vissza a főoldalra

 

 

 2015.10.02. 

Riasztó ajtóékekkel a besurranók ellen

Az állampolgárok saját maguk is sokat tehetnek vagyonbiztonságuk érdekében

A rendőrség, a polgárőrség, és a biztosítótársaság közös célja a lopások megelőzése. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, a Somogy Megyei Polgárőr Szövetség, és az Aegon Biztosító Zrt. képviselői általuk kidolgozott feladatterv keretében szeptember elején a polgárőrök Kaposváron a társasházak lakóinak biztonsági ajtóékeket adtak át. Domán Tibort, a helyi polgárőr egyesület elnökét Kaposvár biztonságáról, a riasztó ajtóékekről, a bűnmegelőzésről faggattuk.

 Elnök úr! