vissza a főoldalra

 

 

 2015.05.13. 

MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 20.száma!

A kivégzésszerű mészárlás közben jó néhány nőt megerőszakoltak. Hersch cikke akkor alapjaiban rengette meg a vietnami háborúba vetett hitet. Hersch mostani rendkívül hosszú írásában többek között azt állítja, hogy bin Laden 2006 óta a Pakisztáni különleges erők az ISI fogságában volt. Pakisztán tulajdonképpen Amerika szövetségese, számtalan akcióban vett részt, az ISI hírhedt börtöneiben számtalan rabot kínoztak meg, több közös akciót szerveztek a pakisztáni és amerikai erők. Ugyanakkor Pakisztán kapcsolatban áll a szélsőséges iszlám csoportok közül jó néhánnyal. Pakisztán katonai erejét és jelentőségét atomarzenálja adja. Az amerikaiak a kétségkívül diktatórikus katonai rezsimmel éppen a fentiek miatt nem húznak ujjat, holott több forrás is állítja, hogy Pakisztán a terrorizmus melegágya.

 EMBER KELL A GÁTRA (címlapon)

Komoly gazdasági érdekünk, hogy például a Szovjetunió helyébe lépő országokkal, különösen Oroszországgal, jó kapcsolatunk legyen. Ez a hatalmas és ásvány-, illetve bányakincsekben gazdag ország döntően Putyinnak köszönhetően szuperhatalom maradt, s mint ilyen nyilván nem akar közvetlen konfliktusba kerülni a másik szuperhatalommal, mert tudja, hogy ez egy következő világháborúhoz vezethetne. Ebből következően Putyin egyáltalán nem viselkedhet kiszámíthatatlan politikusként, inkább praktikus ember kell legyen, aki a tárgyalásos megoldások híve. Ehhez képest a nyugati propaganda, ahelyett, hogy elismerné az oroszok legitim érdekeit a Krímben, nem vesz tudomást arról, hogy éppen a Nyugat az, amely Putyin számára egyszerűen elfogadhatatlan eszközöket vetett be. Nem Putyin volt az, aki elvesztette a kapcsolatát a valósággal. ő pontosan tudja, tudta, hogy a XX. századot uraló Szovjetunió vezette politikai rendszer megbukott. Hiába beszélnek a hetvenedik évfordulóval kapcsolatban erőfitogtatásról, abban semmilyen veszély nincs, ha felvonulnak. Sokkal jelentősebb veszély rejtőzik a belső egyensúly mesterséges megtörésén munkálkodó titkosszolgálati beavatkozásokban. Ez a világ fő problémája.

 Csurka István : Hatalomra törni? (2.oldal)

Most már nincs helye óvatoskodó fogalmazásnak. Lakiteleken ’87-ben is és ’88-ban is nemcsak a fennálló hatalommal szemben, hanem az ún. demokratikus ellenzékből lett, s ma a liberális pártban tömörülő lukácsizmus, landeszmannizmus és aczélgyörgyizmus ellen is fellépve, s ezektől nyomban a legdurvább támadásokat is elszenvedve állt fel az MDF! Ebből a különállásból és ebből a népi- nemzeti alapállásból lett rögvest az antiszemitizmus vádja. Ha tehát most az MDF vezetése kilöki magából és a pártból ezt az alapot, amely ma részben a Népi-nemzeti Körben, részben a Magyar Útban testesül meg, s amelyet a Magyar Fórum fogalmaz meg, kilöki csak azért, hogy a jövőben összeilleszthető legyen az SZDSZ-szel, a Magyar Demokrata Fórum lényegileg megszűnik. Formailag fennmarad, még talán valamilyen kormányzati szerep is jut neki, de az a magyarságképviselet, amelynek természetesen lehet sok hibája, fogyatékossága, de amelynek hatalomban maradása híján senki sem állíthatja arcpirulás nélkül, hogy megtörtént a rendszerváltás – odalesz. Mert ugyan miféle rendszerváltás az, amelyben a magát nyíltan magyarnak vállaló egyénnek félnie kell? Mert most ez a helyzet. A magyarság szolgálata és a magunk magyarságának megélése visszaszorul oda, ahonnan elindult, a búvópatakba? Nem az egypártrendszer formális visszatérésétől kell tartani, és nem is a kézi vezérléses diktatúra újrakezdésétől, hanem az fenyeget, hogy a magyar nép veszíti el minden esélyét arra, hogy saját hajlamai, igényei szerint berendezett országban éljen. Hál’ Istennek, sokan felismerik, hogy a Magyar Út nem más, mint ennek az esélynek az életben tartási kísérlete. Nevetségesen aprócska kérdés ebből a szempontból, hogy párt-e, pártkezdemény-e, vagy hogy mikor és minek a kebelében válik azzá. A fontos az, hogy van. S így az esély mégsem vész el.

