vissza a főoldalra

 

 

 2015.04.08. 

MEGJELENT a MAGYAR FÓRUM XXVII. évfolyamának 15.száma!

A tartalomból:

ÖNKÉNY (címlapon)

A Magyar Állami Operaház a 2015–2016-os programját tartalmazó díszes, valószínűleg igen drága kiadványát abban a sajtótermékben tartotta fontosnak elhelyezni, mellyel trágárságban legfeljebb a Népszava vetekszik, és amelynek címlapja ezen a héten úgy jelent meg, hogy a kormány fejének fekete csíkkal kitakarták a szemét, mint a bűnözőkét szokás, és szorosan mellémontírozták az előzetesben lévő Tarsoly Csabát, a Quaestor cégcsoport vezetőjét. Olyan hamis módon szerepelnek együtt ezen a címlapon, ahogy az az életben soha nem történt meg. Nyomatékul nagybetűvel virít továbbá ugyanezen a címlapfotón „A TETTES A HÁZBAN VAN” szöveg, félreérthetetlenül utalva ezzel a miniszterelnökre mint tettesre. Megtudhatja mindenki, aki csak megfordul az újságárusnál, hogy „Az ellenzéket üldözi a Fidesz”. A terjesztés általunk kiismerhetetlen rendező elvéből következően, ez a sajtótermék, ha fogy, ha nem, minden árushelyen a fő sorban szerepel. Pedig ez a címlap nem közöl kevesebbet, mint hogy az ország miniszterelnökének képmásával az ellenzéki sajtótermékekben bármit meg lehet tenni. Ha kinyitjuk a nyomdai terméket, akkor pedig az az állítás fogadja az olvasót, hogy Orbán Viktor rendszere romlott, gőgös, határtalanul ostoba, katolikus főpapja(sic!) kvaterkázik a Quaestor-panamistával, és nem utolsósorban Orbán két piti gengszternek látszó főembere, Habony Árpád és Andrew G. Vajna fekete kisbuszban menekülnek.

Csurka István: Ma mindenki Demokrata (2.oldal)

A Fidesz olyan párt, amilyen lehet. Itt született köztünk. Volt idő, amikor a liberalizmus dédelgetett ifjonca volt, ma vezetője, a világliberalizmus hazai korifeusai által legócsároltabb személy. Könyveket írnak ellene, köpködik, minden szavába, a ki sem mondottakba is belekötnek. Le akarják húzni magukhoz a mocsokba. Ez nem véletlen. Minden erre megy ki. Ne legyen egyetlen reményteli embere, netán vezére ennek a társadalomnak. Ne legyen senki, semmi. Mert őket már csak ez menti meg.

Minden párt, régi és új – talán a Jobbikot kivéve – a demokrácia talaján áll. A Jobbik bakancstalpon állva semmit sem tud a demokrácia születéséről és haláláról, filozófiai kérdések nem nyomasztják. Miért tör a kapcám, ez a kérdés. A legharsányabban demokrata a volt egypárt utódpártja, az MSZP. A 301-es parcellát összedrótozott, hasra fektetett hullákkal feltöltők anyagi és politikai örökösei végtelenül demokraták.

Voltak elképzeléseik, hogy szociáldemokrata párttá alakulnak át, de ez valahogy elodázódott. Pedig nagy volt a lendület, amíg Petrasovits Anna új szociáldemokráciát kívánt szervezni. Na, azt nem! Hogyisne már! De az MSZP a nemzetközi nagytőke kérésére megette a saját szakszervezeteit is Nagy Sándorostul. Sajátságos szakszervezet-csínyt hajtva végre: a szakszervezeti vezetők egy részét államosította. Betyárból lesz a legjobb pandúr. Mert a nemzetközi nagytőke így kívánta. Minek akadékoskodjék a szakszervezet, amikor megszűnik az üzem és szélnek eresztik a dolgozókat.

