vissza a főoldalra

 2015.11.20. 

Csurka István: A nyílt társadalom terrorja

A magyar halálnak e Szabó Dezső által megjósolt német változatát a sors nem engedte beteljesülni. De a német akarat és szívóhatás helyébe ma minden helyre be lehet helyettesíteni egy másik népi szívóhatást és felsőbbrendűségi érzést, világhatalmat. Németország velünk együtt elvesztette a második világháborút. Az azonban, hogy az utolsó percig a vesztes oldalon maradtunk és a Horthy-féle bágyadt kiugrás nem sikerült, köszönhető német származású, asszimilált tisztikarunknak és a világzsidóság kívánságának is, amely a lehető legtovább a közép-európai zsidóság menekült táborának akart megtartani bennünket. De lehet-e ma úgy olvasni Szabó Dezső látnoki Volksbund-elemzését, hogy közben a Bilderberg-csoport mostani törekvéseire ne gondoljon az ember? Nem történtek az utóbbi húsz évben olyan intézkedések, támogatások és támogatásmegvonások, elhallgatások és kívül tudások, amelyek a Volksbund visszatérésének képtelensége ellenére, a Volksbund visszatérésének ürügyén a magyar öntudatba visszaállástól óvták meg a magyarságot? S megóvták-e?

Szabó Dezső még odáig is elment, hogy ki merte mondani: még a revízió sem kell, ha Németország adja vissza a jogtalanul elvett területeket és a magyarokat, mert az nem visszaadást eredményez, hanem bekebelezést. Azt is felmutatta, hogy a gazdasági túlsúly és magyart kiszorító helyfoglalás a vezető posztokon részben a germán hódításnak az eszköze, s a leghangosabb antiszemiták a németből lett magyarok, amilyen Szekfű is. Pályáját Rákosiék moszkvai követeként és a szocializmus igenlőjeként fejezte be.

Ez a Szekfű-tanulmány szorosan ide tartozik. A történelem másként oldotta meg a kérdést. Németország elvesztette a második világháborút is és Magyarországról a németeket, svábokat kitelepítették, az itt maradtak pedig osztoztak a magyarság szenvedéseiben, amelyet a szovjet megszállás és a bolsevizmus, a hatalomba került Bilderberg-csoport mért a magyarságra. Ma már csak Európában van németkérdés, részben eurókérdéssé átváltoztatva. Németország a világ egyik legnagyobb pénzügyi, gazdasági hatalma, de körül van tapasztva Európával, amelyet el kell tartania és a nemzeti öntudat ki van taposva belőle. Magyarországon sincs tehát német veszély, úgy ahogyan Szabó Dezső meglátta 1937-ben, de rá vagyunk utalva a német gazdaságra, és most arra vagyunk büszkék, joggal, hogy mi nyitottuk fel a határokat 1989-ben a németek előtt, ami a Berlini Fal lebontására vezetett. A németkérdés tehát megfordult és alárendelődött a Bilderberg-kérdésnek. Az itt élő német nevűek zöme kitűnő magyar, még ha az idősebbje a maga sajátos nyelvét beszéli is. De a Bilderberg csoport tart a magyarságtól. Magyarországon annál inkább ügyelnie kell a Bilderberg-csoportnak, mert megszűnt az ellensúly, a német veszély.

Ezért hiába csak egy szó volt ez a rádiójegyzetben, pontosabban egy név, Kun Béla és egy kötés, de tüskék meredtek ki belőle. Vannak helyzetek, amikor a hamis történelmet, a hamis múltat jobban kell őriznie az uralkodó osztálynak, mint a még meghamisítás alatt álló jelen tényeit. A magyarországi liberálbolsevista, az Aczél elvtárs-féle Bilderberg-eltartott uralkodó rétegnek éppen a váltás idején kellett a legszigorúbban őriznie hamis történelmét, hőssé nyilvánított Kun Béláját, Szamuelyjét, Korvin Klein Ottóját, mert gyilkos indulataik és céljaik felismerése a helyes helyzetfelismerés kezdete lehetett volna. Azt a képtelen és visszataszító tényt, hogy egy vékony akarnok réteg kezet emel a magyarságra és nemzetközi segédlettel 133 napig gyilkol, azt mindenképpen vissza kellett gyömöszölni a meg nem történtség, a felismerhetetlenség fekete dobozába, s a dobozt a tenger legmélyére lesüllyeszteni.

