vissza a főoldalra

 

 

 2015.11.20. 

Csak nemzetközi összefogással oldható meg a népvándorlás

Csak nemzetközi összefogással lehet sikeresen megoldani az Európába irányuló népvándorlás problémáját - mondta a belügyminiszter, amikor november 9-én köszöntötte azt az ötven rendőrt, akit Magyarország a szlovén uniós külső határok védelmére küld segítségül. Pintér Sándor felidézte: Magyarország több alkalommal kifejtette álláspontját az Európára zúduló népvándorlásról, arról, hogy a külső határainknál meg kell állítani az illegális határátlépőket. Úgy fogalmazott: meggyőződésük, hogy a jelenlegi európai megoldások nem jók, hamis illúziókat keltenek az elindulókban, belső feszültséget keltenek az Európai Unió és a schengeni övezet országai között.

November 9-én, hétfőn reggel 50 rendőr 10 gépjárművel indult Szlovéniába. Mariborba, illetve Muraszombatra tartanak, ahol a szlovén rendőrökkel közösen dolgoznak majd, feladatuk a közrend fenntartása, a bűncselekmények és szabálysértések megelőzése lesz.

 A miniszter fontosnak nevezte a nemzetközi összefogást, és kitért arra, hogy Magyarország már megtapasztalta a népvándorlás okozta nehézségeket, ezért fogadta örömmel a három visegrádi társország (Szlovákia, Csehország és Lengyelország) támogatását, amelynek keretében cseh és szlovák rendőrök, valamint lengyel határőrök érkeztek Magyarországra. Magyarország ezért ajánlotta fel soron kívül, az elsők között segítségét Szlovéniának - tette hozzá.

 Pintér Sándor kiemelte: az országos rendőrfőkapitány és a szlovén kormány képviselői már aláírták azt a megállapodást, amelynek értelmében közös műveleti feladatellátásban 50 magyar rendőr közös járőrözéssel, az illegális migránsok mozgásának irányításával a szlovén kollégákkal együttműködve vesz részt Szlovénia biztonságának, a szlovén lakosok biztonságérzetének fenntartásában.

 Az útnak induló magyar rendőröknek azt mondta: a szlovén határok védelmével Magyarországot és Európát is védik.

 A miniszter úgy fogalmazott: Magyarország az Európai Unió egyetlen tagországa, amely a népvándorlás kihívásaira az európai jog, a schengeni elvárások alapján adta meg a választ. Véleménye szerint Magyarország "törvényesen és eredményesen reagált a törvénysértő kezdeményezésekre". A siker alapjának a törvényes, szakszerű, határozott és az arányok elvét betartó törvényi magatartást nevezte és ennek az elvnek a betartását kérte a Készenléti Rendőrség Szlovéniába tartó tagjaitól is. Hozzátette: az ötven rendőr, akit sok jelentkező közül választottak ki, a kiválók között is a legjobb volt.

 Pintér Sándor azt mondta, elvárja a rendőröktől, hogy Szlovénia törvényeit tartsák be, továbbá hibátlanul működjenek együtt a helyi hatóságokkal. Kérte: a magyar rendőrök Szlovéniában és a nemzetközi rendőri egységek előtt is növeljék a magyar rendőrség tekintélyét, szerezzenek elismerést Magyarországnak.

 A miniszter valamennyi rendőrrel beszélt külön-külön néhány mondatot, mielőtt útnak indultak volna.

 Pintér Sándor az ünnepséget követően a közmédiának arról beszélt: a szlovén meghívás a magyar kormány és a magyar rendőrség elismerését is jelenti. A kormányét azért, mert a schengeni törvények betartását kiválóan oldotta meg az elmúlt időszakban, a rendőrségét pedig azért, mert látták, milyen szolgálatot teljesítettek a határnál, hogyan oldották meg a legkényesebb feladatokat is.

 

(MTI)