 Az új világrend fontos és izgalmas fejleménye

Kínai tulajdonú 50 milliárd dollár alaptőkéjű befektetési és beruházási bank alakult (3.oldal)

A március 31-re kitűzött határidő előtt már több mint harminc ország jelezte belépési szándékát a bank alapító tagjai sorába. Az 50 milliárd dollárra tervezett alaptőke nagy részének befizetésére Kína tett ígéretet. Az alaptőkét a későbbiekben 100 milliárd dollárra tervezi emelni. A kínai pénzügyminisztérium közleménye szerint Dánia szombaton jelezte levélben belépési szándékát az AIIB tagjai közé. A bank létrehozását az új világrend fontos és izgalmas fejleményének nevezte Mogens Jensen dán kereskedelmi és fejlesztési miniszter. „Mivel az AIIB létrehozása számos dán kereskedelmi és fejlesztési együttműködési érdeket érint, minden amellett szól, hogy már a kezdetektől részt vegyünk a beruházási döntések meghozatalában” – fogalmazott levelében a miniszter. A kínai pénzügyminisztérium honlapján közzétett közleményben üdvözölte Ausztrália és Dánia csatlakozási szándékát. Amennyiben a már meglévő tagok beleegyezésüket adják, Dánia április 12-én, Ausztrália pedig április 13-án válhat az AIIB alapító tagjává – írja a közlemény.

 Csökkenhet a forgalmi adó

Ha a költségvetés lehetővé teszi, az általános forgalmi adó mérséklése napirendre kerül (4.oldal)

A kamatkiadások nettó 30-40 milliárd forinttal csökkenhetnek az idén az előirányzathoz képest a konzervatív számítások szerint – fejtette ki Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára

 Kelet után dél felé nyitunk

A kormány a déli nyitással az üzleti kapcsolatok megkötésének feltételeit teremti meg (5.oldal)

Ázsia mellett az afrikai és latin-amerikai piacokon is van helye Magyarországnak – hirdette meg a Külgazdasági és Külügyminisztérium. Dr. Balogh Csaba Keleti Nyitásért felelős helyettes államtitkár érdeklődésünkre közölte, hogy az afrikai gazdasági növekedés fejlődő piacot jelent, ami együtt jár olyan piaci résekkel, melyeket a magyar cégek is kihasználhatnak.

 Orosz állami pénz a finnországi atomerőműre

Megkapta az orosz állami támogatás első részletét a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern részvételével tervezett finnországi atomerőmű-beruházás (5.oldal)

A Nemzeti Jóléti Alapból 57,5 milliárd rubelt, vagyis több mint 930 millió eurót utaltak át a Hanhikivi–1 néven ismertté vált projekt céljaira – derült ki a moszkvai pénzügyminisztérium internetes honlapján megjelent közleményből. A pénzt a Roszatomhoz tartozó vállalatcsoport, az orosz atomipar polgári ágazatait összefogó Atomenergoprom elsőbbségi részvényeibe fektették be, ez a társaság ugyanis a projekt kezdeményezője.

 Új lehetőségek az agrárszakképzésben

A tangazdaságokat is fejleszteni kell, hogy a fiatalok már gyakorlati ismeretekkel álljanak munkába (6.oldal)

Román Istvánt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkárát a szakképzési rendszer átalakításáról, a gyakorlati képzés további megerősítéséről és az erdészeti szakképzés presztízséről kérdeztük.

 Az élelmiszer-hamisítás ellen

A NAV és a NÉBIH együttműködésével jelentősen javult az élelmiszer-biztonság Magyarországon (6.oldal)

A Földművelésügyi Minisztérium évek óta hatékonyan fellép az élelmiszer-hamisítás és az élelmiszer-ágazatban tapasztalható, a feketegazdasághoz köthető tevékenységekkel szemben. Ezért is hozták létre a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalon (NÉBIH) belül a Kiemelt Ügyek Igazgatóságát. Dr. Helik Ferencet, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetőjét arról kérdeztük, milyen lépéseket tesznek az élelmiszerpiac fehérítése érdekében.

 Siker csak gazdaságilag erős városban lehetséges

A Szigeterőd-koncepció a gyulai turizmus legjelentősebb fejlesztése (7.oldal)

Dr. Görgényi Ernőt, Gyula város polgármesterét a munkahelyteremtő beruházásokról, a népességcsökkenés okairól s a jövőre vonatkozó fejlesztésekről kérdeztük..

