vissza a főoldalra

 

 

 2015.03.06. 

Csurka István: A múlt eltörlése és a jelen összezavarása

A megszállás csak úgy és csak akkor hajtható végre biztonsággal, ha már semmilyen magyar tekintély nincs benne. A tekintélyt pedig folyamatosan üldözik. A valódi, a jogosult, a munkán, szorgalmon, tehetségen alapuló tekintély – bűn. A globalizmusban csak áltekintély működhet. Csak a liberális hatalom által felépített, kisztárolt tekintély. Most, választás előtt, a liberális hatalom saját tekintélygyártó és tekintélymegdöntő üzemeket működtet. Nagy pénzzel működtetett vállalkozások dolgoznak azon a sajtóban, hogy Bokros Lajost tekintéllyé varázsolják, Orbán Viktort pedig megsemmisítsék.

A múlt elvétele egyre erősödő hullámokban a XIX. század közepe, végeredményben a kiegyezés óta folyik, de pusztító mértékűvé a Kun Béla-próbálkozás után csak Rákosi rövid padláslesöprései közben és a Kádár– Aczél-korszakban, a magyar televíziózás megindulása után vált. No, meg most, a rendszerváltás után, amikor Magyarország felszámolása minden eddiginél nagyobb erővel indult meg. A magyarság az összefogott, részben orruknál fogva vezetett kisebbségek diktatúrájának van alávetve. A többség vád alatt áll, legjobbjait üldözik, kirekesztik, s ha a kisebbségek, a jövevények, a betelepültek és betelepítettek többségbe kerülnek, a magyar törzs pária létre ítéltetik. Ha nem menekül el hazájából.

A múlt eltörlése liberális és világbanki program, amely minden államra, nemzetre, minden kontinensre ki van terjesztve, de nem mindegyik állam, nem mindegyik nemzet tűri. A legnagyobb feltörő hatalomnak, Kínának saját múlteltörlő gépezete volt és még van is, amely meggátolja, hogy az amerikai, múlteltörlő program behatoljon Kínába. India is nagyobb és ősibb annál, semhogy a múlteltörlő program hatékonyan tudjon működni áthatolhatatlan szervezetében. A legerőteljesebb múlteltörlő programokat a világhatalom Európában és – ugye mennyire hihetetlen – Amerikában működteti. Európában a második világháború két vesztes állama, Németország és Magyarország történelmi emlékezetétől való megfosztása a legelőrehaladottabb. Oroszország pedig a saját ki nem küszöbölt sztalinizmusába és a brezsnyevi pangás iszonyatának drasztikus törléseibe rokkant bele, de kikecmeregni látszik belőle. Az orosz múlt eltörlése ellen, a világirodalom orosz óriása, Szolzsenyicin sorsdöntő lépéseket tett.

A múlteltörlés minden említett országban roppant népfogyatkozással jár. A kétszázmillió oroszból a század végére jó, ha nyolcvan-száz millió marad, s a magyarból, ha nem változtatunk rendszert: semmi. A múlteltörlés és a népfogyatkozás egymást feltételező és összefüggő folyamat. A nemzeti emlékezet és az ifjúságnak erőt adóan megtanított múlt, benne itt, Európában a kereszténységgel, a hittel, mint az egyetlen családfenntartó létezési formával, egyszerűen nélkülözhetetlen. Európában a kereszténység és a nemzeti létezés szétválaszthatatlan folyamat. Akármelyik elemét veszem ki vagy oldom ki, akár a példakép embereket, hősöket, nagyokat, nemzeti szenteket, akár a kereszténységet, a nemzet megroppan, a közös élet elveszti az értelmét. Annak az erőnek, vagy világprogramnak tehát, amelyik el akarja foglalni egy nemzet életterét és azt uralni akarja, először a múltat kell elvonnia. A nemzeti nagyságok helyébe idegen nagyságokat kell csempésznie vagy a népre ráerőszakolnia idegen bálványokat és a nép megzavarodik. Öntudatos emberből birka lesz. A hitetlenné válás pedig fogyatkozáshoz vezet.

