vissza a főoldalra

 2015.11.27. 

Felsejlik a felvidéki autonómia lehetősége

A visegrádi együttműködés kapcsán Magyarország és Szlovákia javuló viszonya magában rejti felvidéki honfitársaink helyzetének rendezését. Az ügy nehéz, hiszen igen rögös út vezetett idáig, de a kedvező alkalmat meg kell ragadni.

A felvidéki magyarok helyzetének megítélése kettős, mivel a hétköznapi szlovák emberekkel való együttélésük többnyire békésnek nevezhető az elmúlt évszázadokhoz hasonlóan, viszont az 1993-ban önállósuló és demokratizálódó szlovák állam folyamatosan megkeseríti az életüket. Gondoljunk csak mai napig tartó hátrányos megkülönböztetésükre, a Benes-dekrétumok érvényességére. Vagy Malina Hedvig közel tíz évvel ezelőtti esetére, és azóta tartó meghurcoltatására. Vagy emlékezzünk 2008 őszére, amikor a Dunaszerdahelyi AC – Slovan Bratislava meccsen az anyaországi szurkolókkal kiegészült hazaiakra minden ok nélkül rárontottak a rendőrök és brutálisan összeverték őket. Vagy arra az Európai Unióban példátlan helyzetre, hogy felvidéki honfitársaink nem vehetik fel a magyar állampolgárságot, ha nem akarnak hátrányt szenvedni szülőföldjükön. De vehetünk példát az elmúlt hónapokból is, hiszen nem véletlen, hogy északi szomszédunk hat menekülttáborából ötöt Dél-Szlovákiában alakított ki, valamint a kis iskolák felszámolását célzó törekvések is egyértelműen a magyarokat sújtják. Ahogy az sem véletlen, hogy az uniós pénzekből, a gazdasági és infrastrukturális fejlesztésekből alig jut a magyarlakta területeknek.

A mindennapi életben a fentiekhez képest sokkal jobb a viszony magyarok és szlovákok között, bár nyilván van egy szűkebb réteg, amelyet magyargyűlölet jellemez. Erre példa, hogy egy pozsonyi kocsmáros asszony nem merte a tévét a norvég–magyar pótselejtezőre kapcsolni, félve egy-két szélsőségesebb szlovák vendég hőzöngésétől. Azonban ugyancsak pozsonyi példa, hogy a helyi magyar és szlovák néptáncegyüttesek között kiváló a kapcsolat, sőt a magyar táncházakon többségében szlovákok szoktak részt venni. De az együttélésről szóljon inkább egy Nyitra környéki ismerősöm: „A szlovákok nagy része elfogadó. Bennünket, magyarokat a szlovákokkal sokkalta több dolog köt össze, mint amennyi elválaszt, sokkalta több dolog közös bennünk, mint eltérő. A magyar és a szlovák mentalitás közelebb áll egymáshoz, mint a cseh és a szlovák vagy a magyar és az osztrák. Nincs még két olyan nemzet, amelynek jobban hasonlítana a néprajza egymásra, mint a szlováké és a magyaré, miközben tudjuk, mennyire karakteres egyik is, másik is. A két nemzet egyformán büszke, ami ott leledzik mindkét nemzet néprajzában. A »Ki a legény, ha én nem« ott van mind a magyar, mind a szlovák néptáncokban, dalokban, szokásvilágban egyaránt.”

