vissza a főoldalra

 

 

 2015.05.22. 

Május 27-én hivatalos látogatást tesz Albániában Aleksandar Vučić

Hivatalos látogatásra utazik Tiranába május 27-én Aleksandar Vučić szerbiai kormányfő. Ez lesz a legmagasabb szintű szerbiai államvezetés első hivatalos albániai látogatása.

 A szerb miniszterelnököt albán hivatali kollégája, Edi Rama fogadja majd, aki egyébként november 10-én tartózkodott Belgrádban, az albán vezetőknek az utóbbi 68 évben történt első hivatalos látogatásán.

Shkëlzen Maliqi, az albán kormányfő tanácsadója Vučić látogatásának bejelentésekor a Danas belgrádi napilapnak azt mondta, hogy Edi Rama és Aleksandar Vučić „fontos mérföldkövet tesz le a békén és a régió stabilitásán alapuló úton”.

 „Amennyiben hat vagy hét hónap alatt sikerült korrigálni azt, amit az egész elmúlt század elmulasztott, az egy nagy dolog nem csak az albán–szerb viszonyok, hanem az egész régió számára” – szögezte le.

 Szavai szerint a két kormányfő egyebek mellett a Durrës (szerbül Drač) és Niš közötti autópályáról is tárgyal majd. „Legyen üdvözölve Vučić, nyisson utat a szerbek számára, hogy megismerjék és tiszteljék Albániát és az albánokat, és akkor a jövő Durrës–Niš közötti autópályáján induljanak el az üzlet, a turizmus, a művészet, a sport képviselői minkét oldalról“ – fogalmazott Shkëlzen Maliqi.

 Mint ismeretes, idén február 5-én tartották meg a szerb és albán tisztségviselők 23 év utáni első bilaterális találkozóját Tiranában.

 

(vajma.info)