vissza a főoldalra

 

 

 2015.04.01. 

MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 14.száma!

A tartalomból:

PÉNZMENTŐ ÉS TRÁGYAKENŐ KÁEFTÉK (címlapon)

Már-már unalmas az a mérhetetlen arcátlanság, ahogy az egyszerű hírfogyasztót hülyének nézik. Ugyanazzal a technikával, ugyanúgy, ugyanazok. A nagyérdemű pedig beveszi minden alkalommal, sőt ha véletlenül valaki leleplezi a trágyakenés folyamatát, azt összeesküvés-elmélettel, szélsőséggel vádolják vagy egyszerűen csak hülyének billogozzák, hogy aztán négy-tíz éven belül kiderüljön, hogy jé, tényleg igaza volt. Csurka István életének jelentős része így telt, amikor leleplezett egy ilyen trágyakenő folyamatot, akkor központilag hülyézték le, hogy aztán kiderüljön, igaza volt. A legtöbben Csurka igazát egy vállrándítással elintézték, kevesen, nagyon kevesen később megkövették. Csurka szellemi örökségét vállaltuk, ezért nem tehetünk mást, minthogy mi is leleplezzük a trágyakenést, akkor is, ha pontosan tudjuk, hogy nem lesz ez másképpen most sem. A trágyakenés lényege, hogy egy valós eseményt úgy tartanak az érdektelenség homályában, úgy fednek el, hogy megrendeznek egy másik eseményt, hírt csinálnak belőle és ezzel a hírrel lekenik a közvéleményt, ahogy régen a földpadlót kenték le trágyalével, hogy ne porozzon. A napokban két trágyakenést is megfigyelhettünk. Az egyik hazai, a másik nemzetközi. Kezdjük a nemzetközivel. Az amerikai hadsereg gigantikus mennyiségű fegyvert szállít Ukrajnába, közben az ukrán hadsereg minden épkézláb férfinek kiküldi a behívót. A fegyverrel együtt tanácsadók, azaz katonák, kiképzők érkeznek a meggyötört országba. Mennyiben különbözik ez az oroszok szeparatistákat támogató és a Nyugat által elítélt akcióitól? Semmiben. Az Egyesült Államok éppen egy újabb Irakot nyit itt a szomszédban, egyelőre még csak a felvonulás szintjén. Természetesen elképzelhető, hogy az ügy ennyiben marad, azaz Ukrajna nyugati része amerikai, míg keleti orosz megszállás alatt marad, azaz Kelet- és Nyugat-Németország mintájára egy újabb államot hasítanak szét a nagyhatalmak, de az is lehet, hogy elindul az irakihoz hasonló pusztítás, itt a szomszédban. Amolyan újabb hadszínjátszótér Amerikának és az oroszoknak. De erre senki sem figyel, mert egy repülőgép mindenféle érthető ok nélkül 150 utassal a fedélzetén becsapódik a földbe. Gyerekek, nők, férfiak vesznek oda egy pillanat alatt. Senki sem érti, mi történt, az amerikaiak bejelentik a fekete doboz megtalálása előtt, hogy biztosan nem terrorista akcióról van szó. Aztán a sajtóban szép lassan felépül egy történet, mely Joe Eszterhasnak is becsületére válna, bár nem lehetünk biztosak benne, hogy nem ő írta.

 Csurka István: DEMOKRÁCIA? (2.oldal)

A Fidesz olyan párt, amilyen lehet. Itt született köztünk. Volt idő, amikor a liberalizmus dédelgetett ifjonca volt, ma vezetője, a világliberalizmus hazai korifeusai által legócsároltabb személy. Könyveket írnak ellene, köpködik, minden szavába, a ki sem mondottakba is belekötnek. Le akarják húzni magukhoz a mocsokba. Ez nem véletlen. Minden erre megy ki. Ne legyen egyetlen reményteli embere, netán vezére ennek a társadalomnak. Ne legyen senki, semmi. Mert őket már csak ez menti meg.

A világgazdasági válság csak egy tampon, amely a liberális demokrácia csúf kivérzését akarja megakadályozni. A térkép előtt álló bankárok talán úgy gondolják, hogy az államtól a bankokba átcsoportosított dollár ezermilliárdokkal talán átmenthetik magukat a nyugati emberiség új korszakába, amikor egy kisebbség által irányított színes bőrű kisebbségek és bevándorlók többségbe kerülnek a fehér faj ellenében, és szükségessé válik egy új cezarizmus bevezetése – minden liberalizmus nélkül, de az ő vezetésükkel és a hegemóniájuk megőrzésével. Mert a liberálisoknak uralkodniuk csak az élettérbe bekerült, de hagyományos, helyi, a történelemben kialakult kultúrába nem tartozó, éhes, bárdolatlan új tömegen lehet. Ez gyomorilag kielégíthető, és évtizedekbe kerül, amíg ez a tömeg saját értelmiséget állít ki, s a plázakultúrával, a zenei bombázással, a tömegkultúrával a vacsoracsatákkal ez is lelassítható és addig az összes aranyat be lehet gyűjteni. A bankáruralom, a világhatalom meghosszabbította az életét. Ez a szándék vagy terv terra incognita, felfedezetlen őserdő és még a művelt ember számára is felfoghatatlan. Hiszen minden, ami a nyilvánosságban elhangzik, képpé vagy műsorrá alakul, irodalommá válik, ellentmond neki, eltakarja és agyrémnek tünteti fel. Pedig, ha az okok és okozatok vonalán visszalépkedünk, vagy a következményekén előre haladunk, csak ide juthatunk. Kennedy meggyilkolásának okát nem ismerjük, titkosították. A WTC torony ledöntését feltárták, de államilag hivatalosan tagadják a műszaki, tudományos tényeket és ragaszkodnak az al-Kaida meséhez. A racionalizmus bajnokai. Irak bombázásának és lerohanásának nincs magyarázata, Afganisztánban háborúzni értelmetlen, Iránt fenyegetni mire való? Kinek érdeke?

 Reisz Pál OFM, a sümegi ferences kolostor házfőnöke: A krisztusi élet útját járjuk (3.oldal)

Az evangélisták fenékig ürítik a keserűség poharát, amikor beszámolnak Jézus haláláról és annak körülményeiről. Nem is lenne mivel előjönniük, az emberek elé állniuk, ha csak annyit tudnak, amennyit a tapasztalat nyújt nekik. Nincs mivel dicsekedniük. Egy bitófán végzett ember hitvány halála nem lehet téma, nem támaszt alá semmit, nem igazol semmit. Éles a kontraszt, sötét a háttér. Semmi sem érthető a továbbiakban a Jézus-jelenségből, a keresztény mozgalomból, a krisztusi tanítás elterjedéséből a feltámadás ténye nélkül. A történelem folyamán ez a meggyőződés – hogy Jézus Krisztus feltámadásával legyőzte a halált – erősítette a keresztény közösséget a kísértések és a próbatételek idejére. Ez adott minap erőt a huszonegy Líbiában brutálisan lefejezett egyiptomi kereszténynek, hogy emelt fővel, Jézus szent nevének segítségül hívásával fogadják kivégzésüket. Ennek a lelkiségnek emberformáló ereje volt, és van ma is. Elmondhatjuk mindnyájan: bárcsak engem is alakítana, bárcsak hagynám, hogy alakítson, erősítsen ez a lelkiség engem is!

 Medveczky Ádám, Kossuth-díjas karmester: Nagypénteki varázs (3.oldal)

