vissza a főoldalra

 

 

 2015.11.06. 

Leépülő Románia

Romániának sikerült az a teljesítmény, ami a világon még senkinek: békeidőben, dübörgő gazdasággal ez év végére kevesebb autópályája lesz, mint tavaly ilyenkor. Lebontják azt is, amit kínkeservesen felépítettek, s ha minden igaz, az Európai Uniónak is vissza kell majd fizetniük pár tízmillió – ha jövő év végéig sem fejezik be: félmilliárd – eurót.

A tavalyi elnökválasztási kampányhajrában előrehozott sztrádaátadásnak meglett a következménye, s most mutogathat egymásra az építő és a megbízó, tény: út nincs, ha egyáltalán valaha lesz, azt már a mi zsebünk bánja, csak jobb sorsra érdemes adólejeinkből épülhet fel a Nagyszeben–Szászváros közötti autópálya.  

Ez az eset is jól tükrözi a nyers valóságot: nem épül, de leépül Románia. Miniszterelnökünk papírokat lobogtat, statisztikákat szajkóz, melyek azt igazolják, mily lendületesen fejlődik szép hazánk, hogyan nőnek a bevételek, nagyvonalúan fizetéseket emel és adókat csökkent – ám beruházásokra, infrastruktúra-fejlesztésre továbbra sem futja.

 A legutóbbi, múlt heti költségvetés-kiigazításnál éppen a szállításügyi minisztériumtól vettek el 2,75 milliárd lejt, autópálya-, út- és terelőút-építésektől vonták meg a pénzt, jutott ellenben a polgármestereknek több mint négymilliárd, választások küszöbén szükségük van anyagi alapokra.

 Hogy mire költik majd? – lehet találgatni, hiszen éppen Ponta nyilatkozta ama pénzosztogató kormányülésen, hogy ők szívesen adnának, de senkinek nem kell pénz fejlesztésekre, nem merik vállalni, hogy nyakukba száll a számvevőszék, a korrupcióellenes ügyészség.

 Szinte teljesen leálltak a nagy beruházások Romániában, ami készül, az EU-s alapokból épül az elszámolás előtti véghajrában. Pedig egy egészségesen fejlődő gazdaság nem alapozható kizárólag a fogyasztásra és az exportra – hívta fel a figyelmet az Európai Bizottság romániai megbízottja is. Kiderült, a külföldi szakemberek korántsem olyan derűlátóak, mint Victor Ponta és csapata, nem hisznek az építkezés nélküli fejlődésben, de kétlik azt is, hogy hatékonyabb adóbegyűjtéssel képes lesz a kormány fedezni a béremelések és adócsökkentések költségeit.

 Victor Ponta azonban nem sokat ad a külföldi figyelmeztetésekre, már a következő esztendei választásokra gyúr, tegnap újabb adókönnyítésekről fogadott el kormányrendeletet kabinetje. Gazdasági szakértők szerint nem rossz ez a lépés, lélegzethez juttathatja a magánvállalkozókat, ám itt ismét bezárul ama ördögi kör: autópályák, jó utak nélkül a kisebb-nagyobb cégek is nehezen fejlődhetnek. Az autópálya-kilométerek pedig nem szaporodnak, de fogynak.

 Egy majdani jólét légvárát építgeti Victor Ponta és kormánya, félő azonban, minél nagyobbra fújják, annál gyorsabban kipukkad a lufi. Aztán ismét évekig nyöghetjük a felelőtlen kormányzás áldatlan következményeit.

 

Farkas Réka

Háromszék