vissza a főoldalra

 

 

 2015.11.27. 

Mindszenty bíborosra emlékeztek Bécsben

A bécsi magyarok szentmisével és koszorúzással emlékeztek meg november 18-án Mindszenty József pappá szentelésének századik, esztergomi érsekké való kinevezésének hetvenedik és halálának negyvenedik évfordulójáról a Pázmáneumban.

 A szentmisét Varga János, a bécsi Pázmáneum rektora mutatta be, koncelebrált Vencser László, az ausztriai idegen nyelvű pasztoráció országos igazgatója és Pál László, a Kismartoni Egyházmegye magyarokért felelős püspöki helynöke.

 A kerek évfordulók mellett arról is megemlékeztek, hogy a bíboros 44 évvel ezelőtt nyilvánosan megjelent a bécsi magyarok előtt.

 Varga János prédikációjában felidézte, hogy Bécsben nemcsak politikai és közéleti gyanakvás fogadta Mindszentyt, hanem a hívők és Franz König bécsi bíboros testvéri szeretete is. A bécsi egyházi elöljáró szavait idézve a rektor elmondta: Mindszenty sorsa nemcsak a magyar, hanem az osztrák egyház történelmével is végérvényesen összekapcsolódott. Ezt bizonyította, hogy halálakor megkondult a bécsi Szent István-székesegyház (Stephansdom) nagyharangja, amely az ünnepeken túl csak a pápa és a bécsi főpásztor halálakor szokott megszólalni, valamint az osztrák közszolgálati média (ORF) is megszakította adását, és úgy jelentette be a magyar bíboros halálát.

 Varga János emlékeztetett: a magyaroknak fontos gesztus volt az osztrák katolikus egyház részéről, hogy 2012-ben a bécsi érsek, Christoph Schönborn a Pázmáneumban emlékezett Mindszentyre.

 A szentmise után megkoszorúzták Mindszenty József bíboros emléktábláját a bécsi Collegium Pázmáneum oldalán.

 Mindszenty József élete megmutatja, hogy érdemes küzdeni a nemzetért, a hitünkért – mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára az ünnepségen.

 Az államtitkár beszédében kiemelte: Mindszenty mindig egyenes és következetes maradt, bármilyen diktatúrát kellett elszenvednie vagy bárkikkel szemben kellett szavát felemelnie.

***

Mindszenty József bíboros, az utolsó magyarországi hercegprímás, akit a nyilaskeresztes, majd a kommunista uralom alatt is bebörtönöztek, a budapesti amerikai nagykövetségen töltött 15 éves „belső emigráció” után 1971-ben Bécsbe, a Collegium Pázmáneum épületébe költözött. 1975. május 6-án hunyt el az Irgalmasrendiek Kórházában.

 

Forrás: MTI