vissza a főoldalra

 

 

 2015.05.08. 

Visszaváltoztatta az egészségügyi miniszter a kovásznai szívkórház nevét

Nicolae Banicioiu egészségügyi miniszter rendelete nyomán ismét Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórháznak hívják a székelyföldi Kovászna fürdőváros nemzetközi elismertségű intézményét.

 A miniszteri rendelet fénymásolatát Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke tette ki a közösségi oldalára. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben megválasztott politikus közleményben mondott köszönetet mindazoknak, akik aláírásukkal tiltakoztak az ellen, hogy a minisztérium április elején önkényesen Teculescu-Benedekre módosította az intézmény nevét.

 „Az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP), és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) közös sikerként könyveli el az ügy eredményét, amely nem valósulhatott volna meg az orvostársadalom, a román és a magyar közösség, valamint a politikum összefogása, illetve ésszerű belátása nélkül" – fogalmazott a tanácselnök.

 A miniszter aznap bocsátotta ki az intézménynév visszaváltoztatásáról szóló rendeletet, amikor háromszéki politikusok átadták a minisztériumban a név visszaváltoztatására vonatkozó kérvényt, melyet több mint 29 ezer ember írt alá.

 Székelyföldön felháborodást váltott ki, hogy április elején a tárca Nicolae Teculescu állítólagos balneológus nevét is beiktatta az alárendeltségében működő intézmény nevébe. Míg Benedek Géza a kórház alapítója, 25 évig az intézmény igazgatója, és egy nemzetközileg elismert sajátos gyógyító módszer kidolgozója volt, Nicolae Teculescu tevékenysége egyáltalán nem kötődött a szívkórházhoz, tudományos munkájának nem maradtak fenn emlékei. A kórház orvosai azt is kétségbe vonják, hogy a Kovásznán született, de a városból még a szívkórház megalapítása előtt elköltözött Teculescunak volt-e egyáltalán orvosi végzettsége.

 

MTI