vissza a főoldalra

 

 

 2015.11.13. 

Magyar győzelem Beregszászon

Kárpátalján jóval kevesebb az átlagkereset, mint a szabolcsi térségben

Babják Zoltán fölényes győzelmet aratott a helyhatósági választásokon, a Beregszász polgármesteri székéért vívott választási csatában. Összesen 8324-en járultak a szavazóurnákhoz, ami a szavazóképes lakosság 43%-át jelenti. Ebből 6296-an (75,64%) álltak ki a magyar jelölt mellett.

 Gratulálunk a győzelemhez! Minek köszönhető ez a kiváló eredmény?

 – Köszönöm szépen! És természetesen szívből köszönöm a beregszásziak bizalmát, hogy újra polgármesternek választottak. Nagy megtiszteltetés ez számomra. Kötelességemnek tekintem, hogy polgármesterként végzett munkámmal, városunk felvirágoztatásáról, Beregszász polgárainak érdekeiről való gondoskodásommal háláljam meg ezt. Főleg azért, mert mindenki számára fárasztó volt ez az eltúlzott politikai csatározás Kárpátalján. Mindenkinek elege van a plakátokból, szórólapokból, és szeretnének végre egy normális jövőképet látni. Ezért valószínűleg sok család nem volt hajlandó rész venni azokban az aljas politikai játszmákban, melyeket kisebb-nagyobb „projektpártok” elindítottak. A lakosok többsége örült a két magyar szervezet, a KMKSZ és az UMDSZ összefogásának. Nem csak a magyarok, hanem még a helyi ukránok közül is jó néhányan üdvözölték ezt a kooperációt. Régebben sokan és jogosan kritizáltak bennünket, és azt hangoztatták, hogy ha a választásokon külön indulunk, nem tudjuk a választók igényeit kielégíteni. Bízom benne, hogy az új képviselő-testület egyformán ki tudja szolgálni mind a magyar, mind az ukrán kulturális értékeket. Ez azért lényeges, mert ilyen magyar többség még soha nem volt, mióta Ukrajnában demokratikus választásokat tartanak – ha lehet egyáltalán demokráciáról beszélni ebben az országban. Ezért most még jobban figyelnek bennünket az ukrán szélsőséges politikusok, hogy milyen irányt vesz a város működése. Lehet, hogy kissé naiv az elképzelésem, de azt szeretném, ha Beregszászon a magyarok és az ukránok nem ellenségként tekintenének egymásra. A jó eredmény annak is köszönhető, hogy a több éves politikai tapasztalattal rendelkező személyek bíztak abban, hogy nem fogok új frontokat nyitni, hanem megegyezésre törekszem, természetesen a magyar érdekek feladása nélkül. Az is hozzásegített a győzelemhez, hogy nem voltak erős ellenfeleim. De még a normálisan gondolkodó ukránok is tudták, hogy mivel annyira nehéz helyzetben van az ország az ukrán–orosz konfliktus miatt, nem jó, ha itt Kárpátalján szítják az ellenségeskedést. Ezért gondolták azt, hogy csakis az összefogás jelöltje tudja a várost irányítani. Olyan ember, aki betartja és betartatja a helyi jogszabályokat, s nem a gyűlölet vezérli. Bíztak bennem, s ezt a munkámmal tudom megköszönni.

 Elégedett a 43%-os részvétellel?

 – Ez az arány csupán papírforma szerinti, mert nagyon sok beregszászi polgár úgy tartózkodik külföldön – nem csak Magyarországon –, hogy nem tudta megengedni magának azt, hogy részt vegyen a szavazáson. A hadkiegészítő munkájával kapcsolatban is többen bizalmatlanok voltak. A helyhatósági választásokkal kapcsolatban ugyanis az a szóbeszéd járta, hogy a szavazókörökben ott lesznek majd a hadkiegészítő parancsnokság munkatársai, akik behívókat adnak majd át a hadköteleseknek. Arról biztosítottam minden beregszászi polgárt, hogy e szóbeszéd csupán provokáció, és semmi ilyesmire nem kerül sor hadkiegészítő parancsnokságunk részéről. Az a helyzet, hogy mozgósítás nincs manapság. Az államfő rendelete értelmében a 20 és 27 év közötti fiatalok sorkatonai szolgálatra történő behívása zajlik. A hadkiegészítő parancsnokság munkatársai így legfeljebb azért jelenhettek meg a szavazókörökben, hogy leadják szavazatukat. Másfél évvel ezelőtt pedig egy nagyon erős elvándorlási hullám vette kezdetét a krími háború miatt, és sok ember Nyugaton dolgozik. Így a szokásos 55%-nál most körülbelül 10%-kal alacsonyabb volt a részvétel.

 Meghozta tehát a várt eredményt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) összefogása, a közös lista állítása?

 – Még a vártnál is sokkal jobb eredményt hozott a magyar pártok összefogása. A választások legfontosabb eredménye az, hogy megmaradt a kárpátaljai magyarok számára a remény. Nem kívánjuk feladni a küzdelmet a kárpátaljai magyarság megmaradásáért. Az is lényeges, hogy mi nem kelet felé kacsingatunk. A beregszásziak a klasszikus európai értékeknek megfelelően szeretnének élni. Direkt nem az EU-ról, hanem Európáról szóltam. Beszéltem már az elvándorlásról; s itt kell megemlítenem, hogy célunk, hogy a kárpátaljai, így a beregszászi munkavállalók legalább ugyanannyit keresnének, mint a szabolcsiak. Ezt a mondatomat, bizonyára Magyarországon megmosolyogják, de ha csak átszámítva 50-60 ezer forintos fizetést kapnának a beregszásziak, akkor már boldogak lennének.

 Mekkora a városban a munkanélküliség?

 – Az ukrajnai statisztikai hivatal teljesen másként méri föl a munkanélküliek helyzetét, mint a magyarországi KSH. Az ukrán felmérés szerint 6%-os nálunk a munkanélküliség. Ezzel az adattal nem értek egyet, szerintem legalább 20%-os Beregszászon ez a ráta. Minden ötödik lakos munkanélküli.

 Volodimir Feszenko politológus szerint az október 25-ei önkormányzati választások során kimutathatóvá vált a különböző pártok és a régiók közötti szoros kapcsolat. A politológus véleménye szerint idén élesen kirajzolódott, hogy minden párt külön választói zónával rendelkezik. Egyetért Feszenkóval?

 – Mivel nem vagyok politológus, ezért nem is értek az ilyen jellegű eszmefuttatásokhoz. Beregszász történelmi értékeinek megóvása, és a választópolgárok véleménye érdekel. Végezetül meg szeretném köszönni Beregszász testvértelepüléseinek segítségét. Nélkülük nem tudtuk volna elvégezni az utóbbi két év fejlesztéseit.

 

Medveczky Attila