vissza a főoldalra

 

 

 2015.03.06. 

A IMF óvatosságra inti Romániát, de kész tárgyalni az adócsökkentési tervekről

Óvatosságra intette Romániát a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely ugyanakkor kész tárgyalni a román kormánnyal a tervezett adócsökkentésekről – jelentette ki a nemzetközi szervezet szóvivője.

 Az IMF először fejtette ki álláspontját hivatalosan ebben a kérdésben azt követően, hogy Victor Ponta román miniszterelnök a múlt héten bemutatta kormánya adócsökkentési terveit. A Mediafax hírügynökség szerint az IMF szóvivője kijelentette: a kormánynak alaposan elemeznie kell az adócsökkentést azért, hogy jobban megértse az államháztartási hiánycél teljesítésének módozatait. Hozzátette: az IMF kész tárgyalni a kormánnyal az adótörvény módosításáról.

 A tervezet egyik legfőbb előírása, hogy januártól négy százalékponttal 20 százalékra csökkentik az általános forgalmi adót, amely jelenleg 24 százalék.

 Korábban a Hotnews.ro román portál arról írt, hogy az IMF elismeri, magas az áfa Romániában, de a kormánynak csökkentenie kell a kiadásokat, vagy egyéb forrásokból kell fedeznie az áfa csökkentése nyomán keletkező bevételkiesést az államháztartási hiánycél teljesítése érdekében.

 A román kormány januártól az osztalékadót is eltörölné, és bevezetné a hús, a hal, illetve a zöldségek és a gyümölcsök esetében a 9 százalékos kedvezményes áfát, amit a bukaresti kormány tavaly a péktermékekre terjesztett ki.

 Románia és az IMF közötti elővigyázatossági típusú hitelszerződés az ősszel jár le, a felek a két legutóbbi felülvizsgálati látogatáson nem tudtak megállapodni a vállalt feltételekről. Február elején a szénkitermelő iparban tervezett szerkezetátalakítások, valamint a lakossági gázár növekedési üteme miatt támadtak nézeteltérések. Az IMF legközelebbi bukaresti látogatása áprilisra várható.

 

MTI