vissza a főoldalra

 2015.03.06. 

Szerepek és lovak

Filmet készítek a világhírű lovasíjászról, Kassai Lajosról

Kaszás Géza színművész, filmrendező, producer, a Nemzeti Lovas Színház kreatív igazgatója 1957-ben született Budapesten. Érettségi után a gyöngyösi mezőgazdasági főiskolán üzemszervező üzemmérnöki oklevelet szerzett. Színészi pályáját a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után 1979-ben a Szegedi Nemzeti Színházban kezdte. 1989-ben lett a Független Színpad tagja. Azóta „szabadúszó” művész.  Játszott a Játékszínben, a József Attila Színházban, a Hevesi Sándor Színházban, az Ódry Színpadon, a Miskolci Nemzeti Színházban, a Győri Nemzeti Színházban, és a Turay Ida Színház produkcióiban is látható.

Színházi szerepei – a teljesség igénye nélkül–:

Géza (Topolcsányi Laura: Segítség, én vagyok a feleségem!), Lennie (Steinbeck: Egerek és emberek), Jurij Sárok (Sztorik–Anatolij Ribakov: Az Arbat gyermekei), Richárd (Jókai Mór–Bőhm György–Korcsmáros György: A kőszívű ember fiai), Cleante (Molière: A fösvény), Zápolya, erdélyi vajda (Háy Gyula: Mohács), Lukesa, karmester (Ivo Brešan: Díszvacsora a temetkezési vállalatnál), Danton (Madách Imre: Az ember tragédiája), Parmenion, helytartó (Sütő András: A szúzai menyegző), Főinkvizítor (Friedrich Schiller: Don Carlos), Kurrah, Kalmár (Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde), Orgon (Molière: Tartuffe), Karnyóné (Csokonai Vitéz Mihály: Özvegy Karnyóné), Gömbötz, tatár kán (Sebő Ferenc: Pikkó hertzeg és Jutka Perzsi), Paul Jones (Willard: A macska és a kanári), Emberfi (Szakonyi Károly: Adáshiba), Garga (Bertolt Brecht: A városok sűrűjében), Károly (Friedrich Schiller: Haramiák), Liliom (Molnár Ferenc: Liliom), Vincentio, Bécs hercege (William Shakespeare: Szeget szeggel....).

Szerepelt a Napló szerelmeimnek (1987), Zuhanás közben (1987), A másik ember (1988), Vadon (1989), Hamis a baba (1991), Az álommenedzser (1992), Megint tanú (1994), Halál sekély vízben (1994), Veszélyes zóna (1995), Európa messze van (1995), Csajok (1996), Honfoglalás (1996), Romani kris - Cigánytörvény (1997), Európa expressz (1998), Kalózok (1999), Telitalálat (2003), S.O.S. szerelem! (2007), 9 és 1/2 randi (2008), Igazából apa (2010) játékfilmekben.

Eddig hat film producere, vagy társ-producere volt – többek között, S.O.S. szerelem!, a 9 és 1/2 randi, a Puskás Hungary, és az Igazából apa alkotásoknak.

 400 fogyatékkal élő embertársunkon segítettünk

 Legutóbb Lennie szerepében láthattuk a Turay Ida Színház Egerek és emberek előadásában. Mennyire jelentett kihívást egy szellemi fogyatékos, néhol autista vonásokat mutató alakot játszani?

