vissza a főoldalra

 

 

 2015.11.20. 

Éledezik a nemzeti iparunk

Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország nemzeti ipara láthatóan éledezik, "próbálgatja a szárnyait". A kormányfő ezt november 10-én mondta Tiszaújvárosban, a Mol butadiénkinyerő üzemének ünnepélyes átadásán, ahol úgy fogalmazott, a magyar vegyipar - a Molnak köszönhetően - újraépül. A rendezvényen bejelentették azt is, hogy a Mol és a japán JSR Corporation várhatóan 2017-re egy műgumigyárat épít Tiszaújvárosban. Orbán Viktor azt mondta, e megállapodásból azt olvassa ki: a magyar nemzeti ipar és annak legfontosabb szereplője, a Mol kellően megerősödött ahhoz, hogy egyenrangú partnere legyen nagy nemzetközi cégeknek. "Aki a Mollal köt szövetséget, az egyúttal Magyarországgal és a magyar emberekkel köt egy erős és sikerhez vezető szövetséget" - jelentette ki.

A miniszterelnök szerint egy gazdaság akkor stabil, válságálló, ha az erejét egyszerre adják nagy nemzetközi és nemzeti cégek, de Magyarországról sokáig hiányoztak az utóbbi iparvállalatok, sokáig "féloldalasak voltunk".

A Mol azonban kétségkívül olyan nemzeti iparvállalat, amely képes több milliárd forintos, foglalkoztatásbővítő beruházásokra - emelte ki Orbán Viktor, aki a két év alatt felépült butadiénüzemről szólva megjegyezte: a gyár képes lesz az összes Magyarországon működő gépjárműabroncsgyárat ellátni alapanyaggal. "Ez a beruházás (...) úgy illeszkedik a magyar gazdaság rendszerébe, mint egy eddig hiányzó puzzle" - fogalmazott.

 Hangoztatta azt is, hogy "Magyarországot ma gyakran úgy emlegetik, mint az egyik olyan országot, amely képes lehet az európai gazdaság lefulladó motorjának felpörgetésére a többi közép-európai gazdasággal közösen". Magyarország stabil, az üzleti környezet kifejezetten alkalmas a fejlesztésekre, a kormány pedig támogatja, hogy a magyar vállalatok világcégekké nőjenek - mondta a kormányfő, kiemelve azt is, hogy csak a szaktudással rendelkező magyar munkásokkal lehet sikeres és gyarapodó az ország.

 Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója az ünnepségen elmondta, számításaik szerint a tiszaújvárosi butadiénüzem évi 6-10 milliárd forinttal növeli majd a Mol-csoport jövedelmezőségét.

 A Tiszaújvárosban kinyert butadiénből - amely egy színtelen, könnyen cseppfolyósítható gáz, és amelyet az etiléngyártás során keletkezett melléktermékből állítanak elő - évente 5 millió autóabroncsot készíthetnek majd - tájékoztatott.

 A műgumigyárról közölte, az nagyságrendileg a kétszeresébe kerül majd a butadiénüzemnek, amely 35 milliárd forintos beruházással jött létre.

 A két tiszaújvárosi beruházás százmilliárd forintos nagyságrendű értéket képvisel, és Közép-Európa egyik legnagyobb ipari fejlesztése - hangsúlyozta Hernádi Zsolt.

 A Mol-csoport elnök-vezérigazgatója azt is megemlítette, hogy az elmúlt 15 évben több mint 1850 milliárd forintot fektettek be Magyarországon, ennyivel járultak hozzá a magyar gazdaság növekedéséhez. "Azt tesszük, amit helyesnek tartunk. Függetlenül az iparági széljárásoktól tudatosan fejlesztjük vállalatcsoportunkat" - fogalmazott.  

Kavaszaki Kouicsi, a japán JSR Corporation ügyvezető igazgatója a rendezvényen - amelyen részt vett Koszuge Dzsunicsi, Japán magyarországi nagykövete is - kiemelte, hogy Európában a környezettudatos fogyasztók miatt folyamatosan nő a kereslet az üzemanyag-hatékony gumiabroncsok iránt.

 Szerinte Tiszaújváros kiváló helyszíne a műgumigyár-beruházásnak, amely az egyik legsikeresebb lesz cégük történetében.

 

 (MTI)