vissza a főoldalra

 2015.05.15. 

Csurka István: MEGMARADÁS

A magyarság megmaradásához magyar ember kell. A magyar népelem fogyásának lefékezése, megállítása, visszafordítása, és az idegenek beözönlésének megakadályozása, a bevándorlás magyar érdekű szabályozása. Ezért a magyar államnak egy gondja, egy célja, egy feladata van itt a Kárpát-medencében: megállítani a magyarság fogyását, minden lehetséges eszközzel támogatni az értelmes, keresztény, magyar, a nemzet történelmi értékeit átörökíteni képes, gyermekeit tisztességgel felnevelő családot.

 Az oktatásra, az iskolákra, az érettségi és felvételi rendszerre mindenki panaszkodik, a pedagógusok nehezményezik a kicsi fizetéseket, a szülők tiltakoznak az iskolabezárások ellen, de csak igen kevesek előtt világos, hogy az oktatás lezüllesztése, a költségvetésből erre a célra juttatott egyre kisebb hányad, szándékos népbutítás. A neoliberális gyarmatosító rendszer szándékosan akarja alacsony szinten tartani a nép műveltségét, szakértését, szándékosan zülleszti le a kutatást, a tudományt, mert könnyen befolyásolható, sohasem kérdező, hiszékeny fogyasztóra van szüksége. Csak a műveltebb, tájékozottabb, szélesebb látókörrel rendelkező emberben fejlődik ki a kérdezés képessége, a dolgok mögé nézés igénye. A tömegember mindent elhisz, ami a képernyőről feléje árad, és mindent megvesz – amit tud –, amit kínálnak neki. Az alacsony tudatszinten tartott tömegember, a konformista ember jobb alattvaló, mint a kritikus szellemű és a maga területén legalább művelt ember, ezért ennek a globális hatalomnak ilyen emberekre nincs szüksége. Ezért ilyen az oktatás, ezért ennyire zavaros az iskola. A neoliberális gyarmatosítóknak a nemzeti öntudat, a magyarság az első számú ellenségük, ezért a magyar nevelést, a történelem ismeretét, a magyarság küldetésének igazságait kirekesztik az iskolából. A nemzeti öntudat, miként a bolsevistáknak, a neoliberálisoknak is ellenségük. Ha azonban a nemzet továbbra is ilyen nevelési és oktatási viszonyok között él, elpusztul. Kihal a nemzetért felelősséget vállaló értelmiség, feladja és külföldre vándorol a magyar tudomány, az orvosaink elhagynak bennünket, a tanári-tanítói pályára nem érkezik elegendő felelősségteljesen gondolkodó, hivatástudó személy. Ezért az oktatást-nevelést, az iskolát azonnal ki kell ragadni a neoliberális rombolók kezéből, és magyarrá, korszerűvé és célszerűvé kell tenni. Meg kell teremteni a népből való felemelkedésnek az útját, a magyar tehetségek legmagasabbra való feljuttatásának és a sajátos magyar műveltségi igények kielégítésének a lehetőségét. Mindenekelőtt az iskolát bitorló neoliberális embereket és szellemet, a hazugság és az idegenség szellemét kell száműzni.

