|
 2015.11.27.
Internet, Skype,
vészjelző karperec
Még több figyelem az időseknek
A Segítő Kezek
infokommunikációs modellprogram ellenőrzött körülmények között
vizsgálja, hogyan könnyítik és óvják meg a korszerű digitális
eszközök a szépkorúak életét. Jeneiné Dr. Rubovszky Csilla
miniszteri biztos a modellprogramról beszélve hangsúlyozta: a
projektet széles körű felmérés előzte meg, amely szerint a
hetvenöt-nyolcvan év felettiek nagy részének a magány és a
betegségektől való félelem jelenti a legnagyobb problémát.
Mikor indult el az idősügyi mintaprogram?
– 2012 januárjában, amikor akkora hó hullott az országra,
hogy szó szerint rendkívüli helyzet állt elő, azzal szembesültünk,
hogy az idős korú lakosság csupán egy negyedét ismerjük, tehát
nem tudjuk őket előre értesíteni. Akkor a Karitásszal és a Vöröskereszt
helyi szervezetével együttműködve folyamatos hétvégi ügyeletet
szerveztünk az utcákon, az önkéntesek becsengettek a házakba,
hogy megtudják, nincs-e segítségre szoruló idős. Akkor merült
fel az ötlet, hogy egy átfogó, az addiginál erősebb
„biztonsági hálót” nyújtó védelmi rendszert kell létrehozni
az idősek számára, függetlenül a szociális rászorultságtól.
Kidolgoztunk egy modellprogramot három önkormányzatban: az V.
kerületben, tehát Budapest belvárosában, Szombathelyen és
Kisvárdán, ezeken a helyeken indult el később az infokommunikációs
modellprogram is. A mintaprogram sikerén felbuzdulva tömegesen
jelentkeztek az önkormányzatok. Ekkor a Belügyminisztérium úgy
döntött, hogy kezdeményezésünket támogatva elindítja a
Start Minta Munkaprogramot, ehhez biztosított 377 közfoglalkoztatottat,
ők segítettek abban, hogy 32 településen, ahol 25 ezer potenciális
80 év fölötti idős ember él, felmérést végezzenek. Egy
egységesített kérdőív alapján megkérdezték tőlük,
mindennapjaik során mire lenne a legnagyobb szükségük. 25 ezer
kérdőív alapján három problémakört neveztek meg: az egészségügy,
a biztonság és a magányosság kérdését. 2010 és 2014 között
jelentősen megnőtt az alapszolgáltatásokra költött pénzek
összege, ezért most már lehetséges és szükséges, hogy az idősek
életminőségének javítására is alternatív megoldásokat
keressünk. Akkor jogászként, szociológusként tanulmányoztam
a nemzetközi viszonyokat, és láttam, hogy Svédországban, Dániában,
Hollandiában is szembesültek ezzel a problémával. Ám
Magyarországon még fontosabb kérdéskör ez, hiszen itthon tíz
év alatt kétszeresére nőtt a 75-80 év fölötti korosztály.
Ezek a szépkorú állampolgárok sokszor magányosak, és olyan
egészségügyi kockázatoknak vannak kitéve, hogy tartós gondozásra
szorulnak. Mindez nagy kihívást jelent a szociális ellátórendszer
számára. Az észak-európai országok már tudnak a probléma
kezeléséhez infokommunikációs eszközöket használni, de
ismereteink szerint még azokban az országokban sincs példa
arra, amit mi itthon csinálunk: hogy egy államilag támogatott
program keretében mindhárom infokommunikációs eszköz együttes
használatát és vizsgálatát valósítjuk
meg.
Mit tud a vészjelző karperec?
– Majdnem úgy néz ki, mint egy karóra. Egy nagyobb
piros gomb van az alján, amelyet a rosszul látó idősebbek akár
ki is tudnak tapintani. Ez a karperec három dologra használható.
Az egyik funkciója az, hogy a gombnyomás után a szociális
gondozó visszahívja az idős embert, aki egy, a lakásban
felszerelt beltéri egységen keresztül kommunikál az időssel.
Így tehát még a telefont sem kell felvennie az idős embernek,
ha rosszul van, vagy nehezen mozog, hiszen eleve ki van hangosítva.
A karperec automatikusan is képes riasztást küldeni, ha az azt
viselő személy aktivitása csökken, nem érzi jól magát vagy
elájul. A karperecnek emellett jelentős biztonsági funkciója
is van, hiszen viselője azt is el tudja mondani a diszpécsernek,
ha valaki be akar törni a lakásába, és rendőri segítséget kér.
