vissza a főoldalra

 

 

 2015.05.06. 

MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 19.száma!

A tartalomból:

MAGYAR TAVASZ (címlapon)

A 2014-es évben a magyar ellenzéki pártok három megsemmisítő vereséget szenvednek, amelyek eredményeképpen úgy tűnik, a kormánypárt 2018-ig totálisan bebetonozza magát, s a verseny már előre lefutottnak tekinthető. A külföld tehát ősztől megindította az utcai tiltakozások áradatát. Érdemes erre az összefüggésre rámutatni? Nagyon is. Mert hiszen nyilvánvalóan akkor jelenik meg a korrupciós tematika a közéletben, amikor a kitiltások ügye napirendre kerül. A kormány megroppantására és egy merőben új közhangulat megteremtésére a csenevész hazai ellenzék önmagában nem lett volna képes. A Fidesz öt (vagy tágabban: nyolc) év „társtalanság” után valódi versenytársat kap – ha nem is épp pártpolitikait. Mire hajaz ez a „megoldás”? A demokráciára semmiképp, inkább arra, aminek az egész arab világ és a Közel-Kelet lakossága esik áldozatául.

 Csurka István: MEGMARADÁS (2.oldal)

A magyarság megmaradásához magyar ember kell. A magyar népelem fogyásának lefékezése, megállítása, visszafordítása, és az idegenek beözönlésének megakadályozása, a bevándorlás magyar érdekű szabályozása. Ezért a magyar államnak egy gondja, egy célja, egy feladata van itt a Kárpát-medencében: megállítani a magyarság fogyását, minden lehetséges eszközzel támogatni az értelmes, keresztény, magyar, a nemzet történelmi értékeit átörökíteni képes, gyermekeit tisztességgel felnevelő családot.

A világ népesedése két ellentétes folyamat egymásra hatásából és harcából áll. A jelenlegi világcivilizációt, a technikát, a hadászatot, a gazdaságot és a pénzt uraló fehér emberfajta szaporodása megállt. Ugyanakkor Ázsiában, Kínában és különösen Indiában, Dél-Ázsiában, valamint Afrikában és Dél-Amerikában hatalmas népességrobbanásnak vagyunk szemtanúi. Ez az emberfölösleg előbb-utóbb elözönli azokat a térségeket is, ahol sohasem volt őshonos, és csak idő kérdése, hogy a gazdasági és pénzügyi hatalmat is átvegye az USA-tól Kína, és nyomában más, feltörő államok, régiók. Néhány hamar elszaladó évtized, és a világhatalom átalakul, a népek és fajták összekeverednek, kialakul egy eddig nem ismert jellegtelenség, amit talán multikultúrának fognak nevezni, de helytelenül, mert kultúra alig lesz benne. Az a baj, hogy ez a folyamat nem az ésszerűség, a közös megegyezések és az egész emberiség jól felfogott közös érdekei szerint zajlik le, hanem esztelenség, háború, népirtások, járványok és a természettel szembeni rablógazdálkodás közegében.

 Noam Chomsky:

Izrael és Amerika a két lator állam, Európa pedig az USA szolgája

A lakosságnak ezt a lesújtó véleményét az amerikai média nem hajlandó közzétenni (3.oldal)

