vissza a főoldalra

 

 

 2015.05.01. 

BOTRÁNY EURÓPÁBAN

Ötmillió eurós megbízás a négy fős cégnek

Közfelháborodás miatt az EU regionális politikai szóvivője Jakub Abramowicz kénytelen volt tájékoztatni a nyilvánosságot arról, hogy az eredetileg Gyurcsány Ferenc tulajdonában lévő, a magyarországi rablóprivatizációs időszakban hírhedetté vált felvásárlással, átalakítással és működtetéssel foglalkozó Altus Befektetési és Vagyonkezelő Rt., egy nemzetközi konzorcium vezetőjeként másfél milliárdos szerződést írt alá 2014 márciusában Brüsszellel. Ez a meglehetősen homályos célú munkavégzés több kérdést is felvet:

Hogyan nyerhet Európában millió eurónyi pályázati pénzt egy olyan minimum gyanús körülmények között született és gazdagodó cég, mint az Altus, amelynek léte, felfutása megkötött szerződései elválaszthatatlanok Gyurcsány pártállami időkből származó összeköttetéseitől. Ha a pártállami kapcsolatok kiaknázása nem minősíthető korrupciónak, akkor semmi. A cég induláskori bevételeinek nagy része a korábban a KISZ legnagyobb vállalataként ismert Ezermester Úttörő és Ifjúsági Kereskedelmi Vállalat végelszámolási feladatainak elvégzéséből származott. Gyurcsány Ferenc karrierjét KISZ-káderként kezdte (volt az ifjúsági szervezet pécsi bizottságának titkára, a Központi Bizottság titkára, végül az utódszervezet DEMISZ alelnöke is). Pártbéli és korábbi mozgalmi kapcsolatait is felhasználva építette ki birodalommá terebélyesedő vállalkozásait.

Tatai Ilona, a Taurus volt vezérigazgatója, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja az Altus vezető tanácsadója lett. A Gyurcsány-féle birodalmi lépegető előbb bérlő volt, majd kisvártatva tulajdonosként megszerezte a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) egykori bölcsődéjének és óvodájának a helyiségeit. A MEH helyettes államtitkára, Szilvásy György (Gyurcsány kabinetfőnöke), korábbi KISZ-szóvivő segítségével bonyolította az ügyletet, amelynek tipikusan közpénz szivattyút idéző mozzanata, hogy a megszerzett állami tulajdont a MEH tulajdonában lévő kft.-k visszabérelték az Altustól.

Tatai Ilona mellett Jagiellowicz Györgyné is az Altus főtanácsadója lett, és Gyurcsány anyósa, Apró Piroska az Altus sajátos vállalatszerzéseihez nyújtott nagy értékű állami segítséget. Az SZDSZ által az ÁPV Rt. igazgatóságába delegált (Tocsik ügyben elhíresült) Virág Attila is kellett a sikerhez, aki később Gyurcsány üzlettársává lépett elő. A Gyurcsány– Virág páros cégeinek vételára (mint a könyvvizsgálókat vizsgáztató monopolhelyzetben lévő cégük ) egy két év alatt megtérült.

Amikor a százmilliós vásárlásokhoz banki hitelre is szükség volt, a kölcsönt nyújtó bank az Apró Piroska elnökletével működő állami Magyar Hitel Bank lett.

A Horn-éra második felében aztán az Altus-érdekeltségek sorra nyerték a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) háttérintézményeinek tanácsadói megbízásait. A tárca államtitkára Szilvásy György volt.

Gyurcsány minden gazdasági mozdulatára a gyanú árnyéka vetült, a cég adás-vételek, a balatonőszödi szerzésétől kezdve a keresztbe kasba lízingelések, a cégösszeolvadások, ki és bevásárlások, a kárpótlási jegyekkel való privatizációs ügyletek, a minimum gyanús apportálások, az ellenérték nélküli állami vagyonátadások, a maradványértéken, végső soron fél és harmad áron megszerzett ingatlanok, és az egész vagyonszerzése arra predesztinálná, hogy egy ilyen módon meggazdagodott ember cégével kössenek szerződést olyan tanulmány készítésére melynek témája a kohéziós (felzárkóztatási) és regionális politika további alakítása? Nincs elég baja az EU-nak? Nem utálják még elegen? Tényleg ez az ember és az általa megtestesített morál fémjelezné az EU jövőbeni fejlesztéspolitikáját, az ő kezére adnák a tervek ellenőrzését?

 

 czyla