vissza a főoldalra

 2015.11.20. 

Egy kommunista halála

Harminc-harmincöt év nagy úr: mostanság sorra távoznak az élők sorából a nyolcvanas évek politikai szereplői. Lassan a legmakacsabb kommunista vezetők is befejezik földi pályafutásukat – jelzem, emberi szemmel igazságtalannak érezhetjük, hogy eme elvtársak évtizedekkel túlélték kivégzett-agyonvert-megnyomorított-kisemmizett áldozataikat. Most például Czeslaw Kiszczak (ejtsd: Kiscsak) tábornok hunyt el Varsóban, kilencvenévesen. Lengyel kommunista belügyminiszterként ő volt az 1981-es hadiállapot bevezetésének egyik kulcsfigurája. Ne féljünk a szótól: felelőse. Vörös érzelmű családban született 1927-ben, és a második világháborús náci, illetve szovjet megszállás idején a kommunista mozgalom aktivistája volt. Érdekes módon csak a nácik elleni harcot érezte fontosnak, Sztalin egyenruhásaival nem volt baja. A béke beálltával sietve belépett a Lengyel Munkáspártba, és a katonai elhárítás ügynöke lett. Ottani pályafutása 1981-ben ért a csúcspontra, amikor Wojciech Jaruzelski tábornok a közeli munkatársai közé fogadta. 1986-tól egészen a rendszerváltásig a Lengyel Egyesült Munkáspárt (LEMP) Központi Bizottságának tagjaként rontotta a levegőt. A belügyminiszteri tisztséget 1981 és 1990 között töltötte be, és képzelhetjük, milyen dicsőséges „munkát” végzett. A minisztérium vezetőjeként részt vett a több tucat ember halálával és tízezrek elhurcolásával járó 1981-es hadiállapot bevezetésében. Két sziléziai szénbányában, a Wujek és a Manifest Lipcowy üzemben kimondottan az ő parancsára fojtották vérbe a bányászok sztájkját – halálos áldozatok is voltak.

A rendszerváltás hajnalán, amikor egyértelműen látszott a kommunista uralom vége, Kiszczak hirtelen reformer nézetekre váltott, vélhetőleg teljesen őszintén, érdek nélkül. Hát persze… 1989 tavaszán ő képviselte a LEMP-et a lengyelországi rendszerváltást előkészítő kerekasztal-tárgyalásokon. Az első, részben szabad parlamenti választásokat követően, 1989 nyarán őt bízták meg kormányalakítással, ám miniszterelnökként csúfos kudarcot vallott. Akkor jött létre az első nem kommunista lengyel kormány, Tadeusz Mazowiecki vezetésével. A helyzet furcsasága (nem kizárólag Magyarországon akadnak abszurd jelenségek), hogy Kiszczak még a Mazowiecki-féle kabinetben is magas tisztséget kapott: 1989 szeptemberétől tíz hónapon keresztül kormányfő-helyettesként ült. Végül lemondott, és mint aki jól végezte a dolgát, teljesen visszavonult a politikai életből.

Hohó, kérdezhetjük, hohó, és hol marad a felelősségre vonás? Ez másnak is eszébe jutott, a dolog apró szépséghibája, hogy csupán tizenhét évvel Kiszczak nyugdíjazása után. 2007-ben a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének ügyésztagozata Kiszczak és nyolc társa (valamennyien magas beosztású kommunista politikusok voltak) ellen vádat emelt a hadiállapot bevezetése miatt. A per több menetben zajlott, és rettentően elhúzódott. Ahogy azt a Biszku Béla elleni eljárás során is tapasztalhattuk, az elvtársak egészségügyi gondokra hivatkoztak, és olyan meggyőző orvosi igazolásokat lobogtattak, hogy az csak na. Vagyis az elvtársak huszonhat év után sem vállalták a felelősséget, és hazug indokokkal késleltették a tárgyalásokat. Nyolc év elteltével, igen, nyolc év után, idén júniusban a varsói fellebbviteli bíróság végül megerősítette, hogy Kiszczak tábornok büntetése két év felfüggesztett szabadságvesztés… Szánalmas, igaz? Az ítélet hivatalos indoklása szerint a kétévi felfüggesztett szabadságvesztést azért szabták ki, mert a tábornok „a Jaruzelski által irányított titkos bűnszövetkezet tagjaként közvetlenül felelős volt a hadiállapot bevezetéséért”, közvetve pedig több tucat ember haláláért.