A Global Conversation vendégeként mondott még különbeket is Chomsky, többek között azt, hogy a világ két szakadék felé tart teljes gőzzel, az egyik egy küszöbön álló természeti katasztrófa, a másik pedig egy 70 éve körülöttünk lebegő atomháborús veszély. Nézői kérdésekre válaszolva kifejtette: Nem vitás, hogy az Egyesült Államok és Izrael a világ két atomhatalma, nem titok, hogy az emberek elsöprő többsége Amerikát tartja a világbéke legnagyobb kerékkötőjének ám az amerikai média ezt nem hajlandó közzé tenni. Néhány hete az Atomtudósok Lapja létrehozta az ún. ítéletnapja óráját, melyet két perccel közelebb állították éjfélhez. Az éjfél a vég, és ettől jelenleg, szerintük három percre vagyunk. 30 éve, vagyis az első Reagan-években kialakult pánik óta most vagyunk a legközelebb egy atomháborúhoz. Benjamin Netanjahu ellene van az Iránnal kapcsolatos megállapodásnak, mégpedig azért, mert Irán keveset költ a hadseregére még régiós szinten is, nemhogy amerikai viszonylatban. Chomsky szerint Irán védelmi stratégiát dolgozott ki arra, hogy visszatartson egy támadást addig, amíg a diplomáciai csatornák beindulnak. Az Egyesült Államok és Izrael, a két lator állam pedig példát akar statuálni. Egy értelmes stratéga sem gondolhatja komolyan, hogy Irán valaha is bevetne atomfegyvert. Ha erre készülnének, akkor egyszerűen eltörölnék az országot a föld színéről, és semmi jele annak, hogy az uralkodó papok, bármit is gondolunk róluk, szeretnének mindent lerombolni.

 Előnyben a magyar vállalkozások

Az illegális fakereskedelem visszaszorult (4.oldal)

Elsősorban a hazai vállalkozások megfelelő minőségű és mennyiségű alapanyaggal való ellátását szolgálja az állami erdőgazdaságoknál a közelmúltban bevezetett faanyagforgalmi szabályozás. Dr. Bitay Márton Örs, állami földekért felelős államtitkárt arról faggattuk, hogy miként részesülhetnek előnyben az állami fafeldolgozó üzemek, és hogy a halászati tilalom nem veszélyezteti- e a piacot.

 Irányváltás (4.oldal)

Amióta a Magyar Nemzet irányt váltott egészen megdöbbentő emberek jelennek meg az újságban. Persze az új főszerkesztőnek nem lehet könnyű dolga, nehéz ezen az oldalon olyan tehetséges újságírót – vagy akárkit – találni, aki hajlandó nekimenni Orbánnak. Ez a szűkösség odáig jutott, hogy a korábbi SZDSZ-közeli budapesti értelmiség is megszólíttatott, hogy esetleg írna-e a Nemzetbe, ha szabadideje engedi. A budapesti liberális értelmiség nem földrajzi, sokkal inkább minőségi és bizonyos értelemben származási kategória. Az ide tartozók, miközben nyilatkozatok szintjén oly kényesek liberális alapállásukra, jól látható húszezresek hatására bármire képesek. Régóta meggyőződésem, hogy Tamás Gáspár Miklós, ha úgy adódna, lehetne a jobbik ideológusa is. Minden szempontból alkalmas a szerepre. Így történt, hogy az a Puzsér Róbert, aki másfél-két évtizede még elkötelezett SZDSZ-támogató volt, aki az akkor SZDSZ-jelvénynek számító 4-es metrós kitűzővel járt a Károlira, majd vörös zászlóval jelent meg a 2006-os Kossuth téri eseményeken, a Magyar Nemzet vezető publicistája lett.

 CIVILBEN

Beszélgetés Manninger Jenővel (5.oldal)

