint Lengyelországba, Romániába, Bulgáriába és esetleg Magyarországra való ideiglenes áthelyezésére vonatkozik. (Az ideiglenesség fogalmáról már van tapasztalatunk…)

Az újság megjegyzi, hogy az elképzelést még az amerikai védelmi miniszternek, a Fehér Háznak és a többi NATO-tagállamnak is jóvá kell hagynia. A The New York Times értesülése szerint a Pentagon várhatóan elfogadja a javaslatot még a NATO védelmi minisztereinek júniusban esedékes tanácskozása előtt. A lap megjegyzi ugyanakkor, hogy a szövetségen belül már politikai akadályok merülhetnek fel, ugyanis többen aggódva tekintenek egy ilyen lépés lehetséges hatásaira.

A cikk szerint ez lenne a hidegháború vége óta az első eset, hogy az Egyesült Államok nehézfegyverzetet telepít a korábban szovjet befolyási övezetbe tartozó kelet-európai NATO-tagállamok területére.

Úgy látszik, az Egyesült Államok végleg eltökélte magát, hogy újabb háborús zónát alakítson ki és tartson fenn, ráadásul itt, a szomszédban. Ukrajnában, ahol ma már milliós méreteket ölt az éhínség, abban az országban, amelyik az államcsőd szélén táncol, és ha valahonnan támogatást tud szerezni, azt egyből hadseregének fejlesztésére költi.

Folytatódhatnak a harcok szakadárok és ukránok között, melybe egyik oldalon az oroszok, másik oldalon az amerikaiak fognak beavatkozni. Persze nem nyíltan, ettől lesz ez megint hidegháború. Nem fog összecsapni az orosz és az amerikai hadsereg, de utóbbi mindenképp fenn fogja tartani a konfliktust, amivel mindenki rosszul, ellenben az ő országuk jól jár.

Nem a NATO-szövetségesek aggodalmát fogják eloszlatni, hanem az amerikai hadiiparért és hadikereskedelemért felelős körökét. Ha a fenti tervet keresztülviszik a Fehér Házon és a NATO-tagállamokon, akkor az üzletet nyélbe is ütötték. A Kelet-Európában állomásozó egységeket és az ukránokat újabb és újabb fegyverekkel lehet felszerelni, az amerikaiak bábja, Jacenyuk úgyis megvásárol tőlük bármit.

Az EU érdemlegeset idáig sem tett a békéért; most, hogy az USA elhatározza magát a háborús zóna véglegesítésére, semmi sem fog változni. A kárpátaljai magyarok szülőföldvesztése minden bizonnyal folytatódik, az anyaország gazdasági teljesítményét pedig visszafogja az orosz embargó. Egyelőre nem tehetünk mást, a javaslat ellen kell majd szavaznunk. Reméljük, nem leszünk egyedül.

 

Märle Tamás