vissza a főoldalra

 

 

 2015.11.27. 

Kecskemét – egyetemváros

Új kollégiumok és bérlakások a hallgatóknak

Október 29-én letették Kecskemét leendő egyetemi városrészének alapkövét. A település életében történelminek nevezhető eseményen részt vett Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere és Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke is. Kecskemét polgármester asszonyával készített interjúnkból kiderül az is: a Kecskeméti Főiskolán újonnan létrejövő gazdaságtudományi kar gazdálkodás és menedzsment szakos hallgatói 2016 szeptemberében megkezdhetik tanulmányaikat, duális képzés keretében.

 Pontosan mi, és milyen forrásból épül az egykori Izsáki úti kórház területén?

 – Az egyetemi építkezés két összetevője a szakmai, azaz oktatási és az infrastrukturális rész. Az oktatási részről szólva: évek óta nagyon erőteljes színvonalbeli fejlődés jellemzi a Kecskeméti Főiskolát. Új szakirányok, felfrissített szakok indultak el. Új rektor áll az intézmény élén. Jelentősen megerősödött a mérnöki, a műszaki terület. Az oktatói gárda folyamatos és minősített bővítésével elértük azt a kategóriát, hogy akkreditációs eljárással is megszerezze az intézmény az egyetemi rangot. Ezt a folyamatot fölgyorsította az új felsőoktatási törvény, aminek köszönhetően létre tudjuk hozni a már meglévő kapacitásokkal és felkészültséggel az alkalmazott tudományok egyetemét. Tehát 2016. július 1-jétől a jelenlegi Kecskeméti Főiskola már egyetemi kategóriában képes működni, ahol a műszaki karon és a vidékfejlesztési agrármérnök karon már folynak mesterképzések. A gépészmérnöki, és gazdasági területtel kiegészítve pedig teljes mértékben megfelelünk az egyetemi minősítésnek. Ehhez társul az a lehetőség, amelyet megkaptunk a Magyar Nemzeti Bankkal történő együttműködésben, hiszen a Kecskeméti Főiskola másik specialitása, hogy a felsőoktatásban elsőként elkezdte a duális képzést, és egyre több vállalati és intézményi partnerrel rendelkezik. 2014-ben partnereink körébe kapcsolódott be a Magyar Nemzeti Bank, ezáltal a gépészmérnök szakirányon belül meghirdették a gazdasági mérnök szakirányt is. A duális partner ebben az MNB volt. Már több hallgató a Nemzeti Bankkal szerződésben folytatja tanulmányát a Kecskeméti Főiskolán. A kedvező munkakapcsolat kialakulásának köszönhető egy új tanterv kidolgozása; a gazdálkodásmenedzsment szakirány. Ezt az MNB által létrehozott Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvánnyal közösen akkreditáltatta a főiskola. Ezt a szakirányt a következő tanévre hirdetik meg. Mindehhez biztosít az említett alapítvány infrastrukturális bővítési lehetőséget; megvásárolt a főiskolával szemben egy öthektáros területet, ahol jelenleg is zajlik az építkezés. A leendő egyetemi városrész elsősorban a gazdálkodásmenedzsment szakirány hallgatói számára biztosít kapacitást, ezenkívül erre a területre a vidékfejlesztési agrármérnök-hallgatók is beköltöznek, továbbá az adminisztrációs és szolgáltatási területek, mint a könyvtár, a kollégium, a közösségi terek is az új campus részei lesznek. Reményeink szerint 2017-ben a felfutó évfolyamoknak már új lehetőséget tudunk biztosítani az új egyetemi ingatlanban. Az egyetemi városrésznek egyéb szolgáltatásait is fejleszteni szükséges, éppen ezért az önkormányzat is tagja az együttműködésnek. Mi új sport- és szabadidős létesítmények kialakításának lehetőségét, feltételeit teremtjük meg a szomszédos ingatlanokban, és olyan szolgáltatásoknak nyújtunk teret a városban, amelyek megfelelnek a megnövekedett hallgatói létszámnak.

 Tehát a főiskola megszűnik?

 – 2016. júliusának elején egyetemmé alakul. A tanítóképző, a kertészeti, a műszaki és a leendő gazdálkodásmenedzsmenti karral válik az intézmény az alkalmazott tudományok egyetemévé.

