vissza a főoldalra

 

 

 2015.05.22. 

Megújult az edelényi görögkatolikus iskola

Megújult és bővült több mint félmilliárd forintból az edelényi Szent Miklós görögkatolikus iskola és óvoda épülete. A csaknem hétszáz gyereket befogadó létesítményt kedden adták át a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei városban

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára az esemény előtti sajtótájékoztatón azt mondta: a kormányzatnak és az egyháznak egyaránt az célja, hogy a hátrányos helyzetű térségeket „felemelje”, segítse, a tehetséges gyermekeket támogassa.

A politikus szólt arról, hogy a görögkatolikusok jelenléte Edelényben mindenféleképpen hozzájárult ahhoz, hogy ez a fejlesztés megvalósulhatott. Ez a beruházás „meghozza a gyümölcsét”, mert az itt élő gyermekek élete, jövője nagy mértékben függ attól, hogy milyen az iskola minősége - tette hozzá. Ez a megújult iskola azt bizonyítja, hogy az egyház „igenis örömteli, jó döntést hozott annak idején (...), azokért a kincsekért, a gyerekekért, akikért ezt vállalta, azokból minél több tehetség kibontakozzon ebben a térségben, ennek a térségnek a javára is” - hangoztatta Soltész Miklós.

Orosz Atanáz, az iskolát fenntartó görögkatolikus egyház miskolci egyházmegyéjének püspöke arról szólt, ez a felújított, korszerű iskola a jövendő nemzedék nevelését alapozza meg.

 Fogalmazása szerint: „mi ezt ajándéknak tekintjük, amelyet nem győzünk eléggé megköszönni, ugyanakkor nagyon sok munkánk is van benne”.

 A görögkatolikus egyház a Miskolci Egyházmegyében hét általános iskolát, hét óvodát és két középiskolát tart fenn, ezekbe több mint háromezren járnak.

 Az átadott „Kősziklákra építünk - görögkatolikus oktatási intézmény fejlesztése Edelényben” elnevezésű projekt csaknem 520 millió forintos költségét teljes egészében az Észak-Magyarországi Operatív Program keretében pályázaton elnyert, vissza nem térítendő támogatás fedezte. A pénzből egyebek mellett új tornaterem épült, a meglévőt pedig felújították. Korszerűsítették az energetikai, a víz- és a szennyvíz-elvezetési rendszert, akadálymentesítették az épületet.

 

(MTI)