vissza a főoldalra

 

 

 2015.05.29. 

A kisebbségi jogok nem a számaránytól függenek

A horvát tengerpart „gyöngyszeme”, Abbázia/Opatija adott otthont május 14-e és 17-e között a Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Egyesülete (MIDAS) idei közgyűlésének. A rendezvény házigazdája az Olasz Szövetség (Unione Italiana), illetve a MIDAS-tag La voce del popolo, a horvátországi olasz közösség 1945 óta megjelenő napilapja volt.

Európa jóformán minden részéről összesereglett, a MIDAS égisze alá tömörült lapokat képviselő vezetőket, szerkesztőket újságírókat az esemény hivatalos megnyitóján rendre Pietro Varljen, a helyi olasz közösség elnöke, Gasparic Marina, Opatija alpolgármestere, Slezákné Kovács Edit, a MIDAS elnöke (az Új Szó lapigazgatója), Verner Stuflesser, a bolzanói EURAC Kisebbségjogi Intézet elnöke, valamint Olaszország fiumei (Rijeka) főkonzulja, Renato Cianfarani köszöntötte. A folytatásban Ivan Jakovcic EP-képviselő, Erik Fabijanic, a Primorje – Gorski Kotar megyei közgyűlés elnöke, továbbá az Olasz Szövetség részéről Norma Zani tartott rövid előadást, ismertetve a horvátországi és a szomszédos szlovéniai olaszok, valamint más kisebbségek helyzetét. A Bihari Naplót Rais W. István főszerkesztő képviselte a rangos eseményen.

Az előadásokból megtudhattuk, hogy az itteni kisebbség helyzete sok szempontból hasonlít az Európa más országaiban élő kisebbségi közösségekéhez, hiszen megvannak ugyan a jogaikat szavatoló törvényes keretek, a gyakorlatba ültetés azonban bizonyos esetekben csorbát szenved. Mindezekről az alkotmányos jogokról, illetve a kisebbségekre vonatkozó horvát és szlovén törvényekről Norma Zani tartott nagyon alapos bemutatót, míg az EP-képviselő Ivan Jakovcic elsősorban azt hangoztatta, hogy a kisebbségek jogait számarányuktól függetlenül be kell tartani, hangsúlyozva: a nemzeti közösségek fennmaradásának két fő pillére az anyanyelvű iskola és a sajtó.

Eric Fabijanic a maga során többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy a kisebbségekkel kapcsolatban előszeretettel használt tolerancia szó valójában diszkriminatív, hiszen aki csak tolerálja, eltűri a nemzeti közösségeket, az nem tekinti önmagával egyenrangúnak őket. „Tolerálni tehát az anyóst kell, nem a nemzeti kisebbségeket” – vonta le viccesen a következtetést Fabijanic, aki az ezt követően szót kapó Maurizio Tremullal, az Olasz Szövetség igazgatótanácsának elnökével és Roberto Paliscával, a La Voce del Popolo főszerkesztőjével átfogó képet festett a horvátországi és szlovéniai olaszok jelenéről, politikai életéről, kulturális egyesületeiről, szervezeteiről, nyomtatott és audió-vizuális sajtójáról, az anyanyelvi oktatás lehetőségeiről, Isztria kétnyelvűségéről stb. Végül „kakukktojásként” Nikolaj Kabanov, a lettországi kisebbségi lap, a Vesti Segodnja újságírója a lettországi orosz nyelvű sajtó tükrében mutatta be a Krím-félszigeti és a kelet-ukrajnai konfliktust.

Ünnepi díjátadás

A közgyűlés fénypontját ezúttal is az ünnepi díjátadás jelentette, amellyel a szervezet a kisebbségek érdekében kifejtett újságírói tevékenységet jutalmazza. A MIDAS újságíró-díjat idén a németországi dán kisebbség lapja, a Flensborg Avis háromfős fiatal csapata kapta: a dán Ina Gronvig és Lise B. Christoffersen, valamint a német Eyla Both a lap hasábjain újonnan megjelenő kétnyelvű, napi gyakoriságú, fiatalokat megszólító, számos kisebbségi témát tálaló és igen népszerűvé vált oldallal érdemelte ki az elismerést. A többségi, de kisebbségi kérdésekkel rendszeresen foglalkozó újságíróknak odaítélt Otto von Habsburg-díjat pedig Habsburg Ottó unokája, Severin Meister nyújtotta át a horvát Inoslav Beskernek, aki 1967-ben kezdődött karrierje során számos európai kisebbségi kérdéssel foglalkozott érdembevágóan a BBC, a Horvát Rádiótelevízió, a horvát Jutarnji List és egyéb sajtótermékek munkatársaként.

A kisebbségi nyelveken megjelenő napilapokat tömörítő európai szervezet új taggal is gazdagodott a közgyűlésen: az aradi székhelyű Nyugati Jelen nyert felvételt, miután a lap dévai szerkesztőségének munkatársa, Chirmiciu András bemutatta az újságot az egybegyűlteknek. Ezzel – a Bihari Naplóval és a Szabadsággal – háromra nőtt a MIDAS-ban az erdélyi magyar napilapok száma, illetve a pozsonyi Új Szóval összességében négyre a magyar lapoké. A jövőben a vajdasági magyar lap csatlakozása is várható.

 

(erdon.ro)