Kissé összegezve elmondhatjuk, hogy a többnyire békés együttélés, valamint az állam jogfosztása jellemezte az elmúlt 22 év önálló Szlovákiáját. Miben hozott változást 2015? Először akkor kaptuk föl a fejünket, amikor Orbán Viktor mellett az elsők között utasította el határozottan a kötelező betelepítési kvótát Robert Fico. Aztán szeptemberben a visegrádiak kiálltak hazánk migrációs politikája mellett, a négy ország együttműködése pedig azóta egyre szorosabb. Szlovákia rendőrökkel, továbbá anyagi és technikai segítséggel erősíti a magyar határvédelmet a lengyelekkel és a csehekkel együtt. Ahogy egész Európában – különösen térségünkben – egyre népszerűbb a magyar politika, északi szomszédunknál még a nacionalisták közül is egyre többen ismerik el Magyarország gyors cselekvését, nemzetét és keresztény kultúráját védő lépéseit. Múlt héten Robert Kalinák belügyminiszter méltatta Orbán Viktor határozott állásfoglalását. Szokatlan ez a jó viszony a két ország között, a rendszerváltozás óta eltelt negyedszázad alatt a „kisantant” egyik államával sem álltunk ilyen jól. Olyan lehetőség ez, amelyet nem szabad elszalasztani.

Nemzeti kormányunk feladata, hogy a javuló viszonyt kihasználva tárgyalóasztalhoz hívja a szlovák politikai vezetést. Nem lesznek könnyűek ezek a megbeszélések, hiszen le kell küzdeni a szlovákok teljes revíziótól való beteges félelmét. A Szent István-i határok visszaállításáról persze nem is álmodhatunk, sőt még arról sem – ami azért szomorú –, hogy Szlovákia déli 50 km-es magyar többségű sávját visszakapjuk. Sajnos ennek semmi realitása nincsen, pedig ez lenne az igazságos döntés, és a konfliktusok kezelésének is ez lenne a legegyszerűbb módja.

De maradjunk a realitásoknál. A magyar kormány, ha eredményes akar lenni, akkor nagyvonalúan kell viselkednie, gesztusokat kell először tennie, hogy leküzdje a szlovákok emlegetett komplexusait. Sokféle lehet ez a gesztus: lehet egy-egy elismerő nyilatkozat a szlovák nemzetről, vagy elismerése annak, mennyi kiváló hercegprímást adott a szlovák nép a magyar egyháznak (az esztergomi bazilika újraépítését elindító Rudnay Sándor pl. mindig is büszke volt szlovákságára), de akár el lehetne ismerni a magyar politika nemzetiségekkel szemben elkövetett hibáit is. Több mint valószínű, hogy ilyen gesztusok nélkül nem állna velünk szóba a szlovák politikai vezetés, ezután viszont már lehetne beszélni a Benes-dekrétumok és a magyar állampolgárság felvételét szankcionáló törvények eltörléséről. Következő lépésként pedig elő kell majd venni a Magyar Közösség Pártja által már kidolgozott autonómiakoncepciót. Hosszú hónapokba, akár évekbe telhet, mire ezt sikerül keresztülvinni, de a gesztusok mellett megkönnyítheti, ha mindezekkel együtt Magyarország Szlovákiának is kedvező gazdasági együttműködést kezdeményez a két ország között. Ügyes, de nemzettársaink érdekeiből nem engedő politizálásra van szükség.

Természetesen elengedhetetlen a magyar állam segítsége, de a felvidéki magyarságnak is meg kell mutatnia erejét, ami jelen esetben nem jelent mást, mint az MKP beszavazása a parlamentbe a márciusi választásokon. Bízzunk benne, hogy magyar összefogás és a választásokon való magas részvételi arány lesz a gyümölcse az MKP hétvégén elfogadott országgyűlési listájának, amelyen a párton kívül jó pár szervezet képviselői kaptak helyet.

A határokon átívelő magyar együttműködés jelenleg a szlovákok hazánk iránt növekvő szimpátiájával párosul. Bízunk benne, hogy a kormány folytatja nagyszerű nemzetegyesítő politikáját, és kihasználja ezt a helyzetet arra, hogy tárgyalásokat kezdjen Szlovákiával a felvidéki magyarok jogfosztottságának megszüntetéséről és az autonómiáról, máskülönben félő, hogy ez a lehetőség örökre elvész. Trianon centenáriuma közeleg, ideje cselekedni!

Märle Tamás