A lengyel sajtó a halálesetről csak annyit árult el, hogy Kiszczak hosszú betegeskedés után halt meg Varsóban. A család közleménye szerint az elhunyt földi maradványait a lengyel nemzeti sírkertben, a varsói Powazki temetőben helyezik örök nyugalomra, a szertartás időpontja még nem ismert. A nemzeti pantheon temetési helyszínként nyilván csak azért merülhet fel, mert Kiszczak miniszterelnök volt. Nem mellékesen rámutatok: a Powazki temető valódi nemzeti pantheon, ahol a lengyel nép legkiválóbb hősei is nyugszanak. Mindössze néhány héttel ezelőtt temették újra a Vörös Hadsereg által kivégzett, majd tömegsírokba rejtett lengyel ellenállók, a rendíthetetlen katonák egy csoportjának exhumált maradványait. Kíváncsi vagyok, e nemzeti hősök leszármazottai mit szólnak ahhoz, hogy most egy kommunista bűnözőt hantolnak a szomszédba.

Ideje más vizekre eveznünk. A Politico magazin – meg nem nevezett belső forrásra hivatkozva – érdekes részleteket közölt arról az éjszakai csúcstalálkozóról, amelyen az EU országainak állam- és kormányfői a migrációval kapcsolatos intézkedésekről tárgyaltak. Az egyik ilyen bizalmas részlet magyar és lengyel vonatkozású, és azt tanúsítja, hogy a jelenlegi olasz vezetés nem kimondottan kedvel minket. Ugyanis az történt, hogy Matteo Renzi olasz miniszterelnök felállt, és kikérte magának, hogy Donald Tusk, az Európai Tanács lengyel elnöke néhány nappal korábban egy mondatban szerepeltette Magyarországot és Olaszországot. A mondat így hangzott: „A szabályok betartása mindig azt jelenti, hogy az érdekeink egy részét fel kell áldoznunk – ajánlom e szavakat a magyaroknak, az olaszoknak, a szlovákoknak és a görögöknek.” Renzi szerint durva sértés, hogy egy lapon említik Olaszországot a csúnya, kirekesztő, antidemokratikus, diktatúrában sínylődő, kerítést építő Magyarországgal… Véleménye szerint az úgy van, hogy amíg a hős olasz nép és a még nagyobb hős római kormány a frontvonalban remekel, napi három műszakban menti a Földközi-tengeren hánykolódó gályákból az illegális bevándorlókat (hogy azután továbbküldje őket Európa más országaiba), addig a kirekesztő magyarok Orbán Viktor vezetésével kerítést építenek… Donald Tusk elnöki válaszában azt mondta, hogy itt nem életmentésről és/vagy kerítésépítésről van szó, hanem egész egyszerűen az EU-s szabályok betartásáról.

Végül arról egy-két szót, hogy Lengyelországban jelenleg 2800 zloty, azaz 205 ezer forint az adózás utáni (nettó) átlagbér. Ez körülbelül harmada annak, amit a szomszédos Németország munkavállalói kapnak. (Igaz, Lengyelországban jóval olcsóbb az élet, mint német földön.) Ennek fényében nem meglepő, hogy a most kormányra került Jog és Igazságosság meghirdette a minimálbér emelését és az adórendszer átalakítását. Ez előreláthatólag 2,5 milliárd euró többletkiadást jelent a költségvetés terhére – a pénzt a bankok megadóztatásából és az ÁFA szigorúbb behajtásából akarják előteremteni.

Zsille Gábor