A természet különleges színben ragyog; hirtelen délelőtti verőfény száll a tájra. Az erdők és mezők virágai harsány színekben ontják a táj ezernyi illatát. Az elbűvölt Parsifal csodálkozó kérdésére Gurnemanz így felel: „ez a nagypénteki varázs”. Parsifal döbbent kétkedéssel reagál: ez hogy lehet? Hiszen nagypéntek a fájdalom és a gyász napja, ahol minden, ami él, az ember, és a növényzet sötétbe borul. – Nem fiam – így Gurnemanz – nagypéntek a megvilágosodás napja, hiszen akkor kap az emberiség örök megváltást, világosságot, fényt. Wagner operája, a Parsifal, ugyanúgy, mint A varázsfuvola, csodálatos etikai és magasztosságot árasztó síkon mozog. Amfortas, Kundry (Bűnbánó Magdolna megmintázása) bűnössége, Parsifal esendősége Krisztus kínszenvedése által nyer bűnbocsánatot. Itt a nagypéntek jelenti a megváltást. Johann Sebastian Bach megírta a Húsvéti oratóriumot a Karácsonyi oratórium megfelelő párjaként. Sajnos ritkán hangzik el. Bach a megváltás ünnepét két remekbe szabott művével, a Máté-passióval és a János-passióval tárja elénk. Passio: szenvedés. A Máté-passió erőteljes dráma, míg a János-passió szeretetteljes líra. Hiszen János volt az, akire Jézus vére hullott a keresztfa alatt, és akit Ő utolsó szavaival testvérévé fogadott. János leírja, hogy Jézus nem a szenvedés borzalmát állítja a középpontba, hanem azt, hogy most fog megdicsőülni. Bach a Máté-passióban, annak is a nyitótételében, szívszaggató módon jeleníti meg a szenvedés kálváriamenetét, a szánakozó, illetve kíváncsiskodó embertömeget. De mindenek felett megszólal a magasban az angyalok dicsőítő és megváltást ígérő zsoltárdallama.

 Nem kell elnézni a bűnt (3.oldal)

Nem kell elnézni a bűnt, írja Platón korai párbeszédeinek egyikében, akárki követte azt el. Egyetértek. De azért azt mégiscsak túlzásnak tartom, hogy hétpróbás kapcabetyárok, másokat rágalmazva, magukat Keresztelő Szent Jánosnak beállítva, a templom megtisztítóiként óbégassanak. Miközben elvtelenül dörgölődznek idegen hatalmak vélt vagy valós ügynökeihez, lelkesen keltik rossz hírünket a világban, s azután ami hazugság Magyarországról bárhol a világon megjelenik, azt boldogan szajkózzák idehaza. Elhallgatva azt a tényt, hogy a rossz, hamis hírek forrásai legtöbbször ők maguk. Ezek után Gyurcsány, Tóbiás, Szigetvári és Vona pártemberei a fennálló „kurzusnak” ádáz ellenfeleiként felügyelősködnek a főváros vállalatainál havi 120-250 ezer forint díjazás fejében, miközben óránként „leplezik le” a fennálló „kurzust”. Szidják a főpolgármestert, aki fb-tagsági kinevezésüket a közgyűlés elé terjesztette, a közgyűlést, amely megszavazta kinevezésüket, és ezt az egész rendszert, amelyben semmittevők hada kap kizárólag politikai okokból jól fizető kamuállásokat nulla munkáért.

 Jól vizsgázott a kancellári rendszer

Lényeges az intézmények gazdálkodásának átláthatósága (4.oldal)

Nem politikai komisszárokat, hanem az egyes egyetemek, főiskolák profiljának megfelelő szakembereket neveztek ki kancellárnak, közölte megkeresésünkre Dr. Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár.

 A tisztánlátás kedvéért:

A Quaestor cégcsoport története (4.oldal)

Alapítva 1990. január 13.

Tarsoly Csaba a cégcsoport vezetője 4-6 milliárdos vagyonával 2002 és 2010 között rendszeresen felkerült a 100 leggazdagabb magyar listájára. Magas szinten lett tárgyalópartnere a Gyurcsány- kormánynak. Az MSZP-kormány idején el tudta intézni, hogy az Erős János vezette Magyar Fejlesztési Banktól 16,9 milliárdos támogatást kapjon.

 Közutaink megújulnak

A szocialista kormányok alig törődtek az úthálózat állapotának megőrzésével, javításával (5.oldal)

A közlekedésfejlesztést a gazdaságélénkítés és munkahelyteremtés szolgálatába kell állítani – mondja Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár.

Kétségkívül jelentős karbantartási lemaradásban vagyunk, amely persze nem négy év alatt halmozódott fel, hanem a megelőző évtizedben gyűlt össze. A szocialista kormányok az erőltetett ütemű autópálya-fejlesztések mellett alig törődtek a meglévő hálózat állapotának megőrzésével, javításával. Ráadásul évtizedekre megkötötték a mindenkori adminisztráció kezét: a PPP-konstrukcióban megvalósított beruházások még akár 30 éven át évi több mint százmilliárd forintos terhet jelentenek a költségvetésnek.

