vissza a főoldalra

 

 

 2015.03.13. 

Simon Attila: társadalmi igényekhez kell igazodnia az intézetnek

Simon Attila több éve koordinálja a történeti kutatásokat a Fórum Kisebbségkutató Intézetben. A történész 2014 novemberétől az intézet igazgatója is. Az alábbiakban az intézet programjairól és célkitűzéseiről ad tájékoztatást:

Mint kifejtette: Az intézet kezdettől fogva fontosnak tartotta a felvidéki magyar közösség történelmének a kutatását. „A történelmi kutatások részlegén először is felmértük a magyarság történetét feldolgozó kiadványokat. A katalógus alapján elmondható, kevés tanulmány és monográfia jelent meg a témakörben. Ekkor döntöttünk az alapkutatások megszervezése mellett" – hangsúlyozta a történész. Kezdeményezték a szlovákiai magyarok kronológiájának a megírását, ezzel összefüggésben több részterületek kutatása is elkezdődött.

A részleg a felvidéki magyarokat érintő olyan fontos eseményeire fókuszált, mint a reszlovakizáció, a deportálások, a két világháború közti korszak, 1956 szlovákiai lenyomata. A jövővel kapcsolatban elmondta, több irányban végeznek kutatásokat. A Trianon centenáriumára, egyben a felvidéki magyar kisebbségi lét századik évfordulójára hangolódva készültek a munkatervek. "A felvidéki magyarság történelméről egységes kép kialakítására készülünk", így összegezte a terveket Simon Attila.

A történelmi részleg a közeljövőben az ötvenes évek eseményeit szeretné feldolgozni. Megjegyezte, digitalizálták a Beneš-i időszakban végbement lakosságcsere listáját. Ez elérhető bárki számára az intézmény honlapján. Nagyon sok hazai és anyaországi intézménnyel kiváló a kapcsolatuk, eredményes munkához ez nélkülözhetetlen – jelezte Simon.

„Az intézet igazgatójaként a megkezdett sikeres projektet, a Fórum Kisebbségkutató Intézet hírnevét és elismertségét tovább kell vinnem. Változik körülöttünk a világ, alkalmazkodni kell a változásokhoz. Jobban meg kell hallgatni a társadalmi igényeket. A kutatásainkkal a felvidéki magyar társadalom hasznára kell válnunk" – nyomatékosította. Az intézménynek az egész közösségünket érintő problémákra kell reflektálnia, mint például a magyar népesség drasztikus fogyása, fűzte hozzá.

 

PP, Felvidék.ma