vissza a főoldalra

 

 

 2015.03.06. 

Menni kell előre – Összefogás nélkül nem lesz eredmény

Némiképpen megosztotta a Magyar Polgári Párt (MPP) vezetőit Biró Zsolt nyilatkozata. Az MPP országos elnöke „hiteltelennek” nevezte az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) összefogásra vonatkozó javaslatait, a szervezet bővített országos elnökségi ülését követően.

 Kulcsár-Terza József egyetért a párt elnökével, és azt mondja, hogy „egy vicc volt”, amit tisztújítás címén elkövetett a néppárt országos vezetése. Értesülései szerint „rengeteg néppártos” érzi úgy, hogy „átverték”, amikor az EMNP csúcsvezetésébe ugyanazok az emberek kerültek vissza, csak más beosztásba.

 Az MPP politikájának országos szinten egységesnek kell lennie – jelentette ki a megyei elnök.

 – Az komolytalan lenne, hogy egyik településen összefogunk az RMDSZ-szel, a másikon az EMNP-vel, a harmadikon pedig magunkra indulunk. Az országos vezetésnek ki kell alakítani egy álláspontot, s a szervezeteknek akként kell cselekedniük – szögezte le Kulcsár-Terza.

 Bálint József megyeszékhelyi elnök álláspontja eltér a megyei elnökétől. Szerinte az MPP bővített elnöksége nem hozott semmiféle tiltó határozatot arra vonatkozóan, hogy helyi szinten nem lehetne tárgyalni.

 – Biró Zsolt valóban tett egy kritikai észrevételt a néppárt felső vezetésének rovására, de ez nem változtat azon, hogy itt összefogás nélkül nem lesz eredmény – mondja az MPP megyeszékhelyi vezetője.

 – Engem azzal választottak vissza elnöknek, hogy a néppárttal tárgyaljak, és fogjunk össze a helyhatósági választásokon az RMDSZ ellenében. Másképp nem tehetek. Továbbra is szorgalmazom, hogy üljünk le az EMNP helyi vezetőivel, s alakítsunk ki egy közös programot a 2016-os választásokra. Mi több, azt mondhatnám, hogy az alapkérdésekben máris egyetértünk, csak az a gond, hogy az EMNP-ben nem tartották meg a tisztújítást. Ilyen körülmények között hiába erőltetjük most ezt a témát, mert lehet, hogy jövő héten egy másik néppárti elnök egészen más elképzelésekkel jelentkezik – véli Bálint József.

 Bedő Zoltán szerint nem áll fenn ennek a veszélye. Az EMNP megyei tanácsosa azt mondja: ebben a témában teljes az egyetértés a tagság és a jelenlegi vezetőség körében, és ez a „magas szintű kapálózás” csak megerősíti őket abban, hogy folytassák az elkezdett tárgyalássorozatot.

 – Akárki lesz is az új elnök, biztos vagyok benne, hogy nem fog változtatni ezen az irányvonalon, és azt, amiben eddig sikerült megállapodnunk, biztosan tiszteletben tartja – állítja Bedő Zoltán.

 A megyei tanácsos – aki egyben az EMNP hivatalban lévő sepsiszéki ügyvezető elnöke is – kifejtette, az új országos vezetőség a marosvásárhelyi elnökségi ülésén április 30-át jelölte meg utolsó napnak, amíg a szervezet megyei vezetőségét is meg kell újítani.

 – Sepsiszentgyörgyön nem halogatjuk a tisztújítást, legtöbb három héten belül megválasztjuk az új elnököt, aki immár teljes felhatalmazással folytathatja a tárgyalást az MPP-vel – jelentette ki Bedő Zoltán.

 

Erdély András

Székely Hírmondó