 Bukott sztárok? (7.oldal)

Gyakran jut eszembe egy német író (W. Raabe) kegyetlen Miatyánk parafrázisa, amikor a Simicska birodalom két tűz közé szorult (kormányzati bojkott, laptulajdonosi önkény) munkatársainak a tisztesség és a megélhetés összeegyeztethetőségének keskeny útját kereső nyilatkozatait hallom vagy olvasom. „A mi mindennapi öncsalásunkat add meg minékünk ma.” Vajon fölmérik-e reálisan, hogy milyen veszélyeket rejt magában, ha ezzel a kenyérrel élnek, akár minden nap, akár csak néha napján?

Attól tartok, hogy van egy tényező, amivel nem számolnak kellőképpen. Azzal, hogy olvasóik, nézőik hallgatóik szemében ők voltaképpen sztárok. Illetve voltak mindaddig, amíg a Simicska botrány ki nem tört. Amíg mondhatták róluk (Jókai józan csizmadiájának szavaival): „ha énnekem költői (újságírói) talentum adatott volna, ezt én is így mondtam volna”. Vagy egyszerűen: „de jól megmondta, de jól megadta ennek az Orbán-faló ellenzéknek!” Szóval mindaddig, amíg el nem követték, kényszerűségből, azt a hibát, hogy szó nélkül hagyták a miniszterelnök elleni legocsmányabb. legközönségesebb és legfájóbb, mert belülről jövő, és a kívülről jövőknél még igazságtalanabb támadást.

 Provokátorfigyelő

A magukat civilnek hazudó  pártaktivisták ellen kívánunk fellépni (8.oldal)

A Fidelitas tisztújító kongresszusa Böröcz Lászlót választotta új elnökének. A Fidesz ifjúsági szervezetének újonnan megválasztott elnökét a szervezettel kapcsolatos terveiről, a provokátorfigyelő hálózatról és az egyetemi politizálásról kérdeztük.

 Megyeváltás a munkahelyteremtés érdekében

Az MSZP-irodában törvényeket sértő dokumentumok tömkelegére bukkantak (9.oldal)

„Nagykőrös érdekében végzett értékes és odaadó munkája elismeréséül” Dr. Czira Szabolcs polgármesternek Áder János, Magyarország Köztársasági Elnöke a belügyminiszter előterjesztésére A Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét adományozta.

 A végvárakon

Célunk a horvátországi szórványmagyarság megerősítése (13.oldal)

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár március 26-án hivatalában fogadta a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) vezetőit, Jakab Sándor elnököt és Jankovics Róbert ügyvezető elnököt. Jankovics: Sajnos nem vagyunk annyian, mint felvidéki testvéreink, ezért nem tudunk széles körű programot szervezni. Mi a Horvátországi Magyar Ifjúsági Közösséggel együtt főleg az óvodás korosztályú gyermekek szüleit keressük föl személyesen – emellett szórólapozunk is –, és elmondjuk nekik a magyar nyelvű iskola előnyeit. Horvátul úgyis megtanulnak a gyermekek, hiszen anélkül nem tudnának boldogulni, de magyarul csak otthon és az iskolákban tanítják meg őket írni és olvasni. Azt tapasztaltuk, amennyiben sikerül a szülőket meggyőzni, hogy a magyar iskola első osztályába írassák be gyermekeiket, akkor már később nem íratják át őket horvát nyelvű iskolába. Hetente megjelenő hetilapunkban, az Új Magyar Képes Újságban pedig hetente egy oldalon bemutatjuk azokat a horvátországi sikeres magyar üzletembereket, művészeket, akik magyar iskolába jártak. Ezek az interjúk különböző internetes oldalakon és a Facebookon is olvashatók.

 Nem mindegy, hogy ki beszél a békéről (13.oldal)

Hány és hány megemlékezésen, rendezvényen hangoztak már el a következő mondatok vezető emberek szájából: „Soha többé háborút! Soha többé holokausztot! Soha többé értelmetlen vérontást!” És még sorolhatnánk az ún. békefenntartó erők üres szólamait, amelyek aztán ugyanazzal a lendülettel szavazzák meg a fegyverkezést. A demokratikusnak és civilizáltnak nevezett világképből általában kiszorulnak az alapvető erkölcsi értékek.