 Honnan érkezik a tanári gárda?

 – Ezen a téren is kapunk segítséget az alapítványoktól. Az MNB társadalmi felelősségvállalása keretében az alapítványok különböző ösztöndíjpályázatokat, vendégoktatói és oktatási, módszertani, tartalomfejlesztési programokat és PhD-ösztöndíj programokat hirdettek meg. Bízunk benne, hogy e programok által fejleszteni tudjuk az oktatói állományt. Már most rendelkezik az intézmény az alapszak indításához szükséges szaktanárokkal, hiszen csak így tudtuk az akkreditációs eljárást elindítani a gazdálkodásmenedzsment szakirány érdekében.

 Mikorra várható a campus átadása?

 – Két évig tart a kivitelezés, a nagy léptékű építkezés 30 ezer négyzetméteren folyik. Öt épületrendszerből áll majd a campus, ami szekcióülésekre is alkalmas előadó-helyiségeket és egy nagy étkezőt is magában foglal.

 Az egyetemi városok elképzelhetetlenek kollégiumok nélkül. Nemrég Böröcz László, a Fidelitas elnöke úgy nyilatkozott lapunknak, hogy hozzávetőlegesen 270-300 ezer diák tanul évente a felsőoktatásban, s csak 11,5%-uk jut kollégiumi férőhelyhez. Mi a kecskeméti arány? Tervezik-e új kollégium építését?

 – Viszonylag alacsony a kecskeméti arány is, de a campuson is egy 600 és egy 350 férőhelyes kollégium épül. A városban, mivel jelentős mértékben növekedett a foglalkoztatottak száma az autóipar fejlődésének köszönhetően, egyébként is szükség van bérelhető lakásállományra. A régi, elhagyott orosz tiszti lakásokat felújítjuk, ott több száz kisebb alapterületű bérlakást alakítunk ki. 2015 végére át is adjuk az egyik épülettömböt, 60 bérlakással. Úgy véljük, nem biztos, hogy nagyon sok kollégiumi férőhelyet kell biztosítani, hanem inkább apartman-jellegű lakásokat, amelyeket akár hárman-négyen közösen tudnak kibérelni. Ezzel nem csak a hallgatókat segítjük, hanem a városunkba betelepült iparvállalatokat is, hogy minél több munkaerőt vehessenek föl.

 A hallgatók létszámának növekedése fellendítheti a város gazdaságát is?

 – A gazdaság már fellendült Kecskeméten, a betelepült iparnak már érezhető a multiplikátor hatása; fejlődött az élelmiszeriparunk, a nyomdaiparunk, a gépiparunk, új befektetők érkeztek a városba. Ezért tartom nagyon fontosnak, hogy a már meglévő ipari infrastruktúrára építve minőségi fejlődést érjünk el az egyetemmel, a kutatással és az innovációval.

 Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése november 26-án az önkormányzat gazdasági fejlesztései címmel közmeghallgatást tart. Kérem, hogy előzetesen sorolja föl a legjelentősebb fejlesztéseket.

 – Szinte az összes fejlesztést említettük már a közlekedés és az infrastruktúra területén kívül. A köznevelésen belül lényeges, hogy az óvodák az önkormányzat illetékességébe tartoznak. Azért szükséges a gazdaságfejlesztési programban ezzel foglalkozni, mert egyre nagyobb az igény az idegen nyelvi képzésre, ezért el szeretnénk érni, hogy egyre több óvodában tanítsanak idegen nyelveket. Az általános iskolákban ez már működik; több kéttannyelvű alapfokú köznevelési intézmény is van a városban. Ezenkívül a duális képzés területén felnőttképzéseket szeretnénk kialakítani. Gazdasági programunk egyik alappillére, hogy minőségi és folyamatos utánpótlást biztosító oktatási rendszert alakítsunk ki. A másik terület az infrastruktúra továbbfejlesztése. Kecskemétet nagyon korán bekötötték az M 5-össel az autópálya-hálózatba, de hiányoznak a körgyűrűk, és négysávosítás is szükséges. Annak idején hatvanezres lélekszámra tervezték a város úthálózatát, amit ma már 300 ezren használnak. Tehát ezt a lemaradásunkat be kell pótolnunk, és újra szeretnénk éleszteni a vasúti közlekedésben a regionális hálózatot.

 

Medveczky Attila