vissza a főoldalra

 2015.05.01. 

Mesés filozófia

Mozart: A varázsfuvola – Győri Nemzeti Színház

Márciusban mutatták be Mozart A varázsfuvola című operáját a Győri Nemzeti Színházban. Szűcs Gábor Jászai-díjas színész-rendező 1993-ban a főszerepet játszotta Peter Schaffer Amadeus című drámájában a Madách Színházban. Most pedig ő vitte színre az osztrák zeneszerző zseni legismertebb művét. „A varázsfuvola Mozart szellemi végrendelete” – írta Bruno Walter világhírű német karmester és komponista. 1791. szeptember 30-án mutatták be Bécsben, és a mű azóta is foglalkoztatja az embereket, mint egy megfejtendő rejtély. Egyszerre vígopera és mély jelentésű mítosz, olyan sokszínű, mint maga az élet. Már sokféleképpen értelmezték az Éj Királynője és Sarastro, Pamina és Tamino, illetve Papagena és Papageno kettőseit. Talán nem véletlen, hogy a fiatal szerelmespár mindkét tagjának neve az anima – lélek szót rejti. A bájos és tréfás „madárember” páros a földi jelleget képviseli. Míg a legnehezebben megragadható és legmagasabb szintet kifejező páros, az Éj Királynője és Sarastro pedig az éghez kapcsolható. A két szerelmes próbái ezért egy kulcsban az ég és föld közé kifeszített emberi lélek fejlődési útját szimbolizálják. „Ó, Mozart, halhatatlan Mozart – egy tisztább, jobb, boldogabb életnek mily sok, mily végtelenül sok örökké megmaradó nyomát vésted be muzsikáddal mindnyájunk lelkébe!” – írta Franz Schubert. A honfitárs zeneszerző értő gondolatait akár instrukciónak is vehetik azok a rendezők, akik A varázsfuvolához nyúlnak. A mű és szerzője kötelez. Mégis, az alkotóknak szükségük van a művészi szabadságra is, hogy élő színház születhessen. A kettő harmonikus ötvözete hozhat igazán szép eredményt.

Mozart maga a színművet „német opera” alcímmel látta el. Az ősbemutató 1791. szeptember 30-án Bécsben zajlott, Schikaneder színházában, a Freihaustheaterben, amely a Starhemberg hercegtől bérelt épületben, a Freihaus auf der Wiedenben működött. Schikaneder maga játszotta Papagenót, az Éj Királynőjét pedig Mozart sógornője, Josepha Hofer alakította. Az opera nem aratott azonnali sikert, Schikaneder jó üzleti érzékének köszönhetően azonban lassanként mégis népszerűvé vált. 1792 novemberében Schikaneder már a századik előadást jelenthette be a közönségnek. Mozart ezt az előadást már nem érhette meg, mivel 1791. december 5-én elhunyt. A szövegkönyv alapjául August Jacob Liebeskind Lulu, avagy a varázsfuvola (Lulu oder die Zauberflöte) című meséje szolgált. Schikaneder szerződtetett egy jó tollú bécsi diákot, Johann Georg Metzlert (írói álnevén Carl Ludwig Giesecke), hogy segítsen neki a librettó megírásában. A librettó első magyar fordítását Csokonai Vitéz Mihály készítette diáktársaival A boszorkánysíp címmel, de nem tudta befejezni, élete végéig dolgozott rajta. Goethe írt egy folytatást az operához, amely töredék maradt, és egy dekorációvázlatot. Maga Schikaneder is írt egy második részt A labirintus, avagy harc az elemekkel (Das Labyrinth oder Der Kampf mit den Elementen) címmel, melyet Peter von Winter (1754–1825) zenésített meg.

A varázsfuvola meséje röviden: a bölcs király összeházasodott a gonosz királynéval. Egy nap lányuk született. A király egy nap faragott egy fuvolát, melyet megfújva minden állatot megszelídített, s mindenkinek melegség költözött a szívébe. Sarastro, Ízisz és Ozirisz bölcs papja, Paminát a templomba vitte, hogy megvédje haldokló apja felkérésére anyjának, az Éj Királynőjének befolyásától. A királyné megbízta Tamino herceget, hogy találja meg és szabadítsa ki a lányát. Tamino meg is találja, azonban ő is egy fiatal Sarastróvá válik, mivel megtanulja csodálni a bölcsességét. Ezenkívül Tamino és Pamina egymásba szeretnek.