 A magyarság megmaradása

– sorskérdéseink

 A világ népesedése két ellentétes folyamat egymásra hatásából és harcából áll. A jelenlegi világcivilizációt, a technikát, a hadászatot, a gazdaságot és a pénzt uraló fehér emberfajta szaporodása megállt. Ugyanakkor Ázsiában, Kínában és különösen Indiában, Dél-Ázsiában, valamint Afrikában és Dél-Amerikában hatalmas népességrobbanásnak vagyunk szemtanúi. Ez az emberfölösleg előbb-utóbb elözönli azokat a térségeket is, ahol sohasem volt őshonos, és csak idő kérdése, hogy a gazdasági és pénzügyi hatalmat is átvegye az USA-tól Kína, és nyomában más, feltörő államok, régiók. Néhány hamar elszaladó évtized, és a világhatalom átalakul, a népek és fajták összekeverednek, kialakul egy eddig nem ismert jellegtelenség, amit talán multikultúrának fognak nevezni, de helytelenül, mert kultúra alig lesz benne. Az a baj, hogy ez a folyamat nem az ésszerűség, a közös megegyezések és az egész emberiség jól felfogott közös érdekei szerint zajlik le, hanem esztelenség, háború, népirtások, járványok és a természettel szembeni rablógazdálkodás közegében. Az emberi világnak az az állapota, amely az első világháború kitöréséig állott fenn, nem állítható vissza. Európa, amely addig elsősorban nagy, gyarmattartó nemzetei révén a világhatalom és a civilizáció vezérhajója volt, elvesztette vezető szerepét, helyébe a második világháború egyetlen győztese, az USA került, de a következő évtizedekben aláhanyatlásának, másodrendűségbe szorulásának lesz tanúja az emberiség. A globalizmus, amelynek központja az USA és bankjai, nem megoldja, hanem elmélyíti a világ problémáit, élezi és olajhódításaival kihívja maga ellen a színes bőrű, szegény népek haragját. Mivel ez a folyamat feltartóztathatatlan, s a magyarságnál nagyobb, gazdagabb nemzetek sem tudják megállítani, csak olyan programnak van értelme, amely számolva a körülményekkel, a magyarság számára a legkedvezőbb feltételeket ígéri. Ennek az új, emberi létformának, amelyet a klímaváltozás nagyon meg fog terhelni, annyi formája, annyi szigete és szigetcsoportja lesz, ahány helyen történik. Az erős kultúrák, az évezredes történelmű népek, a saját eszményeikhez ragaszkodók az elkeveredés közben is megőrzik asszimiláló képességüket – megőrzik szigetüket –, és nem kerülnek alávetett helyzetbe. Valószínűleg lesznek majd színes bőrű angolok, írek, fekete finnek és svédek, akik Vejnemöjnen vagy Dickens örökösének tartják magukat, és ha kell, megvédik hazájukat, de a jelenlegi állás szerint sajnos nem bizonyos, hogy lesznek olyan magyar cigányok, akik egyáltalán tudnak valamit Árpád-házi Szent Margitról, és olyan magyar zsidók, akik a legkisebb közösséget is vállalnák az Árpád-sávos lobogóval, pusztán azért, mert a történelem egy igen szerencsétlen pillanatában ezt a lobogót a nyilasok is lobogtatták.

Ezért a magyarként való megmaradás ma elsősorban hatalom kérdése.

Ha a nemzet nem teremt magának sürgősen olyan kormányzatot, amelyik a nemzet nevében, törvényes felhatalmazással és ha kell, erővel irányítja a pénzt, a gazdaságot, a kultúrát, az iskolát és a tájékoztatást, akkor a magyarságnak nincs esélye a megmaradásra. A megmaradást legjobban éppen a kormánynak kell akarnia. Ezzel szemben most éppen fordítva van: a kormány akarja legkevésbé.

A következő választáson egyszer s mindenkorra lehetetlenné kell tenni, hogy ezt a nemzetet idegen érdeket szolgáló kormány vezesse.

A magyarkénti megmaradásnak a következő feltételei vannak:

A magyar népelem fogyásának lefékezése, megállítása, visszafordítása,  és az idegenek beözönlésének megakadályozása, a bevándorlás magyar érdekű szabályozása. A magyar föld magyar kézben való megtartása, s az eddig elkótyavetyélt földek visszaszerzése. Egy magyar érdeket szolgáló telepítéspolitika kidolgozása, amelyben földhöz jutnának fiatal, földet művelni szándékozó és tudó emberek, akik a nekik juttatott földön egészséges, magyar, keresztény gyermekeket nevelnek, és a földet megvédeni hajlandóak.