A jegyzet elhangzása után, a hatalmas felzúdulást – persze jól megszervezett felzúdulásról volt szó – érzékelve, Antall összehívta az MDF elnökségét, ahol Szabad Györggyel együtt, majdnem mindenki hallgatása és tűrése mellett megróttak és kiadták a nyilatkozatot, hogy az a jegyzet nem tükrözi az MDF álláspontját, sőt az én politikusi nézeteimet sem, tekintettel arra, hogy az „írói munkásságom része”. Több résztvevőt, barátomat azzal vettek le a lábáról, azzal bírtak hallgatásra, hogy politikailag most, a választások előtt mindenképpen káros és veszélyes volt provokálni a zsidóságot. Amikor úgyis fél. Vagyis visszavonultak és engem odadobtak az oroszlánoknak. Egy belső, nyilvánosságra nem hozott határozat is született, amely szerint ezután én nem veszek részt a fővárosi kampányban, hanem csak a vidékiben. Így lettem békési képviselő és Békés megyei listavezető. Békésen megbuktam, második lettem egy kisgazda mögött, a megyében viszont minden körzetben az MDF nyert, és megyei listavezetőként kerültem az országgyűlésbe.

Ez a durva eljárás nem fájt nekem, senkire nem is nehezteltem. Inkább sajnáltam többeket a gyávaság és a meghunyászkodási készség miatt. Sajnos azonban dr. Utólag felületessége még mindig működött bennem, mert észre kellett volna vennem, mennyire kezében tartja már – vagy még? – a lelkeket a Nyílt Társadalom terrorja – Aczél György és Kun Béla. Mert hát égre kiáltó volt, ami történt. Még csak kétség sem férhetett hozzá, hogy igazam van. Mitől fél és mitől retteg az a szervezet, amely részben az én kiállásaimnak, munkámnak is köszönheti a létét és amely állítólag a hatalomátvételére készül. Vagy nem arra készül? Azt hiszem, ennek a százszázalékos megértését elhessegettem magamtól. Fel sem tudtam fogni, milyen tragédia származik abból, hogy itt állunk egy választás előtt, amelynek esélyesei vagyunk és nem készülünk hatalomátvételre. Antall és Szabad György edzett együttműködése akkor már nyilvánvaló volt többünk előtt, de elnéztük. De azt nem láttuk akkor még, legalábbis én nem, hogy Antall készül ugyan a hatalomra, de csak akkora részletére, amennyit átengednek neki, és ahhoz is Szabad György előretolására, felmutatására van szüksége. Éspedig nem Szabad György kiváló történészi erényeire, Kossuth-kutatásaira van szüksége, hanem a származására. Ám, hogy az antiszemitizmus vádjától, amely végeredményben nem volt igaz, miért kellett ennyire félni, miért kellett elfogadni, hogy a radikális kiállás árt nekünk, s jobb is nekünk, ha a békés, a megalkuvásos átmenetet szorgalmazzuk, mert a nép nem szereti a radikalizmust, azt nem tudom. Győzelemnek néztünk elébe, de eredményhirdetés előtt megadtuk magunkat. Ezt Fekete Gyula meg is írta már akkor. És sajnos nem gondoltam végig kellő szigorúsággal. Talán azért, mert a végére kibukkant volna az igazság: nem is akarjuk a hatalmat. Mert alkatilag alkalmatlanok vagyunk a hatalomra.

A teljes hatalomra, azt hiszem, semmiképpen nem mertünk gondolni. És Antall és Szabad azért ül közöttünk, nehogy akarni merjük az egész hatalmat.

