vissza a főoldalra

 

 

 2015.11.06. 

Húsz év múlva is lesz ünnepség?

Ausztriában hatvan éve, 1955. október 26-án foglalták alkotmányba az ország örökös semlegességét, ezzel a második világháború befejeződése után tíz évvel az ország visszanyerte teljes szuverenitását. Az új alkotmány és az ország függetlenségének napját övező ünnepségeket természetesen átszőtték a menekülthelyzetről szóló beszédek. Heinz Fischer államfő és Werner Faymann kancellár is emberségről és szolidaritásról, a migránsok megértéséről és befogadásáról szónokoltak.

Ausztria vakságát már megszokhattuk az ügyben, de ez még mind semmi. Idén először egy imám is beszédet mondott a megemlékezésen. Az osztrák tábori lelkészség munkáját ugyanis az év közepe óta egy imám is segíti a katolikus, az evangélikus és az ortodox egyházi vezetők mellett, mivel a hadseregben folytatott muszlim vallási tevékenység támogatását az év elején elfogadott törvény teszi lehetővé Ausztriában.

Jól értette a kedves Olvasó: Ausztria függetlenségi ünnepén felszólalt a térségben rohamosan növekedő létszámú mohamedánok helyi képviselője.

 

MT