 –Furcsa módon nem az jelentette számomra a kihívást, hogy egy szellemi fogyatékos figurát játsszak a színpadon. Lennie értelmi szintje megállt a gyerekkorban. Így minden egyes reakciója a gyermeki gondolkodásra, attitűdre vezethető vissza. Két gyermekem van, akik talán még okosabbak is, mint Lennie. S így tudom, hogy a gyerekek, koruk miatt nem sajátítják el a társadalmi együttélés normáit, sokszor ösztönük vezérli őket. S ezért többször akaratosak, agresszívak is. A másik, amiből példát tudtám meríteni, az a támogató szolgálat, amit feleségemmel együtt alapítottunk, működtettünk; 400 fogyatékkal élő embertársunk mindennapjait próbáltuk könnyebbé tenni. Számos karácsonyi ünnepséget rendeztünk számukra, s nyaranta valamelyik tó partján is rendezvényt szerveztünk nekik. Így a volt alkalmam megfigyelni a bizonyos fogyatékos jegyeket. Az igazi kihívást az jelentette számomra, hogy olyan figurát játsszak, amelyik szerethető. Hiszen a gyerekeket szeretik. S az én alkatommal, borostás arcommal ezt a kettőt egységbe kellett kovácsolni. Mert magyarázatot kellett arra adni, hogy miért is van együtt George, az okos, a jövőjét szervező, Lennie fogyatékosságát eltitkoló ember ezzel a szellemi fogyatékossal. Azért tart ki George Lennie mellett, mert a legnemesebb értelemben szereti őt. Tehát a nagybetűs szeretet működteti ezt a drámát.

 A próbaidőszakok alatt szokott –e birkózni magával, a kételyeivel?

 –Sohasem! Ha megkapok egy szerepet, akkor a figuráról kialakult kép nagyon hamar előttem van. Ezt követi a kompromisszum keresése a rendezővel. Csiszár Imre nagyon következetes rendező; és a legfontosabb szó a színház világában a következetesség. Ő már az olvasópróbára kialakította a tematikáját. Csiszár koncepciója nagyon jó volt, és a színészek is támogatták, elfogadták. Örömmel vettem részt a próbákon, mert nagyon jó helyzetekbe hozta az általam alakított figurát. Ha néha volt is bennem ellenállás, a rendezőnek sikerült meggyőzni arról, hogy jó az elképzelése. Most dolgoztam először Csiszár Imrével, s nagyon jól éreztem magam a közös munkában.

 Tehát jobb egy olyan rendezővel dolgozni, aki elékészíti előre a koncepciót, mint azzal, aki a próbák előtt egyfajta „ötletbörzés” műhelymunkát alakít ki?

 –Az a műhelymunka, ami azt jelenti, hogy minden próbán improvizálunk, parttalanná teszi az egész folyamatot. Ezért csak azokkal a rendezőkkel tudok együtt dolgozni, akik határozott, konkrét elképzeléssel érkeztek már az olvasópróbára. Ruszt József – aki nagy mesterem volt – kezében soha nem láttam példányt, mindent fejből rendezett. Ha úgy érezte, hogy valaki rosszul mondta a szöveget, akkor kérte el a szövegkönyvet, hogy ellenőrizze, kinek van igaza. Sokan azt hiszik, hogy a díszlet, a jelmez, a színpadtechnika az, amiben a színészi munkát igazán meghatározza, ez nem igaz: az igazi keretet a rendező tematikája adja a művész számára. Az, hogy Lennie meddig és milyen fokon lehet buta, debil, vagy idióta, azt a rendezőnek kell meghatároznia. A színész önmagából dolgozik, mindent megtesz, hogy jól alakítson, de szükséges egy külső „szem”, a rendező, aki a nézőtérről látja, hogy például bizonyos dolgokat ne vigyünk túlzásba.

 Megnézte, hogy az elődök hogyan alakították ezt a szerepet?

 –Nem jellemző. Ennél a darabnál arra voltam kíváncsi, hogy John Malkovich miként alakította a vásznon Lennie szerepét. Malkocich nem nagy teremtetű színész, s az érdekelt, hogy ez a legendás színész miként oldja meg a szerepet. A rendező a világ legtermészetesebb módján, nem foglalkozott a küllemmel. A nézőben már a film elején tudatosult, hogy egy buta és erős embert lát a vásznon.

 Miként került kapcsolatba a Turay Ida Színházzal?