A polgári pártok minél szorosabb együttműködésének híveként 2000-ben belépett a Fideszbe. 2002. áprilisban a Zala megyei 3. számú (Keszthely és térsége) választókörzet Fidesz–MDF jelöltjeként nyert egyéni mandátumot. Van már jó pár éve, hogy utoljára találkoztunk Zalakaroson. Akkor csak futólag váltottunk szót. Ott, a hotel halljában megforduló jobboldali politikusokat tisztelet övezte, többen lekezeltek velük, várakozással volt tele a levegő. Talán 3 évvel lehettünk a 2010-es választások előtt. Most, öttel utána arra készülök, hogy bemutassam magánemberként a politikust, kíváncsi vagyok tudja-e, milyen ma egy országgyűlési képviselő presztízse. Ezért indulok a délutáni találkozónkra. A vonyarcvashegyi Taverna teraszán vár Manninger. Ha a polgárt kellene ábrázolnom, mondjuk egy fotón, őt kapnám lencsevégre. Külsejét tekintve és minden reagálására illik: Manninger a polgár, aki olyan értékrendben hisz, amely a konzervatív jelzővel illethető legtalálóbban. Nem szolgája a hatalomnak, nem uralkodója közösségének, egyszerűen a képviselője. Szereti a békességet, betartja a rendet: provokatív érdeklődésemre sem szidják, sehol a környéken. Délután van, fél négy, még nem volt ideje ebédelni, itt a Tavernában evett pár falatot, azután egy melange mellett elbeszélgettünk egy jó órát, vallott az életéről, munkájáról, a világról.

 Semmelweis szülőháza nemzetközi zarándokhely

A múzeumot nem a tárgyak sokasága, hanem a szellemisége határozza meg (6.oldal)

A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár is Millenniumi Díjat kapott a szellemi tulajdon világnapja alkalmából. Az ENSZ genfi székhelyű Szellemi Tulajdon Világszervezete 2000-ben döntött arról, hogy április 26-át a világ társadalmi fejlődéséhez és haladásához meghatározó módon hozzájáruló műszaki alkotók és művészek munkássága és eredményei védelmének szentelt világnappá nyilvánítja, amely tisztelgés az emberi tudás és képzelőerő, a kreativitás előtt. Varga Benedeket, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár főigazgatóját az intézmény fő feladatairól, a névadó emlékének ápolásáról és a Semmelweis-emlékévről kérdeztük.

 Fókuszban a munkahelyteremtés

Sümegen a turizmusfejlesztés a húzóágazat (7.oldal)

Sümeg képviselő-testülete április közepén rendkívüli ülésen tárgyalta meg és fogadta el a város 2015-től 2020-ig tartó gazdasági programját, amely rögzíti a fő gazdaságfejlesztési irányokat és a megteendő lépéseket. Végh László, Sümeg polgármestere úgy vélekedik, hogy nagy lehetőséget rejt magában a konferenciaturizmus, a vallási turizmus, valamint rendezvények, szabadtéri színházi előadások és koncertek tartása a püspöki palota udvarán.

 Esztergomi háziorvos nyerte el az „év praxisát”

Remélem, hogy megnő a háziorvosok társadalmi megbecsültsége (9.oldal)

Zombor Gábor egészségügyi államtitkár és Balogh Sándor, a zsűri elnöke átadták „Az év praxisa a Kárpát-medencében” díjait a magyarországi és a határon túli háziorvosoknak és munkatársaiknak az Emberi Erőforrások Minisztériuma Arany János utcai épületében. A közlemény szerint 192 háziorvosra adtak le ajánlást Magyarországról és a határon túlról, és mintegy 175 ezren szavaztak a jelöltekre. A magyarországi első helyezett Dr. Üveges Szilvia esztergomi háziorvos, belgyógyász szakorvos lett, vele beszélgettünk.

 Aki nem követi a divatos elméleteket

Ha egy képből eltűnik az ábrázolás, akkor számomra az érdektelen (10.oldal)

Nagy Előd festő- és éremművész: Mindig az ösztönömre építek, és kerülöm a spekulativitást. Azt festem le, amit saját meglátásom szerint igaznak érzek. Tehát a magam módján szeretném, ha képeim a valóságot tükröznék, ha nem is fotószerűen, vagy naturalista stílusban. A hiperrealista ábrázolásmód igen távol áll tőlem, tisztelem azokat, akik ilyen jellegű képeket alkotnak. Számomra rendkívül „fárasztó” dolog lenne ilyen stílusban alkotni, nem vinne rá a lélek, s úgy vélem: a festészet egyfajta expresszivitás, lendület, festői értelemben vett meggyőző erő.

