vissza a főoldalra

 2015.11.13. 

Vélemény-terror és kirekesztő arrogancia

Aggodalomra ad okot, hogy az illetékes európai hatóságoknak beazonosítani sem sikerült, nemhogy felszámolni az „embertelen csempészbandákat” és „szervezett maffiákat”

 Csűry István királyhágómelléki református püspök válasza a német protestáns püspöknek:

 Tisztelettel a Német Protestáns Egyházhoz tartozó, húsz tartományi egyház püspöki karának

Tisztelt Szolgatársak!

 Érdeklődéssel olvastuk A menekültek jelenlegi helyzetéről kiadott, 2015. szeptember 10-i közleményüket, melynek magyar fordítása október végén jutott el hozzánk. Engedjék meg, hogy kelet-európai református egyházrészünk nevében, közös elhivatottságunkra más szemszögből tekintve kiegészítsük az abban foglaltakat.

Aggodalomra ad okot, hogy európai egyházainknak egyáltalán nincs beleszólása a globális és/vagy kontinentális politikai folyamatokba, sőt látszólag meg sem értjük azokat.

 Aggodalomra ad okot, hogy európai egyházaink tehetetlenül szemlélik, hogy napjainkban a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon, a totalitárius rezsimek és a szélsőséges vallási ideológiák képviselői világszerte tűzzel-vassal irtják az evangélium tanításait, és Krisztus követőit.

 Aggodalomra ad okot a kiújuló HIDEGHÁBORÚS VÁLSÁG a keleti és nyugati nagyhatalmak között.

 Aggodalomra ad okot, hogy egyházaink az európai társadalmak mindennapjaira sem tudnak már kellő hatással lenni.

 Aggodalomra ad okot, hogy egyházaink kényszeredetten igazodnak az éppen aktuális világi trendekhez, legtöbbször feltétel nélkül kapitulálnak a politikailag ellenőrzött média erény-diktatúrája, vélemény-terrorja és kirekesztő arroganciája előtt.

 Aggodalomra ad okot, hogy Európa jó ideje LELKI VÁLSÁGGAL küzd, a reánk kényszerített sajátos keleti és nyugati lelki torzulások mentén: a keleti materialista ateizmus öröksége és a nyugati fogyasztói társadalmak szekularizációja a végletekig polarizálták és végzetesen legyengítették az öt évtizedig szétfejlődő közösségeinket.

 Aggodalomra ad okot, hogy a nagyhatalmi paktumok értelmében bennünket tízmillió-szám fogva tartó vasfüggöny lebontása után – közös történelmünk és azonos kulturális örökségünk ellenére – nem sikerült elérni Európa keleti és nyugati társadalmainak integrációját az elmúlt 25 esztendőben.

 Aggodalomra ad okot emellett, hogy az elmúlt évtizedekben a bevándorlók sokmilliós lélekszámú párhuzamos társadalmakat hoztak létre a nyugat-európai városokban.

 Aggodalomra ad okot, hogy a több száz éve velünk élő, mintegy tízmilliós európai cigányságot sem sikerült integrálni. (Az, hogy egy ideje „romának” nevezzük őket, még nem jelenti azt, hogy a cigányság beilleszkedett volna az európai népek közösségébe.)

 Aggodalomra ad okot, hogy a legújabb kori GAZDASÁGI VÁLSÁG gyakorlatilag agyonsújtotta az amúgy is kivéreztetett kelet-európai társadalmakat. Kelet-európai családok százezrei váltak nincstelenné azért, mert „méltó élettel” kecsegtették őket, és svájci frank hitelt vettek fel, de a valuta árfolyama egyik napról a másikra megduplázódott.

 Mi magunk a Nyugat-Európát megcélzó gazdasági migráció másik végén vagyunk: tetterős és fiatal munkásembereink és értelmiségijeink rendre elhagyják közösségeinket. Ebben a kontextusban jegyezzük meg, hogy a hagyományosan soknemzetiségű és sokvallású Erdélynek fájdalmas csapást jelentett az évszázadok óta velünk élő szász és a sváb közösség százezreinek németországi „hazatelepítése”.

