vissza a főoldalra

 

 

 2015.03.27. 

Szabad-e hazudni?

A sajtószabadság, mint Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatában és Az emberi jogok európai egyezményében megfogalmazott alapelv több okból is fontos. Az egyik ok, hogy én, a közember szabadon tájékozódhassak, megtudhassam, hogy mi történik a világban. A közember oldaláról a sajtószabadság kétfelől szenvedhet csorbát. Egyrészt valaki(k) megakadályozhatja(k), hogy ezek az információk eljussanak hozzám, másrészt valaki(k) úgy intézi(k), hogy nem a valós információk jutnak el hozzám. Azaz a sajtó hazudik.

Az utóbbi jellemzi a diktatúrákat. És úgy tűnik a demokráciát is.

Az az ellentmondásos helyzet állt elő, hogy a sajtószabadságot ma nem az állam, a diktatúra, a hatalom veszélyezteti, hanem a magát szabadnak mondó sajtó. Azon egyszerű oknál fogva, hogy az újságírók hazudnak, de legalábbis a valóstól eltérő színben tüntetik fel az eseményeket. Példa:

A minap Gánton az önkormányzat kezdeményezésére lakossági fórumon vitatták meg, hogy milyen építési törmeléket feldolgozó válogatóművel kapcsolatban adott be előzetes hatástanulmányt a Nehézkő Kft. a szomszédos Zámoly településen lévő rekultivált bányaterületre.

Az előzetes eljárás célja, hogy felmérje a környezetre gyakorolt hatást, és az az elleni védekezésre vonatkozó szükséges többletköltséget már idejekorán betervezhesse a beruházó. A helyieket mindenféle hírekkel, riogatással jól felbőszítették, hogy majd mi por, szemét, bűz, mocsok lepi el az egykori bányásztelepülés külterületén lévő hétvégi telkeket. Nem volt nehéz, a hulladékfeldolgozóról mindenkinek a szeméttelep jut az eszébe, és senki sem akar szeméttelepet a szomszédba.

Ezért aztán a hulladékfeldolgozó létesítését tervező cég tulajdonosa, Orbán Győző elment a lakossági fórumra. Már ez is elég jó teljesítmény, hogy kiáll a felpaprikázott emberek elé. Nem emlékszem, hogy Joav Blum dumálgatott volna a sukoróiakkal, vagy Bajnai Gordon odaállt volna a libatenyésztők elé, hogy én utaltam el a pénzeteket Ciprusra.

Orbán Győző egy viseltes pulcsiban elment a lakossági fórumra és a helyzethez képest nyugodt hangvételben akarta tisztázni a kérdéseket. Nem volt vele se testőr, se rendőr. A kérdésekre válaszolt, és amikor újra és újra ugyanazok a kérdések vetődtek fel, ahogy egy rendes lakossági fórumon az lenni szokott, sőt amikor egyesületet akartak létrehozni, hogy megakadályozzák a beruházást, akkor bejelentette, hogy mivel egyéb műszaki kérdés nincs, ezekhez ő már nem kell, ezért elmegy. És elment. Egy ember a szomszéd faluból, egy zámolyi még utánakiabált. Ennyi történt.

Orbán Győző, Orbán Viktor apja. Ez most nem jött jól, mert a sajtó, az Indextől a Magyar Narancson át, a Népszabadságon keresztül a 444.hu-ig megírta, hogy Orbán Győző dúlva-fúlva, durva beszólások közepette, miután megfenyegette a helyieket, hogy nem léphetnek a földjére, kirontott a balhésra sikeredett lakossági fórumról. A Hír24 szerint: kiborították Orbán apját a kisemberek.

Az utóbbi néhány sor ugyebár nem ugyanazt tartalmazza, mint az azt megelőző beszámoló. Pedig valójában az történt, amiről beszámoltunk, és nem az, amit a felsorolt sajtóorgánumok lózungjai sugallnak. Szinte már látjuk a verekedést, holott ilyesmiről szó sem volt.

Mégsem szaggatják meg ruháikat a demokraták, senki sem vonul az Erzsébet hídon, senki sem szervez forgalomlassító demonstrációt, hogy oda a sajtószabadság. Hogy belehazudtak a pofinkba már megint.

De a fenti példánál tartósabb és komolyabb manipulálás is folyik a szabad sajtóban. Az RTL Klub hónapokon át ekézte a kormányt, mert a tervezett adó nem tetszett neki. Az RTL Klub híradójában kormányközeli politikus rendes ember nem lehetett, csak urizáló, rátarti, sznob, tolvaj, hazudozó, esetleg csak szociálisan érzéketlen. Mennyiben része a pártatlan tájékoztatásnak és így a sajtószabadságnak az, amit az RTL Klub csinált? Milyen újságíróetikai, közszolgálati vagy BBC-standard alapján kezdtek a kormány ekézésébe kizárólagosan azért, mert nekik többet kellett volna fizetni?

A sajtószabadságot és az átlagember objektív tájékozódáshoz való jogát, ma a szabadnak, függetlennek, objektívnak és demokratikusnak mondott sajtóoldal veszélyezteti.

Március idusa után kívánjuk a sajtó szabadságát, a censura eltörlését.

Meg, hogy ne hazudjatok!

 

csorja