Végső soron én magam sem akartam az egész hatalmat? Ez az adottság, helyesebben fogyatékosság, azt hiszem nem íróságomból következik.

Abból, hogy valaki íróként át tudja folyatni magán az életet és le tud írni embereket, jellemeket, s különösen ha drámaírói képességgel is megáldotta az Isten és összeütközéseket, egymásnak feszüléseket – drámákat, konfliktusokat – is tud teremteni, nem következik az, hogy ha sorsa a politikába veti, félre kell húzódjék a hatalomosztás vagy szerzés elől. Másról van szó. A magyarság alaprétegei hasonlóképpen viszonyulnak a hatalomhoz. Hosszú századok alatt tanulták meg, rögzítették a lelkükbe, hogy a megmaradásnak más útját-módját tanácsos választaniok, s éppen az eltűrt, a meg nem szerzett, vagy elvesztett hatalom ellenében kell megmaradniuk. Paraszti magatartás ez. Bizonyosan nem Árpád-házi. Nem turulos, türk és hétvezéri, hanem ugor ágú és paraszti. S ez bizony nem csak paraszti sarjadékokban virágzik ki, hanem ez mélyen benne van a magyar kultúrában. Bibó István, aki 1956-ban Nagy Imre leghűségesebb, félelmet nem ismerő minisztere volt, és miután főnöke elmenekült a Jugoszláv követségre, ottmaradt az üres parlamentben és írta memorandumait a Szovjetunióhoz, az ENSZ-hez, s aki a Nemzeti Parasztpárt egyik alapítója volt, azt hiszem soha nem akarta a hatalmat. Szent István ezzel szemben csak azt akarta és meg is ragadta. Bethlen Gábor is, úgyszintén. Sőt mi több, Bethlen István is, lévén szintén szittya ági. A hatalmat akár kétes eszközökkel is, ez gróf Bethlen István. A Parasztpártban, sőt az egész népi mozgalomban, a legjobbjait is beleértve, az egy időben honvédelmi miniszterré tett Veress Pétertől, az emigrációba kényszerült Gombos Gyuláig, A minőség forradalmát meghirdető Németh Lászlótól a Puszták népét megíró Illyés Gyuláig voltaképpen mindenkinek ilyenszerű volt a viszonya a hatalomhoz. Ügyet, jónak látottat, szolgáltak bátran és kitartóan, esetleg megalkuvásokkal, pártot is alapítottak, kormánytisztségeket is betöltöttek, de ha rájuk nézett a hatalom lehetősége szemérmesen félrehúzódtak. Ez obi ugor magatartás, amit szegény cserszegtomaji barátom, a legnagyobb magyar novellisták egyike, Szabó István annyira tisztelt. Szerinte az obi ugor vadász két álló napig is tud állni mozdulatlan az erdei nyiladék előtt, hogyha megjelenik benne a vad, lenyilazza. A hatalom viszont mindig csapdával dolgozik, véli az ugor-magyar. Én nem tudom, mi vagyok, de akkor voltam ugor magyar, amikor Árpád-házi szelleműnek kellett volna lennem – mondom most dr. Utólagként.

Szabó Dezső ezzel szemben roppant erővel, szenvedéllyel akarta a hatalmat. Nem magának, hanem a magyarságnak. Ezért szinte végzetesen egyedül maradt. Ugyanebből a tanulmányából még a következőket is idéznem kell.

„Véget kell vetnünk annak a becstelen és piszkos játéknak, mely a nemzeti és faji politika fogalma körül szemétlik s mely az Atyaisten minden ideköpött svihákját bölcs politikai orákulummá teszi. Amint Németországban német, Lengyelországban lengyel, Romániában román, Olaszországban olasz politikát csinálnak: Magyarországon csak magyar politikát lehet és szabad csinálni. Mit jelent ez? Faji politikát vagy nemzeti politikát? Felelet: olyan faji politikát, amely egyedül tudja biztosítani Magyarországon a nemzeti politikára alapított történelmi építést. Mit jelent ez?

