vissza a főoldalra

 

 

 2015.11.27. 

Erdély turizmusa fellendülhet

A franciaországi és egyiptomi merényletek miatt az ottani turisztikai látványosságok helyett egyre többen fognak biztonságosabbnak ítélt vakációzó helyeket keresni, és mivel Amerika és a Távol-Kelet sokak számára túlságosan messzi, illetve drága mulatság, a romániai utazási irodák arra számítanak, hogy az eddiginél jóval többen jönnek majd Romániába, illetve a környező országokba.

Erdély Budapestről már könnyen elérhető, a szászok öröksége sokakat vonz, Károly brit trónörökös is sokat segít népszerűsítésében, és a Lonely Planet ajánlásában is első helyen szerepel; ez természetesen jót tesz majd a hazai vendéglátóknak, ugyanakkor gondokat is okoz a közlekedési viszonyok elmaradottsága miatt.

 

Háromszék / România liberă