 Új történelmi opera született

Selmeczi György: Bizánc – a Kolozsvári Magyar Opera előadása az Erkel Színházban (14.oldal)

Bevallom, egy kicsit elfogult vagyok a kortárs komolyzenei művekkel. Emlékszem, hogy mikor a ’90-es évek elején Ennio Morricone saját új műveit vezényelte a Zeneakadémián, több órán át álltam sorba a jegyért, mert azt hittem, hogy szép, neoromantikus melódiákat hallhatok. Iszonyú csalódás ért. Nem is szólva Fekete Gyula A megmentett város című operájáról, ami még próbálkozásnak is csapnivaló. Ezért, mikor Selmeczi György új operájára invitáltak kolozsvári barátaim, akkor idegileg felvértezve ültem be az Erkel Színház nézőterére. S ahogy felcsendült az előzene, hihetetlen nagy öröm töltött el. Az egész opera szép, hol romantikus, hol kissé verista, vagy berliozos, puccinis stílussal teli. Az utóbbi főleg a császárné áriáján volt tetten érhető. Zeke Edit díszletei korhűek voltak, és szépen megvilágítottak. Itt kell feltenni a kérdést, vajon miért van az, hogy a klasszikus operák díszletei sok esetben rémesek, míg a kortársakéi szépek, sőt gyönyörűek. Gyönyörűek, de nem giccsesek. A jelmezek igényesek, ám kissé eklektikusak: a császár, a császárné, a török követ ruhája korhű, de az udvarnokok öltönyben vannak. Ezzel érzékeltetik talán, hogy az árulás, az intrika örök emberi tulajdonság.

 Személyében egybefonódott a katolikus hit és a magyar nemzettudat

1975. május 6-án hunyt el Isten Szolgája, Mindszenty József (18.oldal)

A rendszerváltás óta eltelt években egyre többen munkálkodnak Mindszenty József hírnevének a helyreállításán Magyarországon, a Vatikánban pedig folyamatban van boldoggá avatási pere. Újabb elégtételt jelent halálának negyvenedik évfordulóján, hogy szobrot emeltek a tiszteletére, valamint teret fognak elnevezni róla. Szombaton a jubileumi szentmise után avatták fel Esztergomban, a templomhegy lábánál, a Szent Adalbert Központhoz vezető ún. Sötétkapu bejárata mellett a szobrot, amelyet a ceremónián Erdő Péter bíboros áldott meg. Az emlékmű eredete igazán érdekes, Az Imádság Magyarországért címet viselő alkotás Oroszországban készült, megformálója pedig Vlagyimir Alekszandrovics Szurovcev szobrászművész. Az orosz Békességszerzők és Béke Alapítvány 2012-ben határozta el, hogy posztumusz I. Sándor cár-díjjal tünteti ki az egykori hercegprímást, és szobrot állítanak emlékére. Döntésüket ösztönözte II. Alekszej pátriárka 1994-ben, a magyar parlamentben elhangzott beszéde, melyben az 1956-os eseményekről szólt: „Ezt a tragédiát országom akkori vezetőinek gonosz akarata idézte elő, akik saját népük akaratát is semmibe vették, a gonosztettek végrehajtói tehát honfitársaim voltak. Megértem, hogy ez árnyékot vet népemre, ezért gyászolom a magyar néppel áldozatait és veszteségeit. Én mint az orosz ortodox egyház pátriárkája, aki Isten előtt most és mindörökké felelősséggel tartozom népem tetteiért, 1956 vétkei miatt ezennel megkövetem önöket.” Az orosz szobrászművész Mindszenty saját szavait véste a szobor talapzatára: „Imádkozom az igazság és a szeretet világáért!”