Ehhez a Belügyminisztérium is biztosított nekünk 15 közfoglalkoztatott
munkatársat, 12 szociális és 3 fő informatikai végzettségű
szakembert. A karperec nagy előnye, hogy folyamatosan képes egészségügyi
funkciókat mérni, s ezeket a „görbéket” beküldi a diszpécserközpontba,
ahol azokat kiértékelik. Így képesek vagyunk az idős emberek
egész napi „aktivitását” figyelemmel kísérni: mikor
hagyja el az otthonát, hányszor ébred fel éjszaka. Ez azért lényeges,
mert az aktivitás csökkenése már önmagában is rosszullétre,
betegségre utalhat. Az említett három önkormányzatban ezt az
állapotmérő-vészjelző karperecet vérnyomásmérő funkcióval
is kiegészítjük. Az időseknél egészségileg az egyik
legnagyobb veszély a stroke, ezt figyelembe véve ez a karperec
önmagában képes életet menteni. Nyáron a nagy melegben az idősek
kiválasztásának folyamatában 9 idős esetében volt szükség
pótkiválasztásra, ugyanis stroke gyanújával kellett kórházba
szállítani őket. Ez az adat azt az előzetes feltételezésünket
erősítette, hogy a vészjelző karperec ebben a korosztályban
komoly eséllyel menthet életet és az idős aktivitási adatai a
stroke gyanújának megállapítására is szolgálhatnak.
A gondozási központok jelzőrendszere kevésbé képes
ellátni ezt a feladatot?
– Magyarországon jelenleg 180 gondozási központ működik,
ez a feladat, tehát a jelzőrendszer működtetése 1993-tól a törvényben
is benne van. A központokban különbözőképpen oldották meg
ezt a feladatot. A korszerű eszközök nem kiváltják, hanem elérhetőbbé
teszik az emberi törődést és odafigyelést. Az automatikus vérnyomásmérő
esetében például Európában élenjárók vagyunk, hiszen az idősek
otthoni biztonságát ezzel az eszközzel egyetlen más országban
sem segítik államilag.
A különböző vérnyomásmérők eltérő adatokat
mutathatnak. Nem félő, hogy ezen bukik meg a program? Úgy vélem,
a leglényegesebb az, hogy az idős ember ne legyen egyedül,
foglalkozzanak vele. Ha valaki azt látja, hogy magas a vérnyomása,
lehet, annyira felidegesíti magát, hogy még jobban felszalad az
érték.
– A programban orvosilag hitelesített eszközöket
tesztelünk, és a települések egészségügyi szolgálataiban
dolgozó orvosok és háziorvosok is folyamatosan monitorozzák a
rendszer működését. A modellprogramban használt vérnyomásmérővel
valós adatokat mérünk, és tényleges egészségügyi problémákat
jelzünk. A vérnyomásmérő adatait egy mobiltelefon továbbítja
a központba. A rendszer arra is alkalmas, hogy a mért adatok a
gondozó családtagokhoz és a háziorvosokhoz is eljussanak. A
családtag így nyugodt lehet például a munkahelyén, mert
tudja, hogy idős hozzátartozója jól van.
Hogyan integrálódik
a programba az internet és a Skype használata?
– Magyarországon a 75 év felettieknek 2%-a használja az
internetet. Éppen ezért ennek az eszköznek a használatára
tudtuk a legnehezebben rábeszélni az időseket. Véletlen mintával
választottuk ki a program résztvevőit; 75 év fölötti, egyedül
élő, valamilyen egészségügyi problémában szenvedő idős
embereket. Voltak, akik idegenkedtek az internettől, de később
azt mondták, „ha már egyszer kihozták, legyen a lakásomban
egy kis ideig.” A siker minden várakozásunkat felülmúlta:
azt gondoltuk, hogy napi 1,5-2 óra internethasználat elég lesz,
de most már látjuk, hogy bővítésre lesz szükség, annyira
megszokták és megszerették ezt a szolgáltatást.
Említette az elmagányosodást. A Skype azt is lehetővé
teszi, hogy ne csak a gondozókkal vegyék föl a kapcsolatot?
