vissza a főoldalra

 

 

 2015.11.06. 

Az iraki túszejtési ügyben indul vizsgálat Basescu ellen

Három, Irakból tudósító román újságíró 2005-ös elrablása ügyében indul ügyészségi vizsgálat Traian Basescu volt román államfő ellen, miután a bukaresti 5. kerületi bíróság pénteken jóváhagyta a vádhatóság ez irányú kérését. A volt államfőt a nemrég elhunyt Corneliu Vadim Tudor, a Nagy Románia Párt alapítója jelentette fel hat éve, azt állítván, hogy az államfő és Vasile Blaga akkori belügyminiszter elsikkasztott 4 millió dollárt a feltételezett – ám hivatalosan soha meg nem erősített – 12 millió dolláros váltságdíjból, amelyet a román állam a feljelentő szerint kifizetett a túszok kiszabadításáért.

2005 tavaszán két hónapon keresztül az Irakban elrabolt román újságírók és iraki kísérőjük sorsáért aggódott Románia: a túszejtők az al-Dzsazíra arab hírtelevízióban közzétett videóüzeneteikben a román csapatok Irakból való kivonását követelték, és a túszok megölésével fenyegetőztek. A túszokat végül ismeretlen körülmények között szabadon engedték, de az ügy részleteit a román hatóságok titkosították.

 Utóbb a közvetítőként fellépő Omar Hayssam Romániában letelepedett szíriai üzletembert és a túszok iraki kísérőjét vonták felelősségre – húsz, illetve tíz év szabadságvesztésre ítélve őket terrorizmusért -, mivel állítólag ők szervezték meg a túszdrámát. Időközben mindkét szökésben lévő elítéltet Romániába hozták, hogy letöltsék büntetésüket.

 Basescu az ügy újranyitása kapcsán azt mondta, nem fedheti fel a nyilvánosság előtt a történet részleteit, és a – hírszerző szolgálatok által elrendelt – titkosítását sem állt jogában feloldani. Megjegyezte: számára és Románia számára is megalázó, hogy az ország (volt) államfőjét sikkasztással vádolják.

 A Digi 24 hírtelevízió szerint a három éve ejtett ügyet csak azért akarja újranyitni az ügyészség, mert Basescunak elnöki mandátuma idején mentelmi joga volt, és esetében nem tudták jogszerűen lezárni az aktát.

 A volt államfőhöz közel álló Elena Udrea volt turisztikai miniszter pénteken a Basescu ellen indult újabb ügyészségi vizsgálatról megjegyezte: várható volt, hogy ha Basescu visszatér a politikába ahelyett, hogy csak az unokáival foglalkozna, akkor bűnvádi dossziék sorozatával szembesül.

 Traian Basescu tíz éven keresztül tavaly decemberig volt Románia elnöke. Miután megszűnt államfői mentelmi joga, a legfőbb ügyészség közölte: Basescu neve 68 bűnügyi aktában szerepelt az elmúlt tíz évben, és ebből hét esetben még vizsgálódik az illetékes vádhatóság.

 

MTI