(1993. március 25.)

 Putyin beszéde (3.oldal)

Ha akarjuk, ha nem Putyin a Vörös téren párhuzamba állította „a hitleri kaland”-ot, amely az egész világ számára szörnyű leckét jelentett, az egypólusú világrenddel. Hiszen az 1930-as években sem vette rögtön észre „a felvilágosult Európa a halálos veszélyt a nácizmus ideológiájában, s most, 70 év elteltével a történelem ismét éberségre int. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a faji felsőbbrendűség és kivételezettség eszméje vezetett a legvéresebb háborúhoz”. A katonák menetében a Vörös téri 70. évfordulós díszszemlén egy kínai egység is felvonult, Novoszibirszkben pedig kínai őrhajók vettek részt a vízi parádéban. Oroszország 25 városában, valamint a tavaly márciusban Ukrajnától elcsatolt Krímben is megtartották az ünnepi katonai felvonulásokat.

 Választások Angliában (3.oldal)

Abszolút többséget szerzett a brit Konzervatív Párt a parlamenti választásokon. A péntek délutáni szavazatszámlálási adatok alapján a konzervatívok frakciójának létszáma elérte a 326 főt a 650 fős alsóházban. David Cameron miniszterelnök péntek délután felkereste II. Erzsébet királynőt a londoni Buckingham-palotában, hogy formálisan átvegye a kormányalakítási megbízást az uralkodótól.

David Cameron 1966. október 9-én született Londonban. Családja jómódú, arisztokrata származású. Cameron IV. Vilmos leszármazottja, ily módon II. Erzsébet királynőnek is távoli rokona. A középiskolát az Eton College-ban végezte, majd az Oxfordi Egyetemen szerzett kitüntetéses diplomát filozófiából, politikatudományból és közgazdaságtanból 1988- ban. Az egyetem után a Konzervatív Párt Kutatási Központjában kezdett dolgozni, majd 1992-ben Norman Lamont pénzügyminiszter tanácsadója lett. A következő évben Michael Howard belügyminiszter tanácsadójaként dolgozott, amíg a konzervatív kormány el nem veszítette az 1994-es választásokat. 1994-ben a Carlton Communications nevű médiacégnél helyezkedett el, ahol a céges ügyfelekért felelős igazgató volt 2001-ig.

 A korszerű felsőoktatás megteremtése

Minden, amit teszünk, az épp a hallgatók érdekében történik (4.oldal)

A fenntartó egyetlenegy kart sem szüntet meg. Nem az a célunk, hogy felsőoktatási intézmények szűnjenek meg, vagy elbocsátásokra kerüljön sor. Ez egyszerűen egy hírlapi kacsa. Palkovics László, az EMMI felsőoktatásért felelős államtitkára a teljes intézményi szakstruktúra tartalmának felülvizsgálatáról tájékoztatja lapunkat. A Felsőoktatási Kerekasztal ülésén olyan megegyezés született, amely okafogyottá teszi a diáktüntetést.

 Valós probléma a bevándorlás? (4.oldal)

A legújabb népvándorlás korában Európának komolyan kell foglalkoznia a bevándorlás kérdésével, csakúgy, mint Magyarországnak, még ha jelenleg nem is olyan vészes nálunk a helyzet. Ennek megfelelően állandóan közbeszéd tárgyát képezi a probléma, nem régen látott napvilágot az a javaslat, mely alapján kötelező migrációs kvótarendszert vezetnének be az Európai Unióban. A június végén tárgyalandó tervezet szerint a menekülteket elosztanák a 28 tagállam között az országok GDP-je, népessége, munkanélküliségi aránya és eddigi menekültkérőinek száma alapján. A menekültek helyzete valóban tragikus, afrikaiak ezrei adják minden nap sorsukat az embercsempészek kezébe, hogy Európába juthassanak, de a Balkánról és Ukrajnából is egyre többen indulnak az unióba. Ennek ellenére Brüsszelben megint ostobaságot eszeltek ki, a javaslat kivitelezése képtelenség, az okok elhárításáról továbbra sem esik szó, csupán a következmények kezeléséről.

 Az adósság átrendezése nem megoldás

Legalább 100 milliárd forint hiányzik az egészségügyből (5.oldal)

Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár már a költségvetési tárgyalások során bejelentette, hogy áprilisban megkezdődik a kórházak adósságátrendezésének folyamata. Dr. Rácz Jenő, a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség tagja, előző elnöke úgy véli, hogy a finanszírozásra utalt többlettámogatás nélkül a meglevő intézményrendszerben, a jelenleg adott szolgáltatási csomag a most hatályban levő szakmai eljárásrendeknek megfelelő gyógyítás mellett nem teszi lehetővé a kórházak gazdaságos működését.

