|
 2015.11.13.
A Vörös Hadsereg hitszegő módon támadta
meg az alvó fővárost
Dénes János a
Kőbányai Gyógyszergyár munkástanácsának elnökeként
1956-ban vezető szerepet játszott az ellenállásban és a sztrájkok
megszervezésében. A forradalom leverése után 15 évre ítélték.
1963-ban szabadult, és bár végzettsége vegyésztechnikus, egészen
1990-ig munkásként dolgozott. 1987. szeptember 27-én résztvevője
a Lakiteleken, Lezsák Sándornál tartott tanácskozásnak. A
Magyar Demokrata Fórum alapító tagjai közé tartozik, tagja a
kőbányai szervezet vezetőségének és az Országos Választmánynak.
1990-ben az MDF színeiben országgyűlési képviselővé választották
egyéni körzetben. Első törvényalkotói tevékenységeként,
javaslatára elkészült az 1990/XXVIII. törvény, amely
kimondja: „1956. október 23-a forradalom és szabadságharc”
és ezt a napot a Magyar Köztársaság nemzeti ünnepévé nyilvánítja.
Az ötvenhatosok érdekeit, a forradalom eszméit keményen képviselte
a parlamentben. 1990 novembere és 1993 között függetlenként
politizált, majd az első négyéves ciklus utolsó évét már a
MIÉP-frakcióban töltötte. 1994-től nyugdíjas éveit éli, de
a közélettől nem vonult vissza. 1991-ben 56-os emlékéremmel tüntették
ki.
A mai napig sokkal inkább ködösítik, ami október 25-én
a Kossuth téren történt, mint hogy feltárnák az igazságot.
Kik is lőttek a Parlamentnél?
– Nem létezik, hogy ne tudnák, hogy kik lőttek a
fegyvertelen tömegre, csak nem merik, vagy nem akarják
bevallani. Kövessük napról napra az eseményeket. Október 24-én
8 óra 45 perckor bemondták a rádióban, hogy Nagy Imre statáriumot
hirdetett. Ezen teljesen felháborodtam, s a Kilián laktanyánál
téptem le, és labdaccsá gyúrtam a statáriumra vonatkozó
hirdetményét, s az ujjongó tömeg közé dobtam. Rá egy nappal
Nagy Imre a Minisztertanács elnöke. Őfelsége a magyar nép fütyült
Nagy Imre felhívására; a forradalmi hangulat és a tömeg egyre
nőtt. 1956. október 25-én, csütörtökön, a déli órákban a
Kossuth téren elszabadult a pokol. A nép nem önmagától ment
oda. Odacsalták az embereket. Végzetes hibának bizonyult, hogy
az Astoria Szálló előtt a fiatal diákok az orosz páncélosok
tisztjeivel, legénységével kvaterkáztak, s megpróbálták
meggyőzni a szovjet harckocsizókat, hogy a magyar munkások
fogtak fegyvert a magyar nép védelmében. A fiatalok felmásztak
a szovjet tankokra, s azokon vonultak be a Kossuth térre, a már
órák óta tünettő forradalmi hangulatú tömeg közé. S hogy
kik lőttek? Október 25-én reggel többen jelentkeztek a Partizán
Szövetségben fegyverért, és Földes László, az október 24-én
alakult kilenc tagú katonai bizottság egyik tagja átvitte őket
a Beloiannisz – most Zoltán – u. 16. számba, ahol géppisztolyt
kaptak. Csoportok alakultak, hogy a környező házak padlástereit
átvizsgálják. Majd felmentek a tetőkre. De nemcsak az FM tetejéről,
hanem a Parlamentből is lőttek. Hivatásos gyilkosok, eszüket
vesztett kommunista veteránok előre elkészített rejtett tüzelőállásaikból,
hosszú percekig tartó össztüzet zúdítottak a fegyvertelen tömegre.
A kommunisták a Parlament előtti vérengzéssel akarták
elfojtani a forradalmat. A több száz halott és a több száz
sebesült országos felháborodást váltott ki. A forradalom
ekkor terjedt ki az egész országra. Október 28-án délben Nagy
Imre, Mikojan és Szuszlov tanácsára vagy parancsára,
bejelentette, hogy győzött a forradalom. Tehát addig volt érvényben
a statárium. Október 29-én a Pravda hírül adja, hogy a
szovjet kormány üdvözli a győztes magyar forradalmat, Nagy Imrének
és kormányának, valamint a magyar népnek sikert kíván. Október
30-án pedig a Köztársaság téren előkészítik november 4-ét.
A magyarországi kommunisták?
– Dehogyis! A szovjet titkosszolgálat teremtette meg galád
eszközökkel október 30-án a casus bellit a november 4-ei
katonai orvtámadáshoz. 1956. október 30-án a rendőrruhába átvedlett
ÁVH kezében volt törvénytelenül a fegyver. Ezt Mező Imrének,
Nagy Imrének is tudnia kellett. A Mosonyi úti rendőrlaktanyából
küldtek rendőri erősítést a pártházba. Valószínűleg köztük
számosan nem is rendőrök voltak. A pártház felduzzasztott őrsége
és személyzete aljasul viselkedett. Járőrözött, több embert
letartóztatott, foglyul ejtett, s ezek a tettek a környék
lakosságában dühöt váltott ki. A fegyverek jogszerűen a
forradalmi csoportok és a Nemzetőrség kezében voltak. Olaj
volt a tűzre, és ezzel is provokálták a népet, mikor gazdag
élelmiszer-szállítmány érkezett a pártház személyzetének.