 Táncháztalálkozó 2015 – útkeresés (5.oldal)

Idén is megrendezték a Táncháztalálkozót. A táncházmozgalom seregszemléjét nézve mindig megcsap a felismerés, hogy micsoda erő a száz feletti táncegyüttes, mely a mozgalom gerincét adja. Ugyanis az egyedülálló magyar néptáncélet ezekben az együttesekben található, ők dolgoznak hétről hétre a ma már tömegesen áradó fiatalokkal, ők jelentik azt a közösséget, melyből aztán különböző programok, versenyek és végül a Táncháztalálkozó létre jöhet. Természetesen nagy jelentősége van a mozgalmat meghatározó tekintélyeknek, hogy a nagyközönség előtt ismertek közül csak egyet emeljek ki: Diószegi László, a Martin Szövetség elnöke negyven éve foglalkozik néptánccal, negyven éve élete meghatározó része a magyar paraszti kultúra ápolása.

 Sürgető munkaerő-piaci igények

Duális képzés a Dunaújvárosi Főiskolán (6.oldal)

Dr. Rajcsányi-Molnár Mónikával, a Dunaújvárosi Főiskola oktatási és általános rektorhelyettesével arról beszélgetünk, hogyan növelnék a főiskoláról kikerülő piacképes diplomások számát.

 Áprilistól útdíj-kompenzáció

Kedvezmény a nagycsaládosok és a mozgásukban korlátozottak számára (6.oldal)

Fűrész Tünde család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár szerint a D2-es kategóriájú, hét-, illetve nyolcszemélyes kocsit használó nagycsaládosok igénye jogos volt a kedvezményre, ugyanis nekik ténylegesen nagyobb gépjárműre van szükségük.

 A térség gazdasági központja lettünk

Hatezer új munkahely Kecskeméten (7.oldal)

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármester asszonya: Kecskemét hatása és befolyása nem áll meg a várostáblánál, sokkal messzebbre nyúlik, ha csak azt nézzük is, hogy a minket körülvevő térségből – vagy nevezhetjük vonzáskörzetnek is – napi szinten több ezer ember jár be városunkba dolgozni. Ez azt jelenti, hogy nem túlzok, ha azt mondom, körülbelül tízezer család megélhetése is városunktól, a gazdasági teljesítőképességünktől függ. Nem mondhatjuk tehát azt, hogy nem vállalunk felelősséget a megyénkért. Városunk ezért is szeretné a következő időszakban elmélyíteni a kapcsolatát a megye gazdaságával. Ez különösen azért fontos, mert egy jelentős, és egyben talán az utolsó, uniós forrásból véghezvihető gazdaságfejlesztési időszak küszöbén állunk. Ebből az időszakból Bács-Kiskun megyének – középpontjában Kecskeméttel – megerősödve kell kikerülnie. Ebben a munkában – ahogy eddig is – most is számítunk a vállalkozásokat tömörítő kamarára.

 Az eredetvédelem fontossága

Versenyképes boraink a düsseldorfi Pro Wein kiállításon (8.oldal)

Március közepén közel 50 magyar borászat mutatkozott be a világ első számú szakmai vásárán. Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára beavat bennünket a magyar bor öt elemből álló „mix” titkába. Az első a tipikus helyi fajtákból készült illatos, könnyed fehérborok köre, a második a rozé, ezt követi a kiemelkedő adottságú termőhelyek nagyon magas minőségű száraz fehér-, illetve vörösbor kínálata, az ötödik elemet pedig a tokaji borkülönlegességek alkotják, amelyek a desszertborok piacán versenyeznek.

 Vendégségben Szabó Istvánnál, a Pest megyei közgyűlés elnökénél (9.oldal)

LEGYEN PEST MEGYE BRAND

Működjünk úgy, ahogy a reformkorban működtünk, amikor egy érdekszövetségben kapcsolódtunk a nemzet ügyének szolgálatába

Szabó Istvánnal, a Pest megyei Közgyűlés elnökével beszélgetünk a megye célkitűzéseinek megvalósításához vezető út, a módszerek megválasztásának és a lehetőségek összehangolásának optimalizálásáról.