Magyarország nem egy korlátolt felelősségű vagy felelőtlen Hungária részvénytársaság, holmi svihák, hülye és szélsikkasztó hungarizmus gyakorlásával, nem mutyi-ország, amelyben különböző nemzetekhez tartozó és azoktól irányított néptöredékek marakodnak történelmet, nem is hajléktalanok menedéke vagy útszélre épített menedékház, ahol Európa kóbor éhenkórászai torkig zabálhatják magukat, hogy aztán megharapva a kenyeret adó kezet, lehetőleg minél több lopott zsákmánnyal térjenek vissza ahhoz a közösséghez, mely mások irgalmába koplaltatta őket. Magyarország a magyarságnak vérrel, munkával, gondolattal, ezer év szenvedésével megvásárolt külön, egy és oszthatatlan történeti műhelye, hogy fiainak minél gazdagabb kulturális, szociális, gazdasági termését és fejlődését biztosítsa, összes életérdekeik érvényesülését intézményesen megszervezze, hogy a magyar lélek adottságaira és a magyarság organikus szükségeire épített történelmi életben saját arcát megteljesíthesse s megteremthesse minden lehető értékét önmaga és az emberiség számára.

Tehát a magyarság történelmi építésében egyaránt követ faji és nemzeti politikát?

Igen. Faji politikát követ, amennyiben történelmi életét a magyarság legmélyebb életérdekei és legnagyobb biztonsága szerint építi a magyar nyelv, magyar kultúra, az organikusan magyar történelmi célok egységében. Nemzeti politikát követ, amennyiben a nemzet egységét veszélyeztető minden töredékfaji politikát megsemmisít és ennek az egységnek a keretén belül az ország bármily fajú polgárát, bármily vérű munkát, tehetséget és jó szándékot az egyenlő elbánás politikájában részesít. Tömören kifejezve: a magyarság történelmi építésében nemzeti politikába biztosított faji politikát követ.”

Hosszan idéztem, de talán világos, miért. Ezeknek a mondatoknak mai érvényessége, minden becsületes magyar előtt, vitathatatlan. Azzal azonban, hogy a történelem kiütötte a veszélyek közül a magyarságot elnyeléssel fenyegető német veszélyt, de helyébe emelte az 1945 óta tartó szovjet korszakot nemcsak pompásan beleilleszkedve átvészelt, de hatalomban, gazdagságban, erőben még megfogyatkozva is megerősödött, holokauszt áldozat zsidóságot, és képessé tette arra, hogy a rendszerváltást a maga javára kihasználja, bilderbergizálja, sőt az egyeduralomra jutott USA-beli zsidóság segítségével még tovább növelje a magyarság fölötti hatalmát, most a nemzeti megmaradásra a legfőbb veszélyt jelenti. Soros és az ő Nyílt Társadalma, amely egyáltalán nem nyílt, mert csak a pénz hatalma előtt van nyitva ennek a megtestesítője. Magam ennek a nyílt társadalomnak nyomására szorultam vidéki kampányolásra 1990-ben, ami semmiség. Kis ügy, egy eltévedt író ügye? Ezért írtak és közöltek ellenem már 1990 óta több száz cikket? Lehet, hogy kis ügy, de jellegzetes ügy sokak ügye, magyarok sorsa. A legtöbbjük észrevétlen maradt. A rendszerváltásban a nyílt társadalom bezárt életeket, sorsokat és ezek hangtalanul süllyedtek el. Magam nem süllyedtem el, legalábbis nem teljesen. Éppen ebben a harcban és felvilágosodásomban szerezhettem meg azokat a tapasztalatokat és bizonyosságokat, amelyek Antallal való szakításomhoz és végül Szabó Dezsői magamra maradásomhoz vezettek. „Szép egyedül” – mondtam végül Balatonföldváron, amikor 1993-ban kizártak az MDF-ből, és egy világhírű zsidó tudóst idéztem: Galileo Galileit. „Mégis mozog a föld.” (2010)