S ekkor kezdődött az, amit a pártház ostromának hívnak.
Kezdetben a „védők” voltak előnyösebb helyzetben, mert több
fegyverük volt. Majd több forradalmi csoport érkezett, s lőtték
az épületet. A nemzetőrség kordont volt a pártház köré,
hogy a felesleges véráldozatokat mérsékelje. Ekkor harckocsik
érkeztek a térre. Eleinte a levegőbe lőttek, hogy a tömeget a
környék elhagyására kényszerítsék. De a forradalmárok nem
tágítottak. Majd a harckocsik a tér túloldalán egy magasságba
kerültek a pártházzal, és tüzet nyitottak az épületre. Mező
Imrét, akit a Kádár-rendszerben hősként kellett tisztelni, hátulról,
a pártházból lőtték le.
Keveset írnak arról, mi történt október 31. és
november 4. között.
– Mindenszentek ünnepén, s halottak napján megemlékeztünk
a mártírokról. Gyönyörű ez az őszi Budapest a gyertyák és
a mécsesek fényében. Nem csak a temetőkben, hanem mindenhol
emlékeznek a halottakra. Az őszi halottakra! 2015. október 29-én
Babay Istvánra, a Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnökéről
emlékeztünk meg. Ő, mielőtt ezt a tisztséget betöltötte
volna, a Beszkártnál dolgozott, s november 2-án és 3-án
mindent elkövetett annak érdekében, hogy 5-én beindulhasson a
munka. S elkezdték szervezni a fővárosi közlekedés beindítását;
rendbe tették a felső vezetékeket. A romokat pedig eltakarították.
Babay István a forradalom leverése után a megszálló
szovjetekre támaszkodó Kádár-kormánnyal folytatott tárgyalásokat
a forradalom vívmányainak megőrzése érdekében, a küldöttség
egyik meghatározó egyénisége volt. Vállalta a fenyegetettséget
és a megaláztatásokat, majd évekig börtönben raboskodott. Szégyen,
hogy Babay István Akácfa utcai emléktábláját csak ritkán
koszorúzzák meg. November 4-én vittem is oda egy babérkoszorút.
November 3-án pedig Tökölön fejet hajtottam a kopjafa előtt,
attól függetlenül, hogy Maléter Pál ellentmondásos személyiség
volt. Mert miként Nagy Imre, Maléter is a Nemzeti Panteonban
nyugszik, méltó helyen, gróf Batthyány Lajos mellett – még
akkor is, ha ez a kijelentésem sokakat meghökkent. Nagy Imre a
halálával nemzeti mártírrá vált.
Hogyan élte meg Dénes János november 4-ét?
– November 3-án,
hosszú napok után, végre otthon, saját ágyamban aludtam, és
készültem a munkára. November 4-én, vasárnap hajnalán ért a
döbbenet! Hitszegő módon támadta meg a Szovjetunió Vörös
Hadserege az alvó fővárost, s az általa üdvözölt forradalmi
Magyarországot, mégpedig fegyverszüneti tárgyalás közepette.
Ezt nem csak most állítom. Senki se higgye azt, hogy most merek
beszélni, de a bajban nem mertem, például mikor Tutsek vérbíró
elé citáltak a tárgyalásra. Tutsek első kérdése hozzám: Mi
lett volna, ha a Szovjetunió dicső Vörös Hadserege 1956.
november 4-én nem nyújtja bajtársi-testvéri segítségét az
ellenforradalommal küzdő magyar népnek? Válaszom: A Szovjet
Hadsereg gyáván, hitszegően támadta meg hajnali 4 órakor
Budapestet. Ha ez elmaradt volna, november 5-én, hétfőn rend,
fegyelem és munka lett volna a fővárosban és az egész országban.
Tutsek erre kikelt magából, s ordított: Ismerjük a Dénes urak
rendjét. Halállista, ellenforradalmi terror! Erre azt feleltem:
Kétségbe vonom a halállisták létezését. Ha ilyen lett
volna, akkor november 4. előtt is működtek volna a kivégzőosztagok
fegyverei… Mondanom sem kell, hogy magatartásom nem felelt meg
Tutsek bírói vonalvezetésének.
Ezer szállal
kapcsolódik Kőbányához. Mikor esett el ez a városrész?
– A forradalom idején, Kőbánya számomra csalódást
okozóan „későn ébredt”. De mikor felébredt, dicsőségesen
vett részt a harcokban, és védelme eredményes is volt, hiszen
egészen november 11-éig kitartottunk. Kőbányát az tette
frekventált helyé, hogy a szovjet nagykövetség kábele itt
ment el Kőbánya-Alsónál. S ezt a kábelt gyakran elvágták. A
felkelőket, a forradalom védelmére kelt honvédelmi
alakulatokat a lakosság élelemmel, benzinpalackkal támogatta…
Őfelsége a magyar nép 1956 dicsőséges napjaiban jelesre vizsgázott.
Mi, magyarok voltunk térségünk demokráciára legérettebb népe…
A forradalmat a katonai túlerő vérbe fojtotta, a fegyveres
ellenállás megszűnt. Kádárék pedig egy gátlástalan, pufajkás,
hazaáruló karhatalmat hoztak létre.
Medveczky Attila
|