 ÉRTELEMRE HATÓ MŰVÉSZET (10.oldal)

Szőke Erika grafikus- és fotóművész: számomra fontos a dolgok alakjának a látszata. A műalkotás mindig egy jel, a különbség csak abban rejlik, hogy a művész mire utal, mennyire képes feltöltődni az emberi szem által felfogott látvány.

 A jelszónk: Melinda

Erkel Ferenc: Bánk bán – Magyar Állami Operaház (11.oldal)

Magyarországi zenetörténészek sokat vitatkoznak azon, hogy melyik a „jobb” Bánk bán, az ősi, eredeti, vagy a Nádasdy Kálmán által átdolgozott. Nádasdy szövege gyönyörű, költői és kitűnően lehet énekelni…Kiss B. Attila a hagyományos, nemes nagyurat formálta meg. Míg az opera második és harmadik felvonásában kiemelkedő hangi teljesítményt nyújtott, addig az elsőben sajnos igen sokszor megbicsaklott a hangja. Hallhattunk tőle szép frázisokat, és áriáinak dallamvonalát sem tördelte széjjel. S itt fel kell tenni a kérdést, hogy vajon muszáj-e egy tenornak minden szerepet elvállalnia, amire felkérik. Nem megy-e a sok szerep idejekorán a hang rovására? A legteljesebb élményt Kolonits Klárától kaptuk. Melinda a szopránok egyik legnehezebb szerepe: drámai is, lírai is, tele van koloratúrával, magas hanggal.

 Csodaszerek nincsenek

A gyermekkori elhízás egyre gyakoribb. Kevesebb chips és nagy szénhidráttartalmú, gyorsan felszívódó étel kerüljön a tányérra. (12.oldal)

Magyarország a harmadik helyen áll a kóros elhízás gyakoriságában a világranglistán, ennek megváltoztatásához a legszélesebb összefogásra van szükség – mondta az emberi erőforrások minisztere a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság (MOMOT) XIV. kongresszusán, Budapesten. Az eseményen Balog Zoltán miniszter átadta a március 15. alkalmából odaítélt Magyar Érdemrend tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést Dr. Bedros J. Róbertnek, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgató főorvosának, a MOMOT megalapítójának.

 Életformánk a magyar világ

A hagyományőrzők idén is végigjárják a dicsőséges tavaszi hadjárat útvonalát (13.oldal)

Fülöp Tibor Zoltán rendezvényigazgató: Az 1848–49-es magyar szabadságharc dicsőséges tavaszi hadjáratáról annak 140. évfordulóján, 1989-ben emlékeztünk meg első ízben. Akkor persze még lényegesen kevesebb helyszínen és kisebb létszámmal. Manapság közel hatvan katonai hagyományőrző és ötven más társadalmi szervezet vesz részt rajta, és több mint száz lovas huszár járja be a kijelölt útvonalat.

 Székelyföldi lány kanadai sikere

Torontóban háromezren voltak kíváncsiak a szép magyar melódiákra (14.oldal)

Benedekffy Katalin operaénekes, szülőföldjéről, Székelyföldről elindulva nagy

ívű pályát futott be. Nagyon foglalkoztat továbbá a nem hagyományos előadásokon való részvétel, ahol többféle műfajban – népzenétől az operáig – egyszerre meg tudom mutatni magam. Erre is lesz alkalmam a közeljövőben. És hát nagyon boldog lennék, ha gyermekkori álmom egyszer valóra válna, és a csíksomlyói búcsún elénekelhetném az Ó én édes jó Istenem című imát. Nagyon szeretek énekelni, és szeretnék minél több embernek az énekemmel örömet szerezni. Most éppen Zerlinára készülök; a debreceni színház a Don Giovannit mutatja be, s engem kértek fel erre a szerepre. A Csokonai Színház produkcióját április 23-án az Erkel Színházban is játsszuk, a dirigens pedig Medveczky Ádám lesz.