 –Darvasi Ilona, a színház alapító igazgatója, felhívott, hogy jó lenne, ha eljátszanám a Segítség, én vagyok a feleségem! komédiában Géza figuráját. Bevallom, először ódzkodtam ettől a szereptől, és a szerző, Topolcsányi Laura nevét sem ismertem. Megkaptam a darabot, s miután elolvastam, meglepett, hogy milyen jó technikával megírt, remek dialógósukban megfogalmazott műről van szó. Minden elfogultság nélkül kijelentem: a magyar színházi világ üde színfoltja a „Laura-jelenség”, mert az írónő hihetetlen könnyedén dolgozik, s ez a könnyedség tetten érhető a munkáiban. Szellemesen ír, remek a helyzetmegformálása, és mindegyik darabjában ott a várva várt katarzis. Ezért úgy döntöttem, megismerkedem azzal a közeggel, amibe tartozik ez a nagyszerű drámaíró. Elvállaltam az előadást, és annak is külön örültem, hogy a darab másik főszereplője Détár Enikő. S ezt követte az Egerek és emberek…

 A Turay Ida Színház több gyermekeknek szóló darabot is játszik. Önnek mi volt az első színházi élménye?

 –Dunakeszin laktunk a szüleimmel, most is ezen a településen élek. Szüleimnek nem volt arra pénzük, hogy rendszeresen elvigyenek színházba, így az első színházi élményem egy bábszínházi produkció. Édesanyám elvitt az Operaház Háry János előadására, ami számomra nagyon meghatározó volt. A mai napig emlékszem a díszletre és a jelmezekre is. Gimnazista koromban, az osztálytársaimmal vettünk jegyeket különböző előadásokra, így Moliere Kényeskedőkére, vagy a Kaviár és lencsére, amiben láthattam Pécsi Sándort. Szinte energia áradt le a nézőtérre. Régebben a televízió közvetített színház előadásokat, s azokat is megtekintettem, így G. B. Shaw Tanner John házasságát, aminek szintén Pécsi Sándor volt a főszereplője. Nem azt éreztem akkor, hogy milyen nagyformátumú színészeket láthatok, hanem a személyiségük hatott rám. A színészet személyiségfüggő. Ha egy színésznek nincs személyisége, akkor képtelen bármit alakítani. Nem az indított el a színészi pályára, hogy igazi személyiségéket láthattam a színpadon, de az biztos, hogy nagy szerepük volt abban, hogy színésszé váltam. Ami valóban erre a pályára irányított, az a gimnáziumi évek alatti amatőr színjátszás volt. Több ilyen csoportban játszottam, és nagyon komolyan vettem ezeket az előadásokat. Tudtam, hogy néznek, s megéreztem azt az erőteret, ami kialakul a játék közben.

 A magamutogatás, az exhibicionizmus nem vonzotta?

 –Az abszolúte nem. Engem az erőtérben való mozgás vonzott. Az erőtér pedig abban a térben alakul ki, amit játéktérnek nevezünk. A játéktér nem csak a színpadon jöhet létre. Ha felkérnének, hogy egy nagy bevásárlóközpontban mondjak verseket, akkor is kialakul az erőtér. A nézők figyelme és a színész koncentrációja együtt hozza létre a szavakkal nehezen megfogalmazható erőteret.

 A téesznél fel akartak jelenteni

 Hogyan lett mezőgazdasági üzemmérnökből színművész?

 –Azért jelentkeztem a gyöngyösi főiskolára, mert jól tudtam, hogy nem voltam még annyira jó, hogy 18 éves koromban felvegyenek a Színművészetire. Amikor kiállok a színpadra, vagy pódiumra, akkor nagyon biztosnak kell lennem magamban. S az a Kaszás Géza, amivé válnom kellett, még abban az időben nem alakult ki. A diploma után behívtak katonának; Nagykanizsára kerültem határőrnek. S mikor a politikai tisztet más szobába helyezték át, én költöztem be a szabad helyiségbe. Minden este versesköteteket, színdarabokat olvastam. Még a katonáság előtt felvettek az Óbuda TSZ-be, s ott töltöttem pár hónapot, majd besoroztak. S mint katona adtam be felvételi kérelmemet a színész szakra. Annyira megörültem annak, hogy felvettek, hogy nem is jelentkeztem az Óbuda TSZ-hez. Ebből kisebb botrány lett, a személyzetis, aki nagyon goromba, s mondanom sem kell, kommunista nő volt, fel akart jelenteni. A téesz vezetője viszont telefonon közölte vele: „Géza azért nem jelentkezett, mert komoly kutatómunkát végzett számunkra, s ezért jutalomba kell részesíteni, s nem kényszeríthetjük arra, hogy nálunk dolgozzon.”

