vissza a főoldalra

 

 

 2015.05.29. 

Mikó-ügy – Az Emberi Jogok Európai Bírósághoz fordult a református egyház

Nem maradt más lehetőségük a Székely Mikó Református Kollégium ingatlanai tulajdonjogának a rendezésére.

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordult az Erdélyi Református Egyházkerület a bírósági ítélettel visszaállamosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Református Kollégium épülete ügyében – közölte egy csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatón Kató Béla, az egyházkerület püspöke.

A püspök nem tartotta örömtelinek, hogy az egyháznak Románia ellen kell egy Románián kívüli bírósághoz folyamodnia jogorvoslatért, de hozzátette, nem maradt más lehetőségük a Székely Mikó Református Kollégium ingatlanai tulajdonjogának a rendezésére.

 Amint Veress Emőd egyetemi docens, a strasbourgi periratot összeállító jogászcsoport tagja elmondta, a beadványban azt próbálták bizonyítani, hogy a patinás iskolaépület a visszaszolgáltatás után tisztességtelen eljárás útján került újra az állam tulajdonába, valamint azt, hogy a román állam megsértette az egyház tulajdonhoz való jogát.

 Példaként hozta fel a tisztességtelen eljárásra, hogy a visszaszolgáltatást érvénytelenítő büntetőjogi perben a bíróság nem vette figyelembe, hogy az ingatlan tulajdonjogát korábban egy polgári perben már jogerős bírósági ítélet tisztázta. Úgy vélte, az is a tisztességtelen eljárást támasztja alá, hogy a bírósági ítélet Sepsiszentgyörgy önkormányzatát annak ellenére tette az ingatlan tulajdonosává, hogy az önkormányzat a per során nyomatékosította, nem tart igényt az ingatlanra.

 Veress Emőd a tulajdonjog megsértését azzal bizonyította, hogy az 1948-as államosítási rendeletben az állam rögzítette, a református egyháztól vette el az ingatlant. „A román államnak megfelelt a református egyház, amikor el kellett venni, de nem felelt már meg, amikor vissza kellett adni az ingatlant" – jelentette ki a jogász. Hozzátette, hogy a perirat összeállításába levéltári kutatókat is bevontak, az ügy jogi képviseletével pedig egy – a strasbourgi esetjogot jobban ismerő – francia ügyvédi irodát bíztak meg.

 Veress Emőd szerint az egyházat azáltal is sérelem érte, hogy a ploiesti-i táblabíróság egy büntetőperben, mintegy mellékesen döntött a tulajdonjogról, anélkül, hogy annak a részleteit megvizsgálta volna. Hozzátette, a perirat elkészítése során alaposan megvizsgálták, hogy miért szerepelt a 19. század végi telekkönyvben az ingatlan tulajdonosaként az „Ev. Ref. Székely Mikó Kollégium" bejegyzés, és miért nem a református egyház. Kijelentette, a telekkönyvi bejegyzés azt a célt szolgálta, hogy rögzítse az épület rendeltetését, mely az egyházat is kötelezte a rendeltetésszerű használatra.

 A jogász szerint azt remélik, hogy a strasbourgi bíróság megállapítja, a Mikó-ügyben sérültek az alapvető jogok, és ezután új bírósági eljárás indulhat el Romániában az ingatlan visszaszolgáltatása ügyében.  

A ploiesti-i táblabíróság 2014 novemberében jogerős ítéletben érvénytelenítette a kommunizmus idején államosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak, és felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a visszaszolgáltatást 2002-ben elrendelő testület három tagjára.

 

MTI