vissza a főoldalra

 

 

 2015.03.06. 

Házhoz jönnek az állami szolgáltatások

A kormányhivatali rendszer célja az ügyfelek életének egyszerűbbé tétele

Dr. Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott, a Pest Megyei Kormányhivatal vezetője :a kormányhivatali struktúra fontos célkitűzése, hogy helyben legyen elérhető. Ehhez elengedhetetlen az ügyintézők megfelelő technikai felszerelése. Segítségükkel a legkisebb településre is eljuthatnak az állami szolgáltatások

 Hogyan értelmezzük azt, hogy idén szinte házhoz jönnek az állami szolgáltatások?

 – Az elmúlt évtizedekre az volt a jellemző, s szinte ezt mindannyian megtapasztaltuk, hogy az ügyintéző ül a „nagybetűs Hivatalban”, alázatosan odalép hozzá az ügyfél, s szinte könyörög, hogy adjanak számára időpontot. Tehát az ügyintéző volt a középpontban, mint vitathatatlan, támadhatatlan ügygazda, s mi sajnálatra méltó ügyfelek, akik útlevelet, jogosítványt próbáltunk szerezni, hatalmas szerencsének köszönhettük, ha sikerrel jártunk. A 2010-es kormányváltás után az volt a feladat, hogy ezen az eljáráson változtassunk. Hiszen az ügyfél adót fizet az államnak, ezért joggal várja el, hogy az ő pénzéből fizetett állami tisztségviselők a legmagasabb szinten szolgálják ki őt. Az ügyfél kerüljön a középpontba – ez volt az átalakítás célja. Ezen kormányzati elképzeléshez vezető egyik állomás volt a 2013. január 1-jével felálló járások létrehozása, melynek segítségével közelebb tudtuk vinni az emberekhez az állami szolgáltatásokat. Az országban folyamatosan nyílnak a kormányablakok, ahol az elérhető és intézhető ügyek száma is egyre bővül. Ezekben a különleges okmányirodákban nem csak útlevelet, jogosítványt, vállalkozói engedélyt lehet csináltatni, hanem egészen speciális engedélyeket is beszerezhetünk, sőt az Erzsébet-programmal kapcsolatos igényeinket is leadhatjuk. A járási hivatalok kialakítása, valamint a kormányablakok megnyitása után újabb lépcsőhöz értünk, jelenleg zajlik ugyanis az ügysegédi rendszer kiterjesztése, az ügysegédek számának emelése, eszközparkjuk bővítése.

 Kik az ügysegédek?

 – Azok az állami alkalmazottak, akik az állami szolgáltatásokat a legkisebb településekre is heti rendszerességgel eljuttatják. Az utóbbi években a közigazgatás intézményi rendszerének mindhárom pillére felépült: minden járási székhelyen és valamennyi fontosabb településen működik kormányablak vagy okmányiroda. Az ügysegédek megjelenésével az igények személyes leadása – például útlevél vagy jogosítvány készítése – esetén is még egyszerűbbé válik. Az ügyfél eldöntheti, hogy ezek közül melyiket veszi igénybe. Egy személyes példát mondok: szüleim nem rendelkeznek internettel, okostelefonnal, s ők ragaszkodnak ahhoz, hogy személyesen intézzék ügyeiket, ezért a kormányablakban vagy az okmányirodában fordulnak az ügyintézőhöz. Feleségemmel mi viszont interneten keresztül, ügyfélkapu segítségével intézzük az ügyeinket. Az állam felelőssége az, hogy mindegyik lehetőséget biztosítsa, s a szolgáltatásokat koncentráltan lehessen igénybe venni.

 A „mobil ügysegédek” milyen technikai berendezésekkel jönnek házhoz?

 –Ha például valaki vállalkozói engedélyt szeretne kiváltani, akkor az ügysegéd beírja a nála lévő hordozható számítógépbe a személyes adatokat, és az interneten keresztül továbbítja azt a járási hivatalba, majd a kész okmányt az ügyfél adott időn belül megkapja szintén az ügysegédtől. Jelenleg körülbelül 2000 kollégánk működik az országban ügysegédként, s ezt a számot szeretnénk az igényeknek megfelelően alakítani.

 Készítettek-e arról felmérést, hogy az ügyfelek mennyire elégedettek a kormányablakok működésével?

 – Minden egyes kormányablakban és okmányirodában kihelyeztünk kérdőíveket. Többnyire pozitív visszajelzések érkeznek be hozzánk. A személyes tapasztalatot viszont semmi sem pótolja. Néhány héttel ezelőtt, amikor útlevelet kellett csináltatnunk az egész családnak, akkor szinte álruhában mentem oda, hogy ne ismerjenek föl. Azt gondolom, nálunk a legtöbb dolgozó megértette, hogy a hivatal az ügyfélért működik. Folyamatosan készítünk a kérdőívek alapján felmerést, amelyekből megtudhatjuk, az ügyfelek miben szeretnének a hivatalon belül változást elérni. És igyekszünk változtatni is. Ilyen volt például az okmányirodák nyitva tartásának kérdése. Korábban meghatároztunk egy elég tág intervallumot. Az esti órákban viszont már alig keresték föl a hivatalokat, és azt javasolták, inkább hétfőn nyissunk korábban, hogy még munkaidő előtt elintézhessék ügyeiket. Ezért hétfőn már reggel hétkor nyit az okmányiroda. Minden egyes hozzánk forduló ügyfélnek a véleményére számítunk, ez alapján formáljuk működésünket.

 

Medveczky Attila