vissza a főoldalra

 

 

 2015.03.27. 

Második alkalommal ülésezett a Kulturális Alapellátás Kerekasztala

Második alkalommal egyeztettek a Kulturális Alapellátás Kerekasztala keretében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkárságának munkatársai országos szakmai szervezetek vezetőivel március 17-én Budapesten.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntőjében emlékeztetett arra, hogy Balog Zoltán miniszterrel együtt 2014 szeptemberében azzal a céllal indították el a kerekasztalt, hogy a szakmai szervezetek vezetőivel közösen dolgozzák ki a kulturális alapellátás irányait.

 Az együttműködő szervezetek javaslataiból úgy látszik, az elgondolás értő fülekre talált, és közös cél, hogy a minőségi kultúra minél szélesebb rétegekhez jusson el Magyarországon - értékelte Hoppál Péter az eddigi tapasztalatokat.

 Vannak olyan szervezetek, amelyek saját programjaikon keresztül ezt a szemléletet már régebben érvényesítik, a minőségi előrelépéshez azonban szükséges összefogni ezeket - emelte ki. Az államtitkár szerint ha sokkal több embert sikerül minőségi kultúrával megörvendeztetni, az együtt járhat a helyi közösségek újraszerveződésével és az életszínvonal növekedésével is.

 A fővárosban sokkal hatékonyabb a kulturális elérés, távolodva azonban feltűnhetnek a kulturális alapellátás hiányosságai, ezért az országos hatókörű intézményekkel együttműködve a tárca segíteni kíván a minőségi programok eljuttatásában a nagyvárosok peremterületeire, nem is szólva a falvakról. "Megpróbálunk hinni abban, hogy a faluközösség ezredéves létformája élhető közeg" - fogalmazott.

 Hoppál Péter beszámolója szerint a 2015. évi költségvetés tervezésekor a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Belügyminisztérium támogatásával sikerült pozitív irányba elmozdulni a kulturális alapellátás finanszírozása terén, az Emmin belül pedig elkezdték az ágazatok közötti, programalapú együttműködések kidolgozását, és létrehoztak egy olyan szervezeti egységet, amely a kulturális államtitkárságon belül segíti mindezt.

 Fontos eredmény, hogy az országos hatáskörrel rendelkező hálózatok, mint a közgyűjtemények vagy közművelődés mögé kulturális közfoglalkoztatottakat is tud rendelni a kormány: több ezer településen immár 6100-an dolgoznak ilyen formában, de a civil partnerek még 8000 főt jelentettek igényként - emlékeztetett.

 Az államtitkár kiemelte, hogy a kistelepülések közművelődési normatívája idén jelentősen emelkedett, és az önkormányzatok szakmai segítséget is kapnak ahhoz, hogy valóban minőségi kultúra jusson el a helyiekhez. Egyre nagyobb igény mutatkozik ugyanakkor arra is, hogy a kisebb településeken élők is eljuthassanak a főváros és a nagyvárosok kulturális programjaira - fűzte hozzá.

 Hoppál Péter bejelentette: a kerekasztal titkári teendőit Cseri Miklós leköszönt kultúráért felelős államtitkár helyett utódja, Závogyán Magdolna vette át.  

A kerekasztal keddi ülésén részt vett többek között Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, E. Csorba Csilla, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója az Országos Közgyűjtemények Szövetsége képviseletében, Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője és Deme Péter, a Pulszky Társaság - Magyar Múzeumi Egyesület elnöke.

 

(MTI / EMMI Kultúráért Felelős Államtitkárság)