 Kontinensünk jelenleg úgy tesz, mintha idén nyáron szembesült volna a legújabb krízishelyzettel, azaz a MIGRÁCIÓS VÁLSÁGGAL, holott Románia és Bulgária tulajdonképpen azért nem csatlakozhatott évek óta a Schengeni Övezethez, hogy a Görögországban és Törökországban lévő menekültek milliói ideig-óráig visszatarthatók legyenek. (A mindennapjainkat megkeserítő, általános korrupció jelensége elfogadható magyarázatnak tűnhetett arra nézve, hogy hazánk nem válhatott a Schengeni Övezet részesévé, csakhogy az Európai Unióhoz való csatlakozáskor az európai intézmények nem vették figyelembe ezzel kapcsolatos, több alkalommal megfogalmazott sérelmeinket és aggályainkat.)

 Ha a nyugat-európai közvélemény nem emelt szót az ellen, hogy EU-tagországunk – Románia – nem válhat a Schengen Övezet részévé, akkor reánk nézve sértő lehet az a követelés, hogy közel-keleti százezrek viszont bármiféle személyazonossági okirat nélkül léphessenek be államközösségünk – előlünk védendő – területére. Nonszensz az, hogy bármelyik európai repülőterünkön biztonsági kockázatot jelent egy fél liter ásványvíz, vagy 100 milliliternél több fogkrém, ugyanakkor ellenőrizetlenül kellene azonosítatlan identitású embertömegeket beengedni az európai zöldhatáron. És akkor még nem beszéltünk a közvetlen egészségügyi kockázatokról, vagy a terrorkockázat növekedéséről.

 Nyugat-Európa társadalmai ráadásul a kifosztott gyarmat-országok, Németország pedig a II. világháború pusztítása miatt van huzamosabb ideje LELKIISMERETI VÁLSÁGBAN, mellyel gyakran az önfeladás ismert mechanizmusai révén néz szembe. Az is tény, hogy protestáns egyházi közösségünknek a multikulturalizmus és/vagy az ökumenizmus terén legfőképp önfeladás révén sikerült eredményeket elérnie.

 A sarokszámok és statisztikák ismeretében kizárható, hogy spontán migrációs jelenségről volna szó. Hatalmas, már-már katonai léptékű logisztikai teljesítmény százezreket Európa határaira hozni. Aggodalomra ad okot, hogy az illetékes európai hatóságoknak beazonosítani sem sikerült, nemhogy felszámolni az „embertelen csempészbandákat” és „szervezett maffiákat”. A legális határátkelőhelyeket elkerülő, a zöld határon tolongó illegális migránsok azonnal gyanakvást keltenek régiónk keresztényeiben – „Bizony, bizony, mondom néktek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló” (János 10: 1).  

Az elektronikus média tudósításai ráadásul torztükröt tartanak a nyugati polgárok elé: ha egybevetjük a nyugati tudósításokat azzal, amit Görögországban, Szerbiában, Magyarországon vagy Horvátországban látunk, olyan, mintha teljesen más helyszínekről származnának, úgyhogy joggal merül fel a manipulációs szándékú propaganda lehetősége. (Mi, itt kelet-Európában sajnos sok ilyet láttunk már.)

 A statisztikák értelmében ráadásul különbséget kell tennünk „éhező háborús menekültek” és „gazdasági migránsok” között, főként, hogy az embertömeg negyede sem szíriai illetőségű. Kijelenthetjük, hogy Románia biztonságos ország, a háború pusztításai elől menekülőket a nemzetközi jog értelmében hajlandó is országunk befogadni. Hazánkat mégis nagy ívben elkerülik a migránsok, nemhogy letelepedni akarnának vidékünkön, merthogy nálunk keményen meg kell dolgozni a németországi segélyek töredékért. Ebben az értelemben viszont szerintünk nem elsősorban keresztény etikai felelősség kérdése a migránstömegek befogadása, hanem hatalmas horderejű – történelmi és egyháztörténeti jelentőségű – szociális és kulturális ügy, és ebben térségünk kiemelkedő református politikusával, Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel értünk egyet.

 Levelünkkel nem kívántunk akadékoskodók vagy sértők lenni, sőt éppen ellenkezőleg. Közleményük rendjén a konstruktív párbeszéd reményében nyíltan meg kívántuk osztani Önökkel kapcsolatos gondolatainkat.

 Szeretettel és tisztelettel küldjük üdvözletünket, a békesség kötelékében:

 2015. november 3.