– Hogyne! Megható történet volt, amikor a
modellprogramot szemléltető sajtóeseményen felhívtuk Éva nénit,
aki nem tudja elhagyni a lakását, és akinek akkor három hetes
volt az unokája. Így viszont Skype-on keresztül láthatja
mindennap a kicsit, sőt még az esti fürdetést is „élőben”
kísérheti figyelemmel. Az is emlékezetes volt számomra, amikor
két idős férfi majdnem sírva fakadt, mert 23 éven át nem
tudtak személyesen találkozni; az egyiknek amputálták a lábát,
a másiknak stroke-ja volt. Ők régebben kollégák voltak.
Telefonon addig is felhívták egymást olykor-olykor, de a Skype
lehetőséget adott rá, hogy végül napi szinten lássák egymást
és beszélgethessenek.
Kik tanítják meg az időseknek az internet és a Skype
használatát?
– Diákok, akik az érettségi előfeltételeként előírt
közösségi szolgálat keretében szeptember óta teszik ezt. A
rendszer tehát már élesben működik. Azt kértük a középiskolásoktól,
hogy úgy oktassák a szépkorúakat, mintha a nagyszüleik lennének.
Ehhez nagyfokú türelem kell, ezért az volt a kérésünk, hogy
csak olyan diákokat szervezzenek erre a különleges munkára,
akik türelmesek és szívesen foglalkoznak idős emberekkel. Érdekes
tapasztalat, hogy tőlük mindent elfogadnak a 75-80 év
felettiek. A program élén egy olyan professzor áll, aki részben
mentor, részben a monitorozást végzi, emellett részt vett a diákok
felkészítésében, képzésében. Ebben a programban nagyon
komoly módszertani elemek szerepelnek. A kiválasztás, lekérdezés
aprólékos kutatói munka. Esettanulmányokat is készítünk,
egy idős embert többször is meginterjúvolunk, kikérjük a
gondozó családtag véleményét. Az idősekkel állapotfelmérő
kérdőíveket is kitöltöttünk.
Tudjuk, hogy nagyvárosokban sokkal inkább elszigetelve
élnek az emberek, mint a kis településeken, ahol ismerik egymást
a szomszédok is. Mely településtípusokon vannak kitéve az idősek
a leginkább a bűnözésnek?
– Ez bűncselekménytípus függvénye. A trükkös és
alkalmi lopások a nagyvárosokban gyakoribbak. A zsarolás és a
fizikai támadás pedig főleg a tanyákon fordul elő. Ahhoz,
hogy a biztonságot mindenütt garantálni tudjuk, elsősorban
országos, széles sávú internetlefedettség szükséges.
A modellprogramot az NFM 10 millió forinttal támogatta.
Ez egyelőre csak a tesztüzemhez biztosít keretet?
– A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium eszköztámogatással
biztosította ezt a keretet. Ennyibe került 45 idős ember eszközbeli
ellátása. Mivel társadalmi munkáról van szó, a programnak
nincs humánerőforrás igénye, a későbbiekről pedig a tesztüzem
tapasztalatainak kiértékelése után lehet majd dönteni.
Ez a modellprogram mikor válhat országos szintűvé?
– A program „próbaüzeme” január 31-ig tart, február
végére készül el a hatástanulmány. Egy országos,
reprezentatív felmérést is végzünk az idősek tényleges
infokommunikációs szükségleteiről. Ennek eredményét is ki
kell várni, mert a modellprogram csak három települést érint.
Örülök, hogy a program iránt nagy a sajtóérdeklődés, országosan
is, mert az idősek így megismerik a programot, sokan éppen
ebben a témában írnak nekem. Sőt társszakmákból,
informatikai cégektől és a Műegyetemről is megkerestek, hogy
gondolkozzunk együtt a program továbbfejlesztéséről.
Melyek a távlati tervek, a program kiterjesztésére
van-e már költségbecslés?
– Az én feladatom a kutatómunka és az adatok kiértékelése.
A hatástanulmány tapasztalatainak összegzése után lehet majd
a további irányokról gondolkodni.
Ez a modellprogram mintául is szolgálhat más EU-s országok
számára?
– Remélem, mert több európai uniós tagállamban is
szembesülnek azzal a problémával, ami a társadalom elöregedéséből
adódik, próbálnak minél több infokommunikációs eszközt is
használni. Ismereteim szerint Magyarországon kívül egyelőre
nincs más uniós ország, ahol ehhez hasonló, kormányzati
szinten támogatott, átfogó programot működtetnének.
Medveczky Attila
|