 Märle Tamás: Meddig bírja a nép? (18.oldal)

Nagyszőlősön történt, hogy egy ukrán katona holttestét hazavitték, eltemették, majd két héttel később a fiatalember megjelent otthon. Szellemekről szó sincs, egész egyszerűen így foglalkoznak az elhunytakkal az ukrán hadseregnél. A holttesteket meg rendőrök kísérik haza és a szülőknek sem engedik meg, hogy belenézzenek a koporsóba. Nem szívmelengető történet, de Kárpátalján ehhez hasonlóak szövik át a mindennapokat. A háborúnak még egyáltalán nem látszik a vége, sőt egyre inkább úgy tűnik, Washington fegyvereket fog szállítani Ukrajnába. A helyzetből adódóan a belső vándorlás és a kivándorlás egyre csak nő, Kárpátaljára egyre több kelet-ukrajnai menekült érkezik.

 Keresse a Magyar Fórumot április 2-án, csütörtökön az újságárusoknál! De már április 1-jén, szerdán 9 és 15 óra között megvásárolhatja kiadóhivatalunkban. Kiadóhivatal: 1092 Budapest, Ráday u. 32. , I. em. 3. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1575

info@magyarforum.hu

Előfizetéssel kapcsolatos felvilágosítás: +36-30-7545-017

 Keresse föl a Magyar Fórum Facebook-oldalát! Ha elégedett annak tartalmával, akkor „tetszikelje”, idegen szóval „lájkolja” az oldalt.

 A CSURKA ISTVÁN EMLÉKBIZOTTSÁG FELHÍVÁSA

 Kedves Honfitársam!

 Bizalommal teli szívvel és abban a reményben keresem fel, hogy sorskérdéseinkben egyetértünk. Végzetes volna tovább halogatni, ezért ki kell mondanunk: tartozunk megőrizni annak az embernek az emlékét, akinek ma ilyen nagy hitele van a magyarság legjobbjai között. A dolog szellemi voltából következik, hogy az őrzés megszervezése egy értelmiségi csoport feladata. Erre vállalkozott a Csurka István Emlékbizottság, amely elnökévé választott.

Négy-öt magyar összehajol – Csurka István emlékére, ez a jelmondatunk. A mintegy 4000 honfitársunktól kapott támogatásának köszönhetően, ígéretünknek megfelelően, 2012. Karácsonyra kiadtuk a Csurka István Emlékkönyvet. 2013 nyarán pedig felavattuk síremlékét, melyen valóságos láng lobog, soha ki nem alvó. Jelképezve őt, a lámpást, aki világított szerte Magyarországon. Csurka István 80. születésnapján bemutattuk Pató Róza Csurka Istvánt ábrázoló bronzplakettjét, valamint Boros Péter szobortervét.

Szeretnénk felhívni figyelmüket, következő nagy célunkra: a Csurka István tiszteletére emelendő köztéri szoborra. Mindamellett országjáró körutat szervezünk, hogy Csurka István a nemzeti emlékezetben is méltó helyre kerüljön. A fiatalságot is bevonnánk a programokba: a középiskolások számára novellapályázatot hirdetünk. Bár elég erőt érzünk magunkban, a feladat azonban olyan nagy és jelentős pénzeszközöket igényel, hogy saját erőből nem győzzük.

Mint karmesternek engedjék meg, hogy Liszt Ferenc Les preludes című művének mondanivalójával búcsúzzam: az ember élete nem egyéb, mint egy csodálatos előjáték a halhatatlansághoz.

 Budapesten, 2015. áprilisa

 Barátsággal: Medveczky Ádám a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas karmestere

***

Szíves adományaikat várjuk A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány számlaszámára:

 11712004-20341426

 Kérjük, a megjegyzés rovatban tüntessék fel, hogy „Csurka István Emlékére”.

 A Csurka István Emlékbizottság adománygyűjtése A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány céljaival összhangban történik.

 Az alapítvány adatai: Nyilvántartási szám: 1026; Székhely: 2081 Klotildliget, Vörösmarty u. 16.; Célja: A hazai népi-nemzeti, konzervatív irányultságú kultúra és sajtó támogatása. Az Alapítvány képviselőjének neve, elérhetősége: Medveczky Attila; 1092. Budapest, Ráday u. 32.