vissza a főoldalra

 

 

 2015.05.01. 

Szolnokon ne legyen éhes gyermek

A város polgármesterének, Szalay Ferencnek ez a legfőbb célkitűzése

A XVII. Szolnoki Utazás Kiállítás és Helyi Értékek Vására kapcsán kerestük föl a megyeszékhely vezetőjét, akitől beszélgetésünk során megtudtuk, hogy az önkormányzattal együtt mindenek fölé a gyermekétkeztetés támogatását helyezték.

 Az állam és Szolnok városa együttesen támogatja a gyermekek étkeztetését. Hogyan osztoznak a támogatás mértékében?

 – A számok ridegek. Természetesen azt szeretnénk, ha egy éhező gyermek se lenne Szolnokon. Mintegy 9 ezer gyerek étkezik Szolnokon, s közülük valamivel több mint 3 ezer kap támogatást. Naponta 1565 gyermek étkezik teljesen ingyen, további 1534 gyerek fél áron ebédelhet. A bölcsődések, óvodások és iskolások tízóraija, ebédje és uzsonnája összesen 905 millió forintjának a családok valamivel több mint a harmadát fizetik. A fennmaradó költségekhez az állam gyermekétkeztetési támogatás címén több mint 440 millió forinttal járul hozzá, míg az önkormányzat 105 millió forintot biztosít.

 Azok a gyermekek nem kapnak meleg ételt, akiknek a szülei tartoznak a térítési díjjal?

 – Szolnokon nincs olyan gyermek, aki nem jut meleg ételhez, ez akkor is így van, ha esetleg a szülei tartoznak a térítési díjjal. Tehát a gyereket nem büntetjük azért, mert szülei nem hajlandóak fizetni. Azokat, akik 180 napon túli tartozást halmoztak föl, először levélben kiértesítjük. Ám kénytelenek voltunk nemrég arról dönteni, hogy amennyiben erre nem reagálnak, valahogy behajtsuk a tartozást.

 Milyen az ételek minősége? Ízlik a gyerekeknek az ebéd?

 – Sajnos ma olyan világot élünk, amikor az a hír, ami nem jó, a pozitívumokat nem divatos kiemelni. Annak ellenére, hogy a kilencezer gyermek közül biztosan van, akinek nem minden ízlik (tapasztalataink szerint ők kisebbségben vannak) általánosságban a közétkeztetés minőségéről elmondható, hogy az adott konyha vezetősége az egészségtudatosság és a korszerű táplálkozási igényeknek megfelelően állítja össze a heti menüt.

 Mi a helyzet hétvégén és tanítási szünetben?

 – Azt természetesen pontosan nem tudjuk, hogy hétvégén, vagy tanítási szünetben a szülők mit adnak enni a gyermeküknek. A szolnoki bölcsődés, óvodás és iskolás gyermekek naponta egyszer meleg ételt fogyasztanak, és arra is ügyelünk, hogy tízórait és uzsonnát is kapjanak. A legszegényebb gyermekek a nyári és a téli szünetben is térítésmentesen kapnak napi egyszeri meleg ételt az önkormányzattól. Ezenkívül egyedi térítési díjtámogatásban körülbelül 100 család részesül. Ilyen támogatás annak a Szolnokon lakó gyermeknek adható, akinek a családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 150 százalékát. A támogatás összege az étkezés térítési díjának 50 vagy 25%-a lehet, a család jövedelmi viszonyaitól függően.

 Polgármester úr, erről a fájdalmas témáról, amit önök igazán emberségesen próbálnak orvosolni, térjünk rá a nemrég megrendezett XVII. Szolnoki Utazás Kiállítás és Helyi Értékek Vásárára. Hasznos volt?

 – Igen, azt hiszem, nemcsak hasznos, fontos is volt. Elmondhatom, két nap alatt az érdeklődők megismerhették a turisztikai vállalkozások, utazási irodák, információs irodák, szálláshelyek ajánlatait. A kiállítók az ország számos pontjáról érkeztek, így itt voltak Észak-Magyarország, az Észak-Alföld és a Tisza-tavi régió, a Dél-Alföld és a Nyírség képviselői is. Sőt az érdeklődők azt is megtudhatták, hogy Vajdaság Autonóm Tartománya, Kárpátalja, Felvidék és Máramaros megye milyen turisztikai élményeket kínál. Az indonéz és a ciprusi nagykövet mellett Kárpátalja, Erdély, a Vajdaság és Szlovákia képviselői is jelen voltak a XVII. Szolnoki Utazás Kiállítás és Helyi Értékek Vására megnyitóján. Szolnokról nem mondható el, hogy hagyományos turisztikai célpont lenne. Ennek a kiállításnak és a vásárnak számunkra az az üzenete, hogy a város és a megye kiemelt programként kezelje az idegenforgalmi fejlesztéseket. Eddig főleg a helyiek és a térségben élők látogatták rendezvényeinket. Most nyitni akarunk a távolabb élők felé, ami komoly marketingfeladat. Be szeretnénk mutatni a helyi értékeket: így a szolnoki csipkét. Repülőmúzeumot építünk, és augusztusban megnyitjuk a városháza pincéjében a Sörárium névre keresztelt egyedülálló interaktív sörmúzeumot, mely a sörfőzés hagyományira és a város gasztrokulturális emlékeire alapoz. További tervünk a művésztelep felújítása.

 Ciprus és Indonézia nagyköveteinek is felkeltették az érdeklődését?

 –Éppen erre a kérdésre keresem a választ én is, hiszen mindkét távoli országban igen jelentős az idegenforgalom. A nagykövetek kíváncsiak voltak az ország közepén lévő turisztikai értékekre. Mindketten meglepődtek azon, hogy Szolnok városa pezsgő kulturális életű megyeszékhely. Ezt szeretnénk minél több embernek bemutatni, mert tudjuk, hogy a turizmus a régió gazdasági versenyképességének javításán túl, a létrehozott új munkahelyeken keresztül közvetlenül és a szolgáltatásokon keresztül közvetve is segíti a foglalkoztatottság bővítését, ezért kiemelt prioritás az ágazat jövedelemtermelő képességének javítása.

 

Medveczky Attila