 Aki a köz pénzét tőzsdére viszi, felelőtlenül hazardíroz

A szocialista kormányok nem kártalanították a regnálásuk alatt bedőlt cégek ügyfeleit (6.oldal)

Witzmann Mihály országgyűlési képviselőt, a brókerbotrányokat vizsgáló parlamenti albizottság fideszes tagját a testület feladatáról, munkájának következményeiről, az ügy gyors rendezésének feltételeiről kérdeztük.

 A közjó érdekében

Célunk a magyarországi és határon túli katolikus ifjúsági és felnőttképző intézmények közötti összefogás (7.oldal)

Ezt az alapítványt egy maga is állami gondoskodásban felnőtt fiatal, Kothencz János hívta életre 1996-ban. A szervezet biztosítja a célok érdekében tevékenykedő szakemberek, egyéb közreműködők és segítők, valamint elsődlegesen az állami gondoskodásban élők és az egyébként veszélyeztetett fiatalok pénzbeli, tárgyi és erkölcsi támogatását. Lindeisz Ferenc elnökkel a Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Egyesület működéséről beszélgetünk.

 25 év

A rendszerváltás idején hatalmas válságban volt az ország. Emellett végre kellett hajtani azt a washingtoni forgatókönyvet, mely többek között tartalmazta a pénzügyi liberalizációt és a privatizációt, ráadásul az olcsó import beözönlése a hazai vállalatokat tönkretette.

Orbán Viktor felszólalása a Veritas Emlékkonferenciáján az Országgyűlés megalakulásának 25. évfordulója alkalmából: az 1989–90-es idõszakot mai szemmel nézve inkább a negatívumokat és a hibákat látjuk; a rendszerváltás idején megszűnt egymillió munkahelyet, a veszni hagyott keleti piacokat vagy éppen a spontán privatizációt. 2010-re a magyarok többsége már a rendszerváltás vesztesének érezte magát, útközben megtört, elfogyott az a lendület, energia és lelkesedés, amely az 1990-es évek elejét még meghatározta. A 2008-as pénzügyi válság után pedig megfogyatkozott az a bizalom, amellyel a magyarok 40 év kommunizmus után a szabályozatlan piacgazdasághoz és a liberális demokráciához viszonyultak – az elmúlt öt évben bebizonyosodott, hogy összefogással reménytelennek tűnõ dolgokra is képesek vagyunk.

 A politikus Hóman Bálint

A Veritas Történelemkutató Intézet vitaestje (12.oldal)

Több mint tíz pontban vádolta a népbíróság Hóman Bálintot 1946-ban. Zsidótörvények megszavazása, együttműködés a hazai szélsőjobboldallal, együttműködés a németekkel és így tovább. A fő bűne pedig: a Szovjetunió elleni hadüzenet megszavazása. Különös, de az 1941-es miniszterek közül csak Hómant vádolták ezzel. Egyébként pedig antiszemitának bélyegezték. Jóllehet Hóman a nemzettel tartó s a nemzetet építő zsidóságot elismerte, de kritizálta a nemzet ellen forduló izraelitákat, mindenekelőtt az 1919-es kommün zsidó származású vezetőit.

 Itt volt május elseje (13.oldal)

Amikor elhangzott Gyurcsány szájából, hogy az Orbán-kormány több éve zajló rezsicsökkentő programja nem más, mint rezsihazugság. Majd meglepő módon bejelentette, hogy a legalapvetőbb javakhoz, némi vízhez és áramhoz ingyen juthat majd hozzá mindenki, ha ők kerülnek kormányra. Ez lenne tehát a Gyurcsány-kormány-féle rezsicsökkentés. A majálisi hangulat odáig fokozódott, hogy Gyurcsány beállt a rendszerváltást bírálók közé, és bejelentette, hogy a honi átalakulás hatmillió vesztesén, ha ismét kormányt alakíthat, ő fog segíteni. Most azokat az embereket akarja felkarolni, azok számára akar ismét reményt adni, akik érdekében a nem olyan régen volt kétciklusnyi kormányzati ideje alatt semmit nem tett.

