vissza a főoldalra

 

 

 2015.03.13. 

Az Arad megyei Máriaradnára hivatalos Ferenc pápa

Az Arad megyei Máriaradna a magyar Mária-kegyhelyek egyike, ferences temploma híres búcsújáró hely. A kolostor felújítás alatt áll, az elkövetkező hónapokban a munkálatok véget is érnek. Augusztus 2-án szervezik meg a felújított kolostor megnyitását, erre az alkalomra hívták meg Ferenc pápát is.

 Ft. Andreas Reinholtz kanonok, máriaradna plébánosa bejelentette, hogy Ferenc pápát a Temesvári Római Katolikus Püspökség hívta meg a máriaradnai ünnepre.

 „Jelen pillanatban még nem kaptunk konkrét választ arról, hogy a Szentatya itt lesz-e, de tudomást vett erről a lehetőségről. Mindenesetre, a Vatikán képviseltetni fogja magát ezen a fontos eseményen”, jelentette ki Andreas Reinholtz. Megjegyezte azt is, hogy már többen is visszajeleztek, például Klaus Johannis államfő is rész fog venni az augusztusi eseményen.

 A máriaradnai kolostor egy 10 millió eurós rehabilitációs projekt által lett felújítva, a kolostor képviselő ez év folyamán a látogatók, zarándokok számának megkétszereződésére számítanak.

 

marosvasarhelyi.info