Magyarországon eddig leginkább kétféleképpen közelítették meg a rendezők A varázsfuvolát. Voltak, akik gyermekoperává alacsonyították le, míg mások a szabadkőműves szimbólumokat emelték ki. Szűcs Gábor szintézisre törekedett, több-kevesebb sikerrel. Mert mégis sokkal több az általa színre vitt előadásban a filozofikus elem, mint a meseszerű. Tamino egy bezárt dobozóból lép ki, ami a saját emberi korlátoltságát szimbolizálja. A kígyó pedig nem más, mint saját maga kételye. Tamino, a herceg, vívódik magában, hogy vajon jó uralkodó lesz-e belőle, s vajon talál-e magának méltó társat. A kétség, a kétely, a belső démona maga a szörnyeteg, amelyet elpusztítanak az Éj Királynőjének udvarhölgyei. Teszik ezt azért, hogy Paminát Tamino kiszabadíthassa Sarastro fogságából. Szűcs Gábor meglátása szerint ebben az operában nincsenek igazi gonosz figurák. S mivel minden mesének alapja, hogy szerepel bennük egy jó és egy gonosz figura, így a győriek operája nem tekinthető gyermekmesének. Erre főleg az opera fináléja a példa. Sarastro legyőzi az Éj Királynőjét és csatlósait, de azok nem semmisülnek meg, hanem a főpap mellé állnak. Sőt a királynő kezében ott a tőr, amellyel megfenyegeti a Nap és a Természet papját. Mindez kissé furcsának tűnik, de ha jobban belemélyedünk az ősi rítusokba, akkor nem az. Sarastro Ozirisz főpapja, s a régi egyiptomi istenség megjelenítője. Sőt továbbmenve, a folyton meghaló és feltámadó Természetet szimbolizálja. A Természet ősszel meghal, átveszi az uralmat a Földön a Sötétség, az Éj Királynője, aki tavasszal elpusztul. De nem végérvényesen. Tehát egy körforgásról beszélhetünk. Eszerint nincs fény sötétség nélkül. A Napvilág és az Éjszaka kiegészítik egymást. Ezzel a koncepcióval lehet vitatkozni, de legalább jól felépített, s nem kaotikus ötlethalmaz került a színpadra. A színpadkép és a jelmezek egy olyan rendezői koncepciót tükröznek, mely igyekszik hűen közvetíteni Mozart világát. Mégis kapcsolatot tart a jelenkorral. Csupán arra a kérdésre nem kapunk választ, hogy kinek ajánljuk ezt az operát. Gyermekeknek nem, mert a humoros Papageno-jelenetek nem ellensúlyozzák a filozofikus aspektust. És a felnőttek közül sem sokan érthetik meg azt, hogy miért nem győz végérvényesen a Napfény az Éj fölött.

A győri, április 11-ei előadásban Sarastro szerepében Rácz Istvánt láthattuk. A hang ércesen zengő, nemes és tekintélyt parancsoló énekben és prózában egyaránt. Rácz megjelenése, színészi alakítása érettnek mutatja a művészt a figura filozófiai mélységeinek megvillantására. Az Éj Királynője mindig nagy kihívás megformálójának. Szombat este Lőrincz Judit mutatkozott be nagy sikerrel. Tisztességgel helytállt a szerepben, a koloratúrás részeket szépen formálta, igaz, a munka látszott rajta, s valami apró finomság hiányzott a vokális produkcióból, ami költészetté érlelné azt. Színészileg viszont rendben volt a figura, attól függetlenül, hogy nem egy gonosz, hanem inkább hisztis nőt alakított, különösen jól sikerült a leányával folytatott párbeszéd ellentmondást nem tűrő aurájának megteremtése. Tamino szerepét László Boldizsár énekelte. Eleinte érezhető volt, hogy neki inkább a hőstenor figurák valók, mint a mozartiak. Így kezdetben, főleg a képáriánál túl soknak tűnt a voce. Majd egyre jobban hagyta szépen kibontakozni hangját. Már önismétlésnek tűnik újra és újra dicsérni igényes énekkultúráját. Kicsit ritkábban esik szó színészi képességeiről, amelyeket ezúttal megcsillogtathatott; színpadra termetten, a közönség szimpátiáját elnyerő karaktert formált meg. Nánási Helga Paminája igazi szereposztási telitalálat. Míg a miskolci Rigoletto Gildája nem egészen volt neki való, Mozart hősnője már igen. Áriájának ihletettsége példaértékű volt, játéka fegyelmezett, s meg is jeleníti a leány karakterét. Molnár Erik alkata, egyénisége kiált Papagénóért. Első áriája halványabbra sikeredett. A második felvonásra aztán, ahogy Papageno asszonyra, úgy Molnár még jobban magára talált. Bátrabban komédiázott, és hangját is teljes szépségében hallatta. A Kossuth-díjas Bede-Fazekas Csaba magabiztos és méltóságteljes öreg papja színészileg és vokálisan is meggyőző volt. A három dáma alakítója Hary Judit, Lázin Beatrix és Kovács Annamária. Hárman együtt hangilag és színészileg is összecsiszolt produkciót nyújtottak. A Kolozsvári Magyar Opera művésznője, Hary Judit az egész este folyamán rendkívül magas színvonalú és árnyalt, egyéni tónussal előadott, ragyogó teljesítménnyel ajándékozott meg bennünket.

Győrben nem először mutatták be ezt az operát, hiszen 2013-ban már egy keresztmetszetet láthatott az elsősorban iskolai csoportokból álló közönség a történet megértését segítő narrációk beépítésével, játékos zenekari ismertetővel. Néhány győri művész már akkor részese volt az előadásnak. Most a teljes előadáshoz a történelmi Magyarország több pontjáról hívtak énekeseket, így igazán jó csapat állt össze a nagyszerű feladatra.

Medveczky Attila