Ferenc pápa húsvéti Urbi et Orbi áldása alkalmából elmondott beszédében nemcsak a békét szorgalmazta, hanem rávilágított a háborúkat illetően a nemzetközi közösség felelősségére, valamint elítélte a világot uraló fegyverkereskedelmet. Hangsúlyozta, hogy ma a mindenáron való siker és verseny számít, a másikon való felülkerekedés, de mi „keresztények (…) próbáljunk meg egymás szolgálatában élni, ne legyünk arrogánsak, hanem segítsük és tiszteljük a másikat”.

 Kispesti Helikon 20

Jubileumi kiállítás a Nagy Balogh János Kiállítóteremben (14.oldal)

Kispest képzőművészeti élete mindig is mozgalmas volt. Ha Nagy Balogh Jánostól, a kitűnő festőtől húzzuk meg az értékbefogadó – az értéket körülkerítő – vonalat, ugyan az évtizedek alatt változott a helyzet – újabb és újabb nemzedékek nőttek föl –, de az igényesség megmaradt. Különböző formációk és csoportosulások éltették, táplálták a lángot. A rendszerváltozás után alakult, immár húszéves Kispesti Helikon Kulturális Egyesület ezt a munkát folytatja. Mi több, az élőnél élőbb elevenséggel arra tesz hitet, hogy a „külső rész” is gazdagíthatja a nagy egészet, ha az alkotóközösség komolyan veszi magát, hiszen a helyi színben is ott az egyetemes iránti vágy.

A tárlaton végigpillantva azonnal látni, hogy nem „elkalandozó” részek, külső kerületek magamutogatásáról van szó, hanem értékes beszámolóról. A huszonnyolc művész huszonnyolc karaktert takar. Elsőbben a műfaji változatosság tűnik a szemünkbe, a textil kivételével szinte minden műfaj képviselteti magát. Szám szerint a festészet és a grafika viszi a prímet, de a szobrászat, a fotó-, a kerámia- és az üvegművészet, s nem utolsósorban a tűzzománc a kisebb kollekció ellenére is áll a talpán. Magyarán, mindenik önkifejezői bátorsággal és nyíltsággal bizonyítja, hogy a modernségben megcsillanó erőnek és derűnek erősek a gyökerei. Erősek, mert nemegyszer a múltban, a hagyományban landolnak.

 A bécsi szocialisták Úrnapján gúnyolódó ellenkörmenetet rendeztek

Bangha Béla: Az oltár fényében (16.oldal)

Voltak persze kissé durvább méltatások is: „Bangha páter […] a legfélelmesebb és legförtelmesebb gonosztevők közül való. Ez a papi ruhába bújt vadállat a legféktelenebb felekezeti uszító és sok-sok gyilkosság értelmi szerzője. Vezére volt annak a hordának, amelyik végigpusztított Magyarországon, halomra ölve az ártatlan szegény munkásembereket és zsidókat.” Ma már tudjuk, hogy mindez hazugság. Ám azt is észre kell venni, hogy még mindig vannak olyan katolikus papok, akik felszisszennek, mikor meghallják Bangha, Prohászka vagy Mindszenty nevét. Emlékeztetem az olvasókat, hogy mikor 2012. december 21-én Esztergomban nagyszabású konferencia keretén belül bejelentették, hogy egy orosz alapítvány Mindszentynek szobrot állít Esztergomban, akkor arról az eseményről nem csak az országos napilapok, hanem még az Új Ember és a Katolikus Rádió sem tudósított. Kint volt a helyi tévé és rádió. A Magyar Fórum két újságírója viszont részt vett a konferencián, s megírták: A „Békességszerzők és béke” Orosz Föderáció Alapítványa megkövette Mindszenty József hercegprímást a rajta ejtett brutális kegyetlen sérelmek miatt, és posztumusz I. Sándor cár díjjal tüntette ki. Ezen sem árt elgondolkozni…

 Märle Tamás: Föderalizáció vagy decentralizáció?