 Moldva, a titokzatos tartomány

Faragó Laura: Szép illatja száll a szívemre – a Baranyában élő moldvai magyarok hit- és dallamvilágáról (16.oldal)

Vajon miért kereste föl Faragó Laura énekművész éppen a csángókat? Azért, mert úgy gondolja, hogy a népzenét, a nép dalait, énekeit, csupán kottaanyagból megismerni nem lehet. Tehát, aki a népdal lényegéhez akar eljutni, annak meg kell járnia azt az utat, amely elvezet a nép lelkéig. Költészetüket tanulmányozhatjuk a nép ismeretétől függetlenül is, mert aki ezt megpróbálta, aki elolvasott egy népköltést, vagy elénekelt egy népdalt, magasrendű művészi hatását saját magán tapasztalhatta. A szerző bevallja, hogy a népművészetnek kotta útján való megismerése sokáig igen magasrendű műélvezetet jelentett számomra is: elvezetett a csúcsra, az ismeretlenség titkos birodalmába, ahová felemel egy-egy Bach-korál, vagy Mozart-ária. De megmaradt „elérhetetlennek”, megmaradt „titoknak”, és egy kissé mindig távoli, objektív, hatalmas világnak. Megrendülve gyönyörködtem népművészeti alkotásainkban – és hadd idézzem itt Tóth Aladár egyik vallomását: „a művészet mennyei létrája ott áll mindenki előtt. Legfelső fokára, igaz, csak Palestrinák, Bachok, Mozartok, Beethovenek juthatnak… De felfelé tekinteni: ez megadatott mindenkinek”. A neves zeneesztéta felsorolásából azonban szomorúan hiányoltam a népköltést. Az énekesekkel való személyes találkozás kellett ahhoz, hogy rájöjjek: a népdal még ennél is több. Nem „feltekintek” rá, hanem belenézek „mélységeibe”.

 

Keresse a Magyar Fórumot május 14-én, csütörtökön az újságárusoknál! De már május 13-án 11 és 15.30 óra között megvásárolhatja kiadóhivatalunkban. Kiadóhivatal: 1092 Budapest, Ráday u. 32. , I. em. 3. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1575

info@magyarforum.hu

Előfizetéssel kapcsolatos felvilágosítás: +36-30-7545-017

 

Keresse föl a Magyar Fórum Facebook-oldalát! Ha elégedett annak tartalmával, akkor „tetszikelje”, idegen szóval „lájkolja” az oldalt.

 

A CSURKA ISTVÁN EMLÉKBIZOTTSÁG FELHÍVÁSA

 Kedves Honfitársam!

 Bizalommal teli szívvel és abban a reményben keresem fel, hogy sorskérdéseinkben egyetértünk. Végzetes volna tovább halogatni, ezért ki kell mondanunk: tartozunk megőrizni annak az embernek az emlékét, akinek ma ilyen nagy hitele van a magyarság legjobbjai között. A dolog szellemi voltából következik, hogy az őrzés megszervezése egy értelmiségi csoport feladata. Erre vállalkozott a Csurka István Emlékbizottság, amely elnökévé választott.

Négy-öt magyar összehajol – Csurka István emlékére, ez a jelmondatunk. A mintegy 4000 honfitársunktól kapott támogatásának köszönhetően, ígéretünknek megfelelően, 2012. Karácsonyra kiadtuk a Csurka István Emlékkönyvet. 2013 nyarán pedig felavattuk síremlékét, melyen valóságos láng lobog, soha ki nem alvó. Jelképezve őt, a lámpást, aki világított szerte Magyarországon. Csurka István 80. születésnapján bemutattuk Pató Róza Csurka Istvánt ábrázoló bronzplakettjét, valamint Boros Péter szobortervét.

Szeretnénk felhívni figyelmüket, következő nagy célunkra: a Csurka István tiszteletére emelendő köztéri szoborra. Mindamellett országjáró körutat szervezünk, hogy Csurka István a nemzeti emlékezetben is méltó helyre kerüljön. A fiatalságot is bevonnánk a programokba: a középiskolások számára novellapályázatot hirdetünk. Bár elég erőt érzünk magunkban, a feladat azonban olyan nagy és jelentős pénzeszközöket igényel, hogy saját erőből nem győzzük.

Mint karmesternek engedjék meg, hogy Liszt Ferenc Les preludes című művének mondanivalójával búcsúzzam: az ember élete nem egyéb, mint egy csodálatos előjáték a halhatatlansághoz.

 Budapesten, 2015. áprilisa

 Barátsággal: Medveczky Ádám a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas karmestere

***

Szíves adományaikat várjuk A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány számlaszámára:

 11712004-20341426

 Kérjük, a megjegyzés rovatban tüntessék fel, hogy „Csurka István Emlékére”.

 A Csurka István Emlékbizottság adománygyűjtése A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány céljaival összhangban történik.

 Az alapítvány adatai: Nyilvántartási szám: 1026; Székhely: 2081 Klotildliget, Vörösmarty u. 16.; Célja: A hazai népi-nemzeti, konzervatív irányultságú kultúra és sajtó támogatása. Az Alapítvány képviselőjének neve, elérhetősége: Medveczky Attila; 1092. Budapest, Ráday u. 32.