vissza a főoldalra

 

 

 2015.06.26. 

 Közigazgatási rezsicsökkentés

Szeptemberre állhat össze a törvénymódosítási javaslatcsomag

Két hónapon át tartó konzultáció kezdődött a közigazgatási rezsicsökkentésről, arról, hogy a közszolgáltatásokért fizetendő díjak közül melyek csökkenjenek vagy szűnjenek meg. A részletekről Dr. Kovács Zoltán államtitkár nyilatkozott.

 Hányféle közszolgáltatási díj létezik, s milyen típusú hatósági díjakról beszélünk?

 – Jelenleg több mint 2000 közigazgatási eljárás díjköteles. Ebből a halmazból választottunk ki kétszer kilencet a konzultációhoz. Egy egységet a vállalkozások, a másikat a magánszemélyek számára. A tizedik rubrikát üresen hagytuk, hogy oda mindenki beírhassa azt a tételt, melyet csökkenteni, vagy megszüntetni szeretne. A magánszemélyek és a vállalkozások is 4-4 csökkentendő vagy eltörlendő elemet jelölhetnek meg a kilences listán a saját javaslatuk mellett. Ennek egyszerű az oka: az állampolgárok legszívesebben mind a 9 elemet csökkentenék, vagy megszüntetnénk, de így nem tudjuk értékelni objektíven a véleményeket. A kérdőíveket elektronikus úton a kormányhivatalok honlapján, személyesen pedig országszerte mintegy 1100 helyen, kormányhivataloknál, kormányablakoknál lehet kitölteni június 5-től augusztus 6-áig. A kormány döntése szerint 2016 januárjától már nem kell egyes díjakat fizetniük a magánszemélyeknek és a vállalkozásoknak. Célunk: mintegy 10 milliárd forinttal csökkenteni a lakosság és a vállalkozások ez irányú kiadásait. Ezt egy példával érzékeltetem: amennyiben erkölcsi bizonyítványt ingyenesen lehet igényelni, az azt jelenti, hogy évente 400 ezer ember zsebében összesen közel 1,2 milliárd forint marad. Ezzel tisztában vannak az érintettek, amit bizonyít, hogy már a konzultáció első napján 500 javaslat érkezett be.

 Miből fedezik a rezsicsökkentés által kiesett összeget?

 – Ez az összeg már nem szerepel a 2016-os költségvetés bevételi oldalán. Olyan terhek mérséklődnek jövő januártól, melyek jelentős társadalmi csoportot érintenek. Amennyiben például egy vállalkozó cégiratokat kér, az 4-7 ezer forintba kerül. S ha az adóigazolásért nem kell fizetnie a vállalkozásoknak, az számukra összesen 5 milliárd forintnyi spórolást jelent évente.

 Egy adott hatósági díj megszüntetésével elérhető a bürokrácia csökkentése is?

 – Amennyiben erkölcsi bizonyítványt igényel valaki, kitölti a nyomtatványt, kap egy csekket, azt befizeti a postán, majd visszatér a bizonylattal a kormányhivatalhoz, s elindul az eljárás. Ha megszűnik a díj ebben az esetben, akkor nem kell a postán sorban állni, majd újra a kormányhivatalba visszatérni. A vállalkozásokat érintő elemeknél több óráig is eltart mindez. Mindez a vállalkozások versenyképességét is segíti, mert ahelyett, hogy valaki a hivatalban időzik, termelni tud. Tehát időt takarít meg mind a vállalkozó, mind a magánszemély. S ismerjük a mondást: az idő pénz. Emellett ténylegesen egyszerűsödnek az egyes adminisztratív szabályok is. A járási és a kormányhivataloknál dolgozók naponta találkoznak ügyfelekkel. Ők mint jogalkalmazók jól látják, hogy mely területen vannak túlszabályozott, bürokratikus eljárások. Ezért elindítottunk egy belső platformot, s több mint 1000 javaslat érkezett be a járásoktól, és a kormányhivataloktól arra, hogy mely bürokratikus szabályokon kéne változtatni. Ezek 30 százalékára, pontosabban 331-re az ágazati tárcák azt nyilatkozták, hogy a szabályokat módosítani szükséges. S a közeljövőben végzik el a tárcákon belül a jogi formulák egyszerűsítését, több bürokratikus jogszabály megszüntetését.

 A konzultáció augusztusig tart. Azután mi történik?

 – Augusztus 6-át követően kezdetét veszi a javaslatok összesítése. Ezután kerülhet sor a szükséges jogszabály-módosításokra, s a tízmilliárdos közigazgatási rezsicsökkentés pedig 2016. január 1-jén lép életbe.

 Az ilyen típusú rezsicsökkentés mennyire számít kuriózumnak az EU-ban?

 – Két hete a V4-ek konferenciáján vettem részt, ahol mind a kormányablak-rendszer, mind a közigazgatási rezsicsökkentés kuriózumnak számított. Gondoljunk bele, hogy 32 ezer Quaestor-károsultnak több mint kétharmada a kormányablakoknál nyújtotta be a kérelmét.

 Az ellenzék mennyire támogatja ezt a javaslatot? Hiszen a baloldal többször is hangoztatta, hogy nem a rezsicsökkentés a megoldás az emberek gondjaira.

 – A baloldal nyolc éves kormányzása idején megtehette volna azt, hogy csökkentsen a lakosság terhein. Ehhez képest a közmű-szolgáltatási díjak jelentősen emelkedtek, sőt ha az Alkotmánybíróság nem vétózza meg, akkor a Bajnai-kormány bevezeti a házértékadót is.

 Említette a járási hivatalokat. Igaz, hogy ezen a területen 30-40 százalékos béremelés lesz 2016. július 1-jétől?  

– A 2016-os költségvetés tartalmazza azt a 25 milliárd forintot, ami a középszintű államigazgatásban dolgozók béremelésére szolgál, mert hosszú ideje nem részesültek illetményalap növekedésben.

 

Medveczky Attila