Tudomásul kell végre vennünk, hogy a hazát csak az védi meg becsülettel, aki birtokolja, akinek a földje terem, aki egész életét ehhez köti. A kisvállalkozónak a hazai ipar, a saját erő fejlesztése is ugyanezért létkérdés.

Alapfeltétel továbbá: A magyar iskola, a magyar kultúra, a magyar közélet visszaszerzése, a romboló, idegen szellemtől és a magyarellenességtől való megtisztítása. A magyar állam önvédelmi képességének visszaállítása, a magyar honvédség nemzeti újjáépítése.

A rendőrség megerősítése, a teljes állomány tisztességes megfizetése és megtisztítása.  A dolgozó ember érdekeit valóban megvédő szakszervezetek létrehozása, a meglévők megtisztítása.

A magyarság évszázadok óta él együtt a cigánysággal, különösebb súrlódások nélkül. A magyar cigányság élete alapvetően a magyar falu életéhez volt kötve. A tehetséges cigányok felemelkedését soha, senki nem akadályozta. Amikor a magyar falu élete megnehezült, a cigányság élete is elbizonytalanodott. A Kádár-rendszerben megindult nagy építkezések azonban felszívták a képzetlen cigány munkaerőt, megindultak a „fekete vonatok”, a cigányság felemelkedésével, képzésével azonban az a rendszer mit sem törődött. S amikor a munkaalkalmak megszűntek, már a nyolcvanas évek derekán, a cigányokat szélnek eresztették, és elkezdődött a megélhetési bűnözés, a börtönök megteltek cigányokkal, de erről nem beszélt senki. A rendszerváltás után a cigányok körében kialakuló nyomort, elégedetlenséget az SZDSZ vette észre elsőként, és azonnal a maga politikai eszközeként kezdte használni, vádakat fogalmaztak meg a magyarság ellen. A cél a zavarbaejtés és a politikai nyomásgyakorlás volt. Közben azonban az elöregedett, védtelenül hagyott magyar falu lett az áldozat. A neoliberális, a „fajta megkülönböztető” politika eltűrte az erőszakot, a nyílt rablást, a megélhetési bűnözést, a fenyegetőzést, csakhogy kiváltson néhány szóbeli visszaütést, és ezzel is a magyar népben megbújó rasszizmust bizonyítsa. Valójában a pénz feletti uralom megtartása volt a cél. De néhány látványos ügyben hatalmas vereséget szenvedett ez a politika. A Katz Katalin izraeli zsidó szociológusnő által Strasbourgba kivitt cigányok egy része bűnözőként hazakerült, s az ügyet a többivel együtt el kellett felejteni. Maradt a segélyeken élés.  A cigányság önmaga ellen cselekszik, a saját életét teszi tönkre, részben hagyományos életformával. Miközben az önkormányzatok kínlódnak, és nincs miből kifizetniük a segélyeket, a kormányok jóformán semmit nem tesznek a helyzet megoldása érdekében. A cigánykérdést nem oldják meg a segélyek. Sem a csapok elzárása, sem a bőséges ömlesztés. A cigányoknak olyan munkát kell adni, amit el tudnak végezni. Ezután meg kell kezdeni szakképzésüket és iskolázásukat. Elejét kell venni a cigányság városokba özönlésének, és ott bűnöző társaságokba tömörülésének. Le kell szoktatni őket arról, hogy mindig mást hibáztassanak sorsukért. (Erről egyébként sok magyart is le kellene szoktatni.) Kötelezni kell őket arra, hogy gyermekeiket legalább alapfokon taníttassák. Az alapfokú képzésbe be kell vonni a cigány értelmiséget is. Ők se csak követelőzzenek. Szembe kell nézni a cigánykérdés egész valóságával. Az önkormányzatoknak meg kell adni a lehetőséget, hogy a helyi érdekek, a többség akarata és érdeke szerint, s a magyar megmaradás szempontjai szerint döntsenek ebben a kérdésben. A cigány kártyát ki kell ütni a Katz Katalinok, Magyar Bálintok és a bankárok kezéből.