vissza a főoldalra

 

 

 2015.11.06. 

Le fogom leplezni!

Durván megvádolta az izraeli úszószövetség Magyarországot annak kapcsán, hogy a pár hét múlva kezdődő Rövidpályás Úszó Európa-bajnokságon részt vevők biztonságáért érzett felelősségét kifejező levelet fogalmazott meg a magyar szövetség a Közel-Keleten kialakult helyzet miatt, és felhívta a szervezőket, hogy abban a nem várt esetben, ha eszkalálódna a konfliktus, a helyszínt illetően gondolkodjanak ún. B-tervről.

Erről Magyarország ellenzi, hogy Izrael tartsa az európai rövid távú úszóbajnokságot címmel számolt be a vizes sportszaklap, majd reagált az izraeli úszószövetség, hogy „a magyarok el akarják lopni tőlünk az eseményt”, ráadásul Magyarország felajánlotta, hogy azt megrendezik Magyarországon. Sőt a MÚSZ felkérte az Európai Úszó Szövetséget, hogy változtassa meg a helyszínt. Ám az izraeli úszószövetség feje, Sai Sehner találkozott Paolo Barellivel, az EÚSZ elnökével, aki arról biztosította, hogy az úszó Európa-bajnokságot a tervek szerint mégiscsak Netanyában tartják meg.

Na ebbe a vádba állt bele Bolgár kötésig, és rendelte azonnal raportra telefonon Gyárfást, a Klubrádiónak mindig készségesen nyilatkozó úszószövetség-elnököt, akivel már korábban is olyan hangon beszélt Bolgár, mintha a 2017-es világbajnokságot támogató szerepvállalása miatt a bögyében lenne. Most ne akadjunk fenn azon, hogy az újságíró például arról miért nem tájékoztatja a hallgatókat, hogy milyen szabály vagy szokás alapján vesznek részt nem európai sportolók egy Európa-bajnokságnak nevezett versenyen, vagy miért is rendeznek Európa-bajnokságot egy nem európai országban, ráadásul egy olyan helyen, ahol a buszmegállóban az egyik zsidó simán hasba szúrja a másikat, csak mert azt hiszi róla, hogy arab. Maradjunk a sportolók és nézők biztonságánál. Ilyen körülmények között helye van az aggodalomnak? – tesszük fel a költői kérdést, és konstatáljuk, hogy nem a dícséret hangján szól Bolgár. A beszélgetés során inkább úgy tűnt, szándéka szerint sarokba szerette volna szorítani Gyárfást. A műsorvezető hangneme egy kihallgató tiszt stílusát idézte. Gyárfás mosakodott erősen, a Magyar Úszó Szövetség közleményt adott ki, melyben többek között ez állt: „Hamis feltételezés jelent meg az izraeli Channel 10 csatornán, amely szerint a MÚSZ kívánná megrendezni a 2015. december 2–6. között az izraeli Netanyában sorra kerülő rövidpályás úszó Európa-bajnokságot. Valós tény, hogy mint oly sokan a világban, a Magyar Úszó Szövetség is aggódva követi az Izraelben zajló eseményeket. (…) Álságos lenne bárkinek is azt állítania, hogy az esemény kapcsán nincs aggodalom Európa legjobb úszóiban.”

Ezt talán nem is tennénk szóvá, ha a következő nap ugyanaz a Bolgár a Gyárfás ellen tapasztalt harciasságához képest nem pitizett volna pincsikutyaként Gyurcsánynak. Történt, hogy a bukott és saját bevallása szerint reggel, délben meg este is hazudozó volt miniszterelnök, per pillanat DK elnök, grafomán természetétől hajtva, megint előállt ötlethalmazával, melynek lényege, hogy ő a baloldal királya. Bolgár, bár igen negédes hangon, a szerzőt és firkálmányát feldicsérve, nagyon óvatosan, de megkérdezte Gyurcsányt, hogy tényleg nincs senki a környezetében, aki megmondaná neki, hogy Feri, ezt nem kéne már erőltetni? Na több sem kellett Gyurcsánynak:

„Figyelmeztetem Önt, hogy ez így nincs rendben!” – sziszegte vészjósló hangon. „Térjen észhez! Ne nyafogjon! (…) Önnek, és a Klubrádiónak van felelőssége abban, hogy (…) a velem kapcsolatos sztereotípiákat erősíti, nem segít, hanem árt.

Hat éve nem vagyok miniszterelnök, hat éve!

Gyurcsányolással a középszerű silány emberek, (…) maga a kérdéseivel beszáll a karaktergyilkosságokba, tönkre tesz, nekem árt, le fogom leplezni! Amit ön mond, az nagyon rossz reflex! Ez azt jelenti, hogy ön bizonytalan saját maga polgári demokratikus szabadelvű meggyőződésében. Én az ön helyében… Nincsen európai Magyarország azzal a mentalitással, ami mentalitást az ön mostani kérdései sugallnak. Vakvágányra tévedt, de velem nem lesz könnyű dolga! Egyébként nem foglalkoztat Karácsony Gergelynek, Szigetvári Viktornak vagy Tóbiás Józsefnek a véleménye. Egyáltalán nem érdekelnek! Sem a pártok politikai vezetői, sem a nárcisztikus elemzők és újságírók. (…) A perc emberei akár ellenzéki, akár újságírók között, akár elemzők között, nem érdekelnek.” Fenti szavak és mondatok kíséretében zavarta be Bolgárt durván a sarokba Gyurcsány. „Le fogom leplezni!” – szúrt oda Gyurcsány, és lám hatott. Tehát ajánlom kormánypárti politikusainknak a bűvös gyurcsányi mondatot a Bolgárral való beszélgetés során, alkalmazzák bátran, hiszen használ.

 

czyla