Már egy éve folytatunk egy olyan háborút, amit nem tudunk megnyerni. Ez a háború megöli honfitársainkat, megöli a gazdaságot, s elveszi az emberektől az utolsó reményüket is. Nyugati partnereink csepegtetőként adnak nekünk támogatásokat, hogy ne essünk el teljesen, de nem titkolják, hogy számukra egy újabb Afganisztán vagyunk! – írta közösségi oldalán Viktor Baloga kijevi képviselő, Munkács egykori polgármestere.

„De ez még nem minden. Hiszen már egyenesen megmondták nekünk, hogy az EU, amiért mi a vérünket ontjuk, nem fogad be minket. A NATO még ennyire sem. S a vízummentességet sem kapjuk meg valószínűleg. Más szavakkal, azok az értékek, amelyek miatt mi kivonultunk a Majdanra, s amiért harcolni kezdtünk Kelet-Ukrajnában, már nem elérhetőek számunkra? – folytatta a képviselő.

Viktor Baloga szerint: „Ha még egy évet kül- és belpolitikai elhatározások nélkül élünk itt le, nem kerülhetjük el a katasztrófát. Ne menjünk sehova, ne fogadjon be minket senki, de meg kell értetni az emberekkel, hogy hol is állunk, s hogy milyen célért kell küzdenünk!

 Még mindig keressük Petőfit!?

Huszonhat év után újra megpróbálja igazolni a Megamorv-Petőfi Bizottság, hogy mégis Petőfi Sándor földi maradványait találták meg Szibériában. (19.oldal)

„1849. július 31-én több szavahihető személy látta a csatából polgári ruhában, fegyvertelenül menekülő költőt, s feltételezett holttestének is akadt általában hitelesnek tekintett szemtanúja: Gustav von der Heydte őrnagy” – írja Hrúz Mária fia volt-e a barguzini nő? című 2001-es tanulmányában Kovács László régész, az MTA doktora. Alig tizenegy évvel az ütközet után, 1860-ban még bőven voltak túlélő szemtanúi, résztvevői a segesvári ütközetnek. Hozzájuk intézett akkor felhívást Pákh Albert, a Vasárnapi Ujság című, népszerű képeslap szerkesztője, hogy visszaemlékezéseikkel segítsék rekonstruálni Petőfi utolsó napjait. A lapnak küldött beszámolók összevetéséből már akkor kiderült, hogy a csata napja után hiteles szemtanú nem látta élve a költőt, vagyis aki ilyesmit állított, azt más tanúk megcáfolták.

Továbbá nincs arról szóló adat, hogy a cári csapatok a szabadságharc leverése után akár egyetlen hadifoglyot is az orosz birodalom területére szállítottak volna. A fogságba esett tisztekről alapos, pontos nyilvántartás készült. Petőfi őrnagyi rangban Bem tábornok törzskarához tartozott, Bem segédtisztje volt. Ezért ha fogságba esett volna, annak tényét dokumentálták volna.

Az erdélyi ütközetek során a cári csapatok ejtette hadifoglyokat a hegyszorosokon keresztül Havasalföldre vitték. Az eljárás célja az volt, hogy onnan Bukovinába, az osztrák császárság területére kerüljenek, és az arra alkalmasakat besorozzák az osztrák hadseregbe. A segesvári csata után szűk két héttel a magyar honvédsereg Világosnál letette a fegyvert (1849. augusztus 13.). A segesvári–fehéregyházi ütközet hadifoglyai nem jutottak el Bukovinába, mert időközben Erdélyben véget értek a hadműveletek, így a Vöröstoronyi-szoroson át visszaindították őket Erdélybe. Ál-Petőfik, Petőfi-legendák

Az 1850-es években több, magát Petőfinek kiadó csaló bukkant fel Magyarországon, ez szintén a Vasárnapi Ujság körkérdésére küldött válaszokból, levelekből tudható. A csalás lehetősége a kiegyezés után, az 1870-es években már nem volt olyan csábító, így az ál-Petőfik is megritkultak. Az „Oroszországba hurcolt költő” motívuma először az 1870-es években merült fel, amikor egy Manasses Dávid nevű ember azt állította, hogy honvédként Oroszországba hurcolták, és egy szibériai ólombányában találkozott egy Petőfi Sándor nevű férfival. Illyés Gyula 1936-ban megjelent Petőfi-életrajzában említ két lengyel forradalmárt, akik arról számoltak be, hogy Szibériában találkoztak a költővel.

