|
 2015.03.20.
Emléket állítunk
a magyar történelmi családoknak
A folyamat
beindítása nem egyszerű, mert a nagy történelmi családok a pártállam
idején rettegésben éltek, ha csak tudták elrejtették, vagy külföldre
menekítették ki őseik hagyatékát, így a festményeket is.
Ezekben a családokban sokszor még a mai napig él a félelem.
A báji Patay család történetét bemutató kiállítással
nyílt meg február 24-én Budapesten a Nemzeti Portrétár kiállítóterme
a Bartók Béla út 21-es szám alatt. A megnyitón L. Simon László
államtitkár mondott beszédet.
Miért érezték lényegesnek, hogy legyen egy olyan művészeti
alapítvány, amelyik kifejezetten portrékkal foglalkozik?
– kérdezem Reicher Pétert, a Nemzeti Portrétár Alapítvány
főtitkárát.
– Az alapítvány létrehozása előtt családfakutatással
foglalkoztunk. Tudvalévő, hogy ilyen tevékenység közben
nagyon sok adat gyűlik össze, s a családfákat számítógépes
programokkal rajzoltuk meg. Ezeket a családfákat később a leszármazottak
őseiket ábrázoló portrékkal, fényképekkel egészítették
ki. Először digitalizált fényképekkel, majd festményekkel
illusztráltuk a családfákat. Amikor 7-8 évvel ezelőtt rájöttünk
arra, hogy jó lenne összegyűjteni a törtélelmi családokhoz
tartozó festményeket, portrékat, kiderült: Magyarországon
egyetlenegy intézmény sem foglakozik motiváltan a magyar történelmi
személyiségek portréival. Akkor határoztuk el, hogy szükséges;
legyen egy olyan hely Magyarországon is, ahol a hazáért tevékenykedő
személyek arcképeit intézményes keretek között kezelik. Külföldi
példákat keresvén megtudtuk, hogy 1856-ban Londonban alapították
meg a National Portrait Galleryt, amely 1896 óta a Trafalgar téren
fogadja az érdeklődőket. Meglátogattam a múzeumot, s akkor
tudatosult bennem, hogy nemcsak Angliában, hanem Ausztráliában
és az USA-ban is létezik olyan intézmény, mely professzionálisan,
magas színvonalon állít emléket a haza nagyjainak. Ezért alapítványunk
minden olyan hölgynek és úrnak a portréját várja adatbázisába,
akik hozzájárultak a magyar történelemhez. Nemcsak nemesi családokról
van szó, hanem polgárokról, katonákról, orvosokról, tudósokról,
s még sorolhatnám… Tehát szabadon határoztuk meg a keretet,
s folyamatosan töltjük fel adatbázisunkat. Érdekesség, hogy
felkerestük a Magyar Nemzeti Múzeum történelmi arcképcsarnokát,
és a Nemzeti Galériát. Mindkét intézmény elutasította kérésünket,
leveleinkre sokszor nem is válaszoltak, ami azt mutatja, hogy
civilként igen nehéz volt bekerülni a hazai múzeumi szakmai körbe.
S ezért is döntöttem úgy 2010-ben – angol barátaim késztetésére
–, hogy létrehozom a Nemzeti Portrétár Alapítványt.
Nemzeti Portrétárról van szó. Ez azt jelenti,
hogy csak a magyarországi történelmi családok portréit mutatják
be?
– Nem csak a történelmi családok, hanem más famíliák
portréit is összegyűjtjük digitális adatbázisunkban. Most az
a cél vezérel bennünket, hogy a határon túli múzeumok pincéiben
szinte 50-100 éve elrejtett, soha ki nem állított, s nem
restaurált portrékat felkutassuk, és abba a mindenki által elérhető
adatbázisba kerüljenek, mely megtalálható a www.npg.hu
oldalon.
Az alapítvány fő célja a kutatás, a hagyatékok
feldolgozása, vagy hogy más múzeumok történelmi arcképcsarnokát
is gyarapítsák?
– Nem célunk múzeumok arcképcsarnokát gyarapítani,
azt szeretnénk, hogy a még soha ki nem állított, vagy akár már
publikált képek egy adatbázisba kerüljenek. Tapasztalatunk
szerint nem létezik olyan kulturális tér Magyarországon, ahol
történelmi arcképek koncentráltan fellelhetőek minden érdeklődő
számára. Célunk felkutatni, és internetes adatbázisban bárki
számára elérhetővé tenni mindazoknak a hölgyeknek és
uraknak még fellelhető arcképét, akik életükkel, munkásságukkal
részesei voltak a magyar történelemnek. Ennek érdekében a
felkutatott történelmi arcképek tudományos beazonosítását,
és az illető személlyel kapcsolatos oktatás, ismeretterjesztés
elősegítését is célul tűzzük ki magunk elé.
A digitalizálással elérhető, hogy segítsék a felsőoktatási
intézményekben zajló kutatásokat is?
– Pontosan így van; az alapítvány támogatja a portrékutatáshoz
kapcsolódó művészeti, tudományos, kutatási tevékenységeket.
Amikor hozzánk küldenek akár családoknál, akár a múzeumok
pincéiben lévő képet, mi azokat digitalizáljuk, s utána mi hívjuk
fel az adott oktatási intézmény figyelmét, hogy találnak a
weboldalunkon névadójukról új portrékat.
Miként sikerült állandó kiállítóteremhez jutniuk?
– Öt évig dolgoztunk csak az adatbázisunkon, s azalatt
elértük, hogy több képet – 3350-et – digitalizáltunk,
mint amennyi a Magyar Nemzeti Múzeum történelmi arcképcsarnokában
fellelhető. A Magyar Nemzeti Múzeumban 3200 portrét őriznek,
de ezek nincsenek fenn az interneten, s a gyűjtemény gyarapítása
náluk kis mértékű. Mivel azt tapasztaltuk, hogy nálunk
naponta 300-
900 a
honlapunkról történő letöltések száma, és a történészek,
családfakutatók is azt tanácsolták, hogy fizikálisan
megjelenjünk, a XI. kerületi önkormányzat megkeresésünkre
felajánlott számunkra egy kis helyiséget bérlésre, s mi
kihasználtuk a lehetőséget.
Most a báji Patay család története látható a kiállítóteremben.
Tervezik, hogy más családok portréit is bemutatják?
– Természetesen. bérleményünk nemcsak kiállító-,
hanem családfakutató helyiség is. A portrék egy adott család
számára érdekesek, de ahhoz, hogy a kiállítóhelyet „élettel
megtöltsük” együtt dolgozunk a Magyar Családfakutatók Egyesületével.
Emiatt nagyon sok látogató keres fel bennünket, s a kutatás széleskörűen
zajlik. A folyamat beindítása nem egyszerű, mert a nagy történelmi
családok a pártállam idején rettegésben éltek, ha csak tudták
elrejtették vagy külföldre menekítették ki őseik hagyatékát,
így a festményeket is. Ezekben a családokban sokszor még a mai
napig él a félelem. Ezért fontos, hogy kialakuljon velük a
bizalmi viszony. Dr. Patay Géza volt az első, aki miután
megismerte alapítványunk célját, lehetőségeit, behozta hozzánk
őseit ábrázoló festményeit. A megnyitón több történelmi
család sarja volt jelen, s jelezték, hogy ők is hajlandók kiállítás
formájában bemutatni gyűjteményeiket.
Medveczky Attila
|