 Meglepte, hogy elsőre felvették a színész szakra?  

–Természetesen, erre nem is számítottam. Dunakeszin működött egy remek amatőr színjátszó társulat, Uray György vezetésével, s ott készültem fel a fölvételire. Megkértem őt is, és kollegáimat, hogy hallgassanak meg, és a visszajelzések sokat segítettek.

 A mesterséget el lehet sajátítani a főiskolán, vagy ez egy olyan pálya, amin mindig is fejlődni, tanulni kell?

 –A tanulás abból a vágyból ered, hogy én akarok tanulni. A színészek pedig, ha akarnak, ha nem, folyton tanulnak és fejlődnek. Ruszt József azt mondta nekünk, amikor létrehoztuk a Független Színpadot: „egymástól tanultok majd”. S ebben tökéletesen igaza volt. Minden egyes előadáson egymás erényeiből építkeztünk, s egymás hibáiból tanultunk. Ehhez szükséges, hogy nagyon komolyan vegyük ezt a pályát. A komolysághoz hozzá tartozik a csapatszellem is. A csapatban pedig kell egy kissé bohémebben élni, jókat vitatkozni, beszélgetni. Ha nem vesszük komolyan a pályát, akkor nem tudjunk komolyan megélni a hivatásunkat. A színészetet élni kell. De ez nem azt jelenti, hogy a hétköznapokban, mikor nem vagyunk a színpadon, akkor művészieskedjünk. Kissé megmosolygom azokat a kollegákat, akik a színházon kívül is eljátsszák azt, hogy színészek, s lobogó hajjal, könyvekkel a kezükben, feltűnően sétálnak az utcán.

 Említette, hogy katonáság közben több verset is tanult. Lényeges, hogy a színész ismerje a költészetet is, s ne „csak” a drámairodalmat?

 –Feltétlenül, már csak technikai szempontokból is. Gondoljunk arra, hogy Moliere alexandrinusokban írt. Ha a színész nem tudja magát rímes sorok által kifejezni, akkor az finoman szólva kellemetlen. Amikor rímben beszélünk, azt a néző elfogadja. Lehet nem is tudatosul benne, hogy rímekben vannak szedve a sorok, hanem a nyelvi bravúrokat él át. Sokkal jobban szeretem, amikor színészek szavalnak, mert az előadóművészek előadják a verset. A színészek viszont igyekeznek a mondanivalót másfajta energiával, átéléssel átadni.  

Nehéz mindezt manír nélkül csinálni?

 –Nem nehéz, de aki manírral szaval, nem jól szaval.

 Csak olyan közegben szeretek dolgozni, ahol jól érzem magam

 Szerepeit olvasva, jól veszem észre, hogy nem skatulyázták be egyetlen egy szerepkörbe sem?

 –Nem skatulyáztak be egyetlen egy szerepkörbe sem, ezt nem is tudják megtenni, mert amit nem szeretnék eljátszani, azt nem vállalom el. A Független Színpad által megszoktam azt a szabadságot, amit nem vagyok hajlandó feladni. Csak olyan közegben szeretek dolgozni, ahol jól érzem magam. Ez számomra a legfontosabb. Ezért is kerültem be a Nemzeti Lovas Színházba, mert ott dolgoznak velem együtt a színészpalánták, és ott vannak a lovak – s mindegyikkel nagyon szívesen dolgozom. Ha olyan darabra kérnek föl, aminek rendezőjét nem szeretem, nem vállalom el. Ugyanígy teszek, ha olyan kollegák mellé akarnak beosztani, akiket nem szeretek nézni a színpadon.

 Ezt nagyon kevés színész teheti meg. Sok színművész nyilatkozta már, ha egyszer nem vállal el egy szerepet, akkor annak híre megy, s nem akarják máshol sem foglalkoztatni. Ön akkor elég szerencsés ember.

 –Nem csak a színészetből élek, hanem filmkészítésből is. Én akartam televíziós műsort gyártani, filmeket csinálni. S ez meg is valósult. Ezek is nagyon sok energiát emésztenek föl, de furcsa módon, mindent a színészetből oldok meg. Tehát alapvetően színész vagyok, amikor filmet gyártok, vagy filmet rendezek. Most éppen Kassai Lajos lovasíjászról készítek egész estét dokumentumfilmet. S hogy miért őt választottam filmem hősének? Mert Kassai mindent a lovasíjászaton keresztül közelít meg. Azon keresztül látja és értékeli a világot. Ez a legfontosabb tevékenysége. Az íjászatából táplálkozik régészeti ismerete, az élettere, nagyon sok barátra tett szert ezáltal; organikus gazdálkodó, s még sorolhatnám. Kassai boldog ember, mert a lovasíjászat kiteljesíti az egész életét. Színészként pedig sokkal könnyebb számomra a kamera másik oldalán állni, s figyelni és láttatni a világot. Ez nem mindig egyszerű, mert az operatőrök látásmódja nem mindig egyezik az enyémmel. Ezért folyvást instrukciókat kell számukra adni, hogy mit szeretnék látni, s mit kell felvenni.

 Hogyan lett a Nemzeti Lovas Színház kreatív igazgatója?

 –Pintér Tibor, a Nemzeti Lovas Színház igazgatója felkért, hogy vállaljak szerepet a Mátyás, az igazságos produkcióban. Bemutatta a dalokat, amelyeket Szűts István, a Kormorán együttes billentyűse szerzett Pintér Tibor verseire. Kipróbáltam a lovas tudásomat, a lovakat, s aztán úgy döntöttem, hogy elvállalom a szerepet. Láttam, hogy mennyire tetszik az embereknek a lovas színházi formáció – 1200 néző tekintette meg előadásainkat. Tavaly bemutattuk a Dózsát, s éreztem, hogy milyen nagy lehetőség van ebben a lovas színházban; Tiborral sokat tárgyaltunk, kialakultak a közös koncepciók, vágyak. Most közösen dolgozunk azon, hogy ez a lovas színház minél ismertebb legyen, s még több nézőt szólítsunk meg.

 Mikor ült először lóháton?

 –Már kiskoromban minden jel arra mutatott, hogy a lónak szerepe lesz életemben. Édesanyám az Alag és Vidéke Bőripari KTSz -ben dolgozott, ahol lószerszámokat készítettek. Az akkori kommunista tanács nekünk az alagi tréningközpont egyik istállójából alakított ki lakást. Tehát olyan lakásban éltünk, melyeknek fő falai istállónak épültek. Így viccesen kijelenthetem, hogy a mai napig istállóban élek. Gyerekként is vonzottak a lovak. A Diplomata Istálló vezetői, Stipsics István, Czánt Emil időnként foglalkoztak velem, kivittek magukkal túrázni annak ellenére, hogy abszolúte nem tudtam lovagolni. Sokáig úgy ültem a lovon, hogy soha senki nem tanított a lovaglásra. Ez bizony nem jó módszer, mert közben olyan beidegződések alakulnak ki bennünk, melyek károsak. S ezektől a beidegződésektől nagyon nehéz megszabadulni. Nemrég kértem fel Balogh István lovasedzőt, barátomat, hogy foglalkozzon velem. Hozzá hetente egy-két alkalommal kijárok. Sorolja a hibáimat os. Bizony a vágtamunka során érzékelem a rossz beidegződéseket, az izomfeszüléseket, görcsöket, melyek lehetetlenné teszik azt, hogy optimális információkat adjak a lónak. Nem az a célom, hogy világhírű zsoké, vagy lovas-idomár legyek, hanem, hogy minél könnyedebben és jobban tudjak lovagolni. S ahogy a színészet területén, úgy a lovaglásban is életem végéig tanulnom kell.

