vissza a főoldalra

 

 

 2015.05.22. 

Nem lelkesednek a románok a magyar autonómiáért

Románia felnőtt lakosságának csaknem 80 százaléka szerint elfogadhatatlan, hogy a magyarlakta területek közigazgatási autonómiát kapjanak – derült ki egy friss felméréséből, amelyet május közepén ismertetett az Agerpres hírügynökség.

 A CSCI közvélemény-kutató intézet felvetéséhez, miszerint a „magyarok lakta területek közigazgatási autonómiájára irányuló igény elfogadhatatlan Románia számára", a megkérdezettek 72 százaléka határozottan, 7 százaléka pedig inkább egyetértően viszonyult, míg a válaszadók 6 százaléka jelezte, hogy nem igazán ért egyet ezzel a kijelentéssel, 8 százaléka pedig azt, hogy teljességgel más véleményen van.

 A román nacionalizmus című kutatás szerint ugyanannyian támogatják, mint ahányan ellenzik azt a kijelentést, hogy „el kéne vinni Erdélyből azon magyarok szobrait, akik Románia ellen harcoltak".

 

MTI