 Ismét ott a legjobb négy között

Az all-star listás kapuvédő szerint rendkívül egységes a Veszprém (20.oldal)

Az idegenben elért döntetlen után magabiztos, hatgólos hazai győzelemmel, kérdőjelek nélkül jutott be az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapata a Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjébe. Az időközben lezajlott sorsoláson az is kiderült, hogy a döntőbe jutásért – akárcsak tavaly – idén is a német THW Kiel csapatával kell majd megmérkőznie a veszprémieknek. Az esélyekről és a csapat terveiről az MKB Veszprém válogatott hálóőrét, Mikler Rolandot faggattuk, aki a négy közé kerülésből olyannyira kivette a részét, hogy a BL all-star játékosainak listájára is felkerült a neve.

 

Keresse a Magyar Fórumot május 7-én, csütörtökön az újságárusoknál! De már május 6-án 9 11 óra között megvásárolhatja kiadóhivatalunkban. Kiadóhivatal: 1092 Budapest, Ráday u. 32. , I. em. 3. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1575

info@magyarforum.hu

Előfizetéssel kapcsolatos felvilágosítás: +36-30-7545-017

 

Keresse föl a Magyar Fórum Facebook-oldalát! Ha elégedett annak tartalmával, akkor „tetszikelje”, idegen szóval „lájkolja” az oldalt.

 

A CSURKA ISTVÁN EMLÉKBIZOTTSÁG FELHÍVÁSA

 Kedves Honfitársam!

 Bizalommal teli szívvel és abban a reményben keresem fel, hogy sorskérdéseinkben egyetértünk. Végzetes volna tovább halogatni, ezért ki kell mondanunk: tartozunk megőrizni annak az embernek az emlékét, akinek ma ilyen nagy hitele van a magyarság legjobbjai között. A dolog szellemi voltából következik, hogy az őrzés megszervezése egy értelmiségi csoport feladata. Erre vállalkozott a Csurka István Emlékbizottság, amely elnökévé választott.

Négy-öt magyar összehajol – Csurka István emlékére, ez a jelmondatunk. A mintegy 4000 honfitársunktól kapott támogatásának köszönhetően, ígéretünknek megfelelően, 2012. Karácsonyra kiadtuk a Csurka István Emlékkönyvet. 2013 nyarán pedig felavattuk síremlékét, melyen valóságos láng lobog, soha ki nem alvó. Jelképezve őt, a lámpást, aki világított szerte Magyarországon. Csurka István 80. születésnapján bemutattuk Pató Róza Csurka Istvánt ábrázoló bronzplakettjét, valamint Boros Péter szobortervét.

Szeretnénk felhívni figyelmüket, következő nagy célunkra: a Csurka István tiszteletére emelendő köztéri szoborra. Mindamellett országjáró körutat szervezünk, hogy Csurka István a nemzeti emlékezetben is méltó helyre kerüljön. A fiatalságot is bevonnánk a programokba: a középiskolások számára novellapályázatot hirdetünk. Bár elég erőt érzünk magunkban, a feladat azonban olyan nagy és jelentős pénzeszközöket igényel, hogy saját erőből nem győzzük.

Mint karmesternek engedjék meg, hogy Liszt Ferenc Les preludes című művének mondanivalójával búcsúzzam: az ember élete nem egyéb, mint egy csodálatos előjáték a halhatatlansághoz.

 Budapesten, 2015. áprilisa

 

Barátsággal: Medveczky Ádám a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas karmestere

***

Szíves adományaikat várjuk A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány számlaszámára:

 11712004-20341426

 Kérjük, a megjegyzés rovatban tüntessék fel, hogy „Csurka István Emlékére”.

 A Csurka István Emlékbizottság adománygyűjtése A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány céljaival összhangban történik.

 Az alapítvány adatai: Nyilvántartási szám: 1026; Székhely: 2081 Klotildliget, Vörösmarty u. 16.; Célja: A hazai népi-nemzeti, konzervatív irányultságú kultúra és sajtó támogatása. Az Alapítvány képviselőjének neve, elérhetősége: Medveczky Attila; 1092. Budapest, Ráday u. 32.