A Petőfi-legendák XX. századi változatai egy osztrák íróhoz, Hermann Friedrich Boenischhez, egy magyar műszaki tisztviselőhöz, Barátosi Lénárth Lajoshoz, valamit két magyar nyomdászhoz, Sándor Józsefhez és Svigel Ferenchez kötődnek

 Keresse a Magyar Fórumot április 9-én, csütörtökön az újságárusoknál! De már április 8-án, szerdán 9 és 15 óra között megvásárolhatja kiadóhivatalunkban. Kiadóhivatal: 1092 Budapest, Ráday u. 32. , I. em. 3. Levélcím: 1464 Budapest, Pf. 1575

info@magyarforum.hu

 Előfizetéssel kapcsolatos felvilágosítás: +36-30-7545-017

 Keresse föl a Magyar Fórum Facebook-oldalát! Ha elégedett annak tartalmával, akkor tetszikelje”, idegen szóval „lájkolja” az oldalt.

 A CSURKA ISTVÁN EMLÉKBIZOTTSÁG FELHÍVÁSA

 Kedves Honfitársam!

 Bizalommal teli szívvel és abban a reményben keresem fel, hogy sorskérdéseinkben egyetértünk. Végzetes volna tovább halogatni, ezért ki kell mondanunk: tartozunk megőrizni annak az embernek az emlékét, akinek ma ilyen nagy hitele van a magyarság legjobbjai között. A dolog szellemi voltából következik, hogy az őrzés megszervezése egy értelmiségi csoport feladata. Erre vállalkozott a Csurka István Emlékbizottság, amely elnökévé választott.

 Négy-öt magyar összehajol – Csurka István emlékére, ez a jelmondatunk. A mintegy 4000 honfitársunktól kapott támogatásának köszönhetően, ígéretünknek megfelelően, 2012. Karácsonyra kiadtuk a Csurka István Emlékkönyvet. 2013 nyarán pedig felavattuk síremlékét, melyen valóságos láng lobog, soha ki nem alvó. Jelképezve őt, a lámpást, aki világított szerte Magyarországon. Csurka István 80. születésnapján bemutattuk Pató Róza Csurka Istvánt ábrázoló bronzplakettjét, valamint Boros Péter szobortervét.

 Szeretnénk felhívni figyelmüket, következő nagy célunkra: a Csurka István tiszteletére emelendő köztéri szoborra. Mindamellett országjáró körutat szervezünk, hogy Csurka István a nemzeti emlékezetben is méltó helyre kerüljön. A fiatalságot is bevonnánk a programokba: a középiskolások számára novellapályázatot hirdetünk. Bár elég erőt érzünk magunkban, a feladat azonban olyan nagy és jelentős pénzeszközöket igényel, hogy saját erőből nem győzzük.

 Mint karmesternek engedjék meg, hogy Liszt Ferenc Les preludes című művének mondanivalójával búcsúzzam: az ember élete nem egyéb, mint egy csodálatos előjáték a halhatatlansághoz.

 Budapesten, 2015. áprilisa

  Barátsággal: Medveczky Ádám a Magyar Állami Operaház Kossuth-díjas karmestere

 ***

 Szíves adományaikat várjuk A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány számlaszámára:

 11712004-20341426

 Kérjük, a megjegyzés rovatban tüntessék fel, hogy „Csurka István Emlékére”.

 A Csurka István Emlékbizottság adománygyűjtése A Művelt, Tájékozott Emberért Alapítvány céljaival összhangban történik.

 Az alapítvány adatai: Nyilvántartási szám: 1026; Székhely: 2081 Klotildliget, Vörösmarty u. 16.; Célja: A hazai népi-nemzeti, konzervatív irányultságú kultúra és sajtó támogatása. Az Alapítvány képviselőjének neve, elérhetősége: Medveczky Attila; 1092. Budapest, Ráday u. 32.