vissza a főoldalra

 

 

 2015.11.20. 

Tőkés: nem csak a gyilkos korrupcióval, hanem a magyarellenességgel is le kell számolni

Az Európai Néppárt parlamenti frakciójának november 11-i brüsszeli ülésén Theodor Stolojan román néppárti delegációvezető ismertette a Romániában kialakult válságos helyzetet. Victor Ponta miniszterelnöknek nem most, hanem már jó ideje le kellett volna mondania – egyebek mellett – plágium és korrupció miatt, mondotta, és nem kellett volna megvárnia, míg bebizonyosodik, hogy „a korrupció gyilkol”

Ugyanezen a gyűlésen Cristian Preda külügyi bizottsági koordinátor javaslatára a néppárti képviselőcsoport egy perc néma csenddel adózott a bukaresti tűzbeleset áldozatai emlékének. A nemzeti gyászhoz csatlakozva a képviselők valójában az egész román társadalom gyászos helyzete kapcsán fejezték ki együttérzésüket. Esti parlamenti felszólalásában erre utalt Tőkés László európai képviselő, amikor is a Victor Ponta vezette utódkommunista román kormány bukását üdvözölte.

 A „gyilkos korrupcióval” együtt a román politikai osztálynak egyszer s mindenkorra  a „Ceauşescu-diktatúrából örökölt xenofób magyarellenességtől is szabadulnia kellene – hangsúlyozta –, hiszen a kommunista visszarendeződés elmúlt huszonöt éves időszakát mindenekelőtt ez a két karakterisztikus vonás jellemezte.

 A délelőtti néppárti frakcióülésen Jaromir Stetina cseh képviselő – egyebek mellett –egy lehetséges ukrajnai migráció veszélyére hívta fel a figyelmet. Erdélyi képviselőnk erre való utalással mutatott rá, hogy Románia rövidesen egy többirányú migráció közvetlen felvonulási területévé válhat, s a migrációválsággal szemben csak egy erős és stabil demokratikus kormányzat volna képes eredménnyel felvenni a harcot. Hogyha országunk végre szabadulni tudna a mindent tönkretevő korrupciótól, a schengeni övezet tárgyaként – Magyarországgal együtt – az Unió külső határainak a védelméből is hatékonyan vehetné ki a részét – zárta beszédét európai képviselőnk.

 

[Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája]