vissza a főoldalra

 

 

 2015.05.08. 

Bemutatták a csíksomlyói búcsúba közlekedő II. Rákóczi Ferenc mozdonyt

Az idén II. Rákóczi Ferenc tiszteletére díszítették fel a csíksomlyói pünkösdi búcsúba induló Székely Gyors-Csíksomlyó Expressz zarándokvonat mozdonyát, a járművet április 27-én sajtótájékoztatón mutatták be a Nyugati pályaudvaron.

 Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kiemelte: az Országgyűlés döntése értelmében Rákóczi-emléknapot tartanak a jövőben minden év március 27-én, a fejedelem születésnapján. Hozzátette, a mozdonydekoráció emléket állít azoknak a kiváló teljesítményre képes magyar embereknek, akik örök példát jelentenek, és egyet jelentenek az összetartozás élményével. Szavai szerint a MÁV-Start Zrt. nemcsak egy szolgáltatást, utazást teljesít, hanem annál sokkal többet: értékmegőrzést és értékmentést. Nemcsak a MÁV-csoportnak, hanem minden nemzeti gazdasági társaságnak kötelessége, hogy kulturális-szellemi-történelmi értékmegőrző legyen – tette hozzá.

 Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója bejelentette: a mozdony felmatricázására kiírt pályázatot Penke József gyógyszerész végzettségű budapesti fotós és grafikus munkája nyerte. Különdíjban egy saját rajzával pályázó gyermek, Németh Márk részesült. Emlékeztetett: a MÁV történelmi díszítésű mozdonyai korábban egyebek mellett Mátyás király, Széchenyi István, Liszt Ferenc, Kandó Kálmán meg az aranycsapat képmásával lettek ellátva. A jármű a pünkösdi búcsú után is aktív marad, az utasok egész évben találkozhatnak vele – mondta.

 Zaránd György, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója elmondta: a vasúttársaság a korábbi évekhez hasonlóan támogatja a történelmi jelentőségű utat. A MÁV 15 kocsiból álló szerelvénye több mint ezer zarándokot szállít majd történelmi tájakon keresztül – tette hozzá.

 Mező Tibor, a pünkösdi utazást szervező Kárpáteurópa Utazási Iroda vezetője ismertette: a Magyarországról május 22-én induló két különvonat, a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a vasúttársaság TRAXX típusú mozdonyával az élen járja végig a négynapos utat, a két vonatot a Keleti pályaudvaron egyesítik, a Rákóczi-mozdony szállítja a több mint ezer zarándokot Magyarország ezeréves határára. A mozdony, a korábbiaktól eltérően, a gyimesbükki Rákóczi-várig vontatja majd a szerelvényt.

 Az idei szervezés újdonsága a madéfalvi veszedelem emlékművénél tartandó megemlékezés és a hazaút módosított útvonala is, egy Wass Albert-regény helyszínén, Désen, Wesselényi Miklós városán, Zsibón és Károli Gáspár szülőhelyén, Nagykárolyon keresztül. Mint mondta, a Szilágyságban magyar vonat a második világháború óta nem járt.

 A MÁV a Kárpáteurópa Utazási irodával együttműködve évről évre össznemzeti zarándokvonatot közlekedtet a csíksomlyói búcsúba, a szerelvényt az erdélyi fejedelem halálának 280. évfordulója alkalmából díszítették fel II. Rákóczi Ferenc tiszteletére arcképével és az „Istennel a hazáért és a szabadságért" – jelmondatával.

 

MTI