 A lovaglás sportolást, vagy kikapcsolódást jelent életében?

 –Amikor a lovon ülök, sportolok is, de nem ez a legfontosabb…A lóba bele van kódolva valami, ami összeköt a magyarságunkkal, a múltunkkal, történelmünkkel, azzal az emberi jellemmel, ami mélyről tör a felszínre. A ló olyan energiákat és szellemi, lelki utakat nyit meg, különösen a magyar ember számára, ami más sportnál nem szerezhető meg. Úgy érzem, hogyha lóháton ülök, szinte otthon vagyok.

 Beszélt a szellemi utakról. Gondolom, Balogh István nem csak gyakorlati útmutatókat ad, hanem le is ül önnel beszélgetni.

 –Természetesen; a következő órára papírt, tollat kell vinnem, mert az elméleti részt is elmagyarázza. Balogh István hihetetlenül felkészült szakember, s úgy érzem sokaknak kéne tőle tanulni. Mert hazánkban amellett, hogy kevés a ló, kevés a szakember is. Ha magyar emberként át/meg akarjuk élni magyarságunkat, ahhoz sokkal több ló és sokkal több lovas szakemberre lenne szükség. Nem akarom megbántani a sportolókat, de az öttusázóknak nincs idejük arra, hogy valóban lovas-emberré váljanak. Mert lovas-emberként élni teljesen más attitűdöt. Ki kell alakítani a legjobb viszonyt a lóval. A lovas-ember maga ápolja a lovát, maga nyergel, s olyan tudásra tesz szert, amit csak az élet képes nyújtani. A lóval kapcsolatos minden tudást át kell élnie és éreznie.

 A szakembereket elküldték utcát söpörni, és a kádergyerekekből lettek a lovászok

 Van saját lova?

 –Nincs, de biztos vagyok benne, hogy lesz saját lovam, főleg, mert gyermekeim is nagyon vonzódnak a lovas-élet felé. Nem akarom rájuk kényszeríteni a lovaglást, nehogy elmenjen a kedvük ettől az életformától. A lóval foglalkozó ember felelősségteljes, természettisztelő, mértéktartó, s nem szemetel. Azt tapasztalom, hogy azok az ostoba, nagyképű, sokszor alkoholista fickók, akiket lovásznak tituláltak, lassan eltűnnek a porondról, s helyüket az úriemberek veszik át. A II. világháború előtt remek szakembergárdával és lóállománnyal rendelkeztünk. Aztán méneseinket elhajtották Németországba, majd a Szovjetunióba. A szakembereket elküldték utcát söpörni, s majd a kádergyerekekből lettek a lovászok, lovasfőnökök. Most kell újra felépíteni ezt a rendszert, amihez sok pénz kell, és még több türelem. De a legfontosabb a szakembergárda kiépítése. Vannak remek szakembereink, akiknek eredményeik világra szólóak, gondoljunk csak a Lázár-testvérekre. Ráadásul olyan sportról beszélünk, ahol az akadályhajtásban, a maratonhajtásban, és a díjhajtásban kell eredményeket felmutatni. A hagyomány átmentődött, s egyre jobban fejlődik ez az ágazat. Majd elindult a díjugratás. Sokan azt hiszik, hogy a ló magától is ugrik – ez tévhit, mert nagyon jó lovas-tudás szükséges a díjugratáshoz. A cél eléréséhez nélkülözhetetlen a jó tenyészállomány, amiből ki lehet válogatni azokat a lovakat, melyek a leginkább megfelelnek a nemzetközi versenyek színvonalának.

 Tavaly ön nyerte a Nemzeti Vágta sztárfutamát. Mit jelentett ez a díj?

 –Előtte négy éven át indultam a Nemzeti Vágtán, azért, hogy megmérettessem magam, s tudjam, hogy az adott esztendőben hol tartok a lovaglásban, s miben kéne fejlődnöm. Három évig sehol nem tartottam…Be akartam bizonyítani, hogy nagytestű lóval is lehet jó eredményt elérni. Ezért indultam el az első vágtákon a Gesztenye nevű lóval. Később megtanultam, sokat számít, hogy a rajtnál elsőként kell kiugrani. Tavaly óta foglalkozik velem Balogh István, aki azt mondta: „csak arra gondolj, s csak az tudatosuljon benned, hogy megnyered a vágtát. Ne csak mondogasd, hogy te leszel az első, hanem tudjad is.” Ezután kezdtem el dolgozni az Apostollal, s a kezdő munka, egészen a vágtáig a stabilabb ülés kialakítását célozta meg. Tehát meg kellett szoknom a ló sebességét. A vágtán nagyon kemény harcunk volt Pintér Tiborral, neki is gyors volt a lova, de rajtcél-győzelemmel nyertem meg a versenyt. A 2015-ös év arról szól, hogy a lovas tudomásomat jóval magasabb szintre emeljük. Edzőm és én is nagyon elszántak vagyunk. Balogh István nagyon türelmes velem, mert tudja, sok minden rossz beidegződést magam mögött kell hagynom. Nagyon remélem, hogy nyár közepére olyan lovas-ember válik belőlem, akit még Dallos Gyula örökös bajnok sem mosolyog meg…

 Miért döntött úgy, hogy naplót ír gyermekeinek?  

–Időnként beírom a naplóba a gyermekeim által adott élményeimet, azokat az impressziókat, melyeket ők sugároznak felém. Azt is megírom, milyen közegben élnek, ahogy a velem történt eseményeket is. Az intelmeimet pedig érthetően fogalmazom meg számukra. Csak annyit kötöttem ki a naplóval kapcsolatban, hogy akkor kaphatják meg, amikor már nem leszek az élők sorában. Tehát, remélem, minél több sor kerül bele. Szeretnék gyermekeimmel minél több időt eltölteni, de ezt most nem tudom megtenni, mert éppen a Kassai-film vágási munkálatai folynak.

 Mikorra tervezik a bemutatót?

 –Ha minden a legjobban alakul, akkor májusban lesz a film bemutatója.

 Kassain kívül egy másik híres magyarról, Puskás Ferencről is készített filmet.

 –A Puskás Hungary társ-producere voltam. Érdekes, hogy Puskás Ferenc életét még mindig kevesen ismerik Magyarországon, holott a felmérések szerint ő a legismertebb magyar a világon. Ahová ő elment, magával vitt „egy darab Magyarországot”. Annyira adakozó ember volt, hogy még annak is segített, akiről tudta, hogy jelentéseket ír róla. Szinte megdöbbentem, amikor Egyiptomban az arabok sorolták az Aranycsapat tagjainak nevét. A Kassai-filmnek pedig nem csak társ-producere, hanem rendezője is vagyok. Kassai Lajos olyan személyiség, aki kíméletlen önmagához, és karakánul megmondja azoknak a véleményét, akik megpróbálják követni ezen az úton. Kassait azért teszi boldoggá a lovasíjászkodás, mert ezzel közelebb kerül a természethez, őrzi a magyar hagyományokat, sportol, és ezáltal még saját magát is jobban megismeri. Azért nagy kihívás elkészíteni ezt a filmet, mert meg szeretnék mutatni a nézőknek, hogy ezek az üresnek látszó frázisok tényleg szólnak valamiről. De nem szavakkal megfogalmazható gondolatokat, hanem inkább hatást közvetít a film. Nem számítok hatalmas nézőszámra, de a film letölthető lesz, így ahhoz bárki hozzáférhet, mert a célunk a példa felmutatása, s nem a nyerészkedés.

Medveczky Attila