A múlt és az emlékezet elvétele már az elemi iskolában elkezdődik, és a középiskolákban felerősödik. Szellemileg éretlen és tudatlan emberek kapnak érettségi bizonyítványt. Semmit nem kell tudniok a történelemről, az irodalom lényeges magyar alkotóiról, a magyar zenéről és a nyelv természetéről, végeredményben nem is lépnek bele a magyar nyelv éltető, tápláló, a magyar gondolkodást meghatározó közegébe, mert már otthon is csak ritkán érik őket ilyen hatások. A szüleiket még rosszabb, sokszor még marxista és foxi-maxi iskola nevelte, és a nyilvánosság fórumain nagyon ritkán hallanak magyar nemzeti, népi példaképeket. És még mindig ennek a politikának az eszköztárába tartozik az erdélyi kérdés, a román–magyar ellentét is. Románia mindig kedvezményezett Magyarországgal szemben, mert vannak fekete tengeri kikötői és elitje, állami vezetése Erdély bírhatása fejében bármire alkalmazható, miként az az első és a második világháborúban is történt. Az sem baj, ha Romániában kevés zsidó van a vezetésben, mert már kiárusították őket, s ami összeverődik benne, azt is az RMDSZ pakolja bele. Az sem, ha maga a román antiszemitizmus erősebb, mint a románok zsigeri magyargyűlölete. (Aki ezt nem hiszi, költözzön le Kisinyovba.) Az EU Bizottsága addig csűrte-csavarta a Lisszaboni Szerződés ratifikálását, amíg benne maradt a cseh kivételezés, azaz a Benes-dekrétumok érvényessége. Tulajdonképpen ezek után nekünk, magyaroknak és a németeknek, akik az EU legnagyobb befizetői, semmi keresnivalónk sincs ebben a pocsék halmazban. Ez minden liberális alapelvnek, minden szabadságnak és önrendelkezésnek, amelynek alapján a Felvidéket elcsatolták tőlünk, ellentmond, mivel ez maga a kollektív büntetés.

Az USA mindegyik alapítója, alkotmányának megfogalmazója mélyen keresztyén ember volt, néha puritán, akikről ma emlékhely, város, állami intézmények sokasága van elnevezve, csak a keresztyénségük van üldözve. Az állami iskolákban – az Amerikai Legfelsőbb Bíróság parancsára – le kellett venni a Tízparancsolatot a falról és a tanítás nem kezdődhet közös imával. Több államban üldözik a cserkészeket, akik megvallják kereszténységüket. A „világ ura szuperhatalomban” folyik a múlt eltörlése. Az Államokban is a zsidó központok ölelik körül a fekete és a bronzbőrű, spanyol ajkú hatalmas kisebbségeket és tömik tele őket a fehér többség elleni lázadás jogosságának eszméjével. Most a harc azért folyik – vagy talán már el is dőlt –, hogy az alapító elnök napját, a „George Washington Day”-t nevezzék át Elnök Napjának, mert George Washington még rabszolgatartó volt…

Szent István napja hazánkban, nem is olyan régen még az Alkotmány napja volt, s még ma is sokan – no, kik? – utálkoznak a Szent Istvánra tekintéstől. A szentet lecsapják róla, mint valami mócsingot. Bezzeg a melegfesztivál! Hirtelen minden éves ügy lett. Aki ellenzi, nem demokrata, aki undorodik tőle, rasszista. A melegfesztivál szabadságjog lett. Egy tojást sem lehet a csupasz seggükre irányozni. (Mert a tojás ragasztóanyag is…)

A magyar múlt elkobzása nem befejezett tény. Nem, a múltunkra való igény széles és egyre szélesedő körben még él. Több tiszta, élő múltfeltáró, a múltunkkal összekötő kezdeményezés létezik, az ifjúság egy része zenél, táncol, igyekszik magyarul élni, irodalmi, történelmi, nyelvi munkálkodás folyik, s egyes iskolákban is előkerülnek kiváló tanárok, akik helyes magyar irányba terelik az ifjúság gondolkodását és érzelmeit. Az ártó szándék azonban ide is benyomult. A magyar őstörténetet használja fel ellentétek szítására és kialakít – a piaci verseny mintájára – egy licitversenyt: ki tud régibb, egyedibb magyar őstörténetet álmodni és elhinni – természetesen majd minden tudományos felkészültség nélkül. Közben a megélt, valódi múltunk, a történelmünk tényei és ma is éltető és politikailag felhasználható, a megmaradásért való elodázhatatlan küzdelmünkben felhasználható múlt és összekötöttség háttérbe szorul, és a lelkes őstörténész csapatok kivonódnak a mai küzdelmekből. Csak az őstörténeti igazságért küzdenek, s ha maguknak bebizonyították, hogy mi vagyunk a történelem legősibb népe, akkor minden rendben van, az országot megszállhatják, akik akarják. A világért sem akarom megsérteni ezeket a kiváló, őszintén lelkesedő, talpig magyar embertársaimat, szeretem őket, de ezért intenem is kell, most nem erről van szó. A magyarságot el akarják pusztítani, s akkor is elpusztítják, ha az elpusztítandó a világ legősibb fajtájának hiszi magát. A magyarság legnagyobb baja, halálos veszedelme most a fogyás. Ha az őstörténész anyák annyi ősmagyart szülnek, mint Árpád felesége, akkor rendben. Árpádnak négy fia volt, és nyilván több leánya, akikről keveset tudunk. Mind a négy fiú katona volt, hadat vezetett. Ez az őstörténetünk.

Ez a kérdés, az őstörténeti lelkesedés voltaképpen átvezet a következő részbe, a jelen megzavarásába. A megszálló hatalom, miközben elvonja a múltat, a jelen megzavarására is törekszik. A gyarmatosításnak mindig és mindenütt arra van szüksége, hogy a társadalomban semmi és senki ne legyen a helyén. A „kis tehetetlen” lázadozzék azért, hogy nem ő az Akadémia elnöke, az egyszerű fizikai munka mindenkinek legyen egy kicsit büdös, annak is, aki másra nem jó, és főnökségre vergődöttek sokasága mindig magánál hülyébbeket vegyen maga mellé vagy alá. A liberális jelenben a kontraszelekciónak állandóan működnie kell.

Miután a liberalizmus múltelkobzásai során az egyén, az ego lett a legfontosabb, és minden egyes süket egónak meg van engedve, hogy magánál nagyobb tekintélyt ne ismerjen el, a valódi munkán és a közösség számára fontos tevékenységen alapuló tekintély bűnné vált. Afféle hitlerizmussá. (Führer Princip) Csakhogy az emberiséget a barlang korszak tekintélyek vezetik. A tekintélyek persze hibáznak, esetenként el is fajzanak, túltengenek, ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy a demokráciának is éppen annyira szüksége van igazi, megszenvedett tekintélyekre, mint például az abszolút monarchiáknak. A demokrácia mint módszer és mint állami berendezkedés egyáltalán nincs ellentétben a tekintéllyel. A gyarmatosító, megszálló hatalom azonban igyekszik lerombolni a nemzeti tekintélyeket, és helyükbe a saját kreációit akarja helyezni. Kerekedik-gömbölyödik a Zázrivecz-Vona-tekintély Bajnai feje köré, mire távozik, glóriát fon majd az MSZP-emlékezet, hogy majd Kossuth-képként függjön a libatenyésztők tisztaszobáiban.

De nem csak a tekintélyt akarják átírni a következő nehéz időkben. Mindent összezavarni – most ez a cél. Nincs kizárva, hogy a BKV-botrányt is maguk hozták elő, az összezavarás és az áthárítás céljából. Nem múlik el nap, hogy orvosi visszaélésekről, mulasztásokról, perekről ne értesülhetnénk a legnézettebb híradókban. Ez a társadalom egyik nagyon fontos tekintélycsoportja ellen irányuló lejáratás. Ha egy társadalom nem hisz már semmiben és senkiben sem, miután a papjait elégették és megölték, rendjeit szétkergették, nem hisz, mert nem hihet az íróiban, mert csak sztárolt liberális tekintélyeket tolnak elé, a művészetek tekintélyét is sikerült már lerombolni, a színházakét is, az államét is, az önkormányzatokét is – most az orvostársadalom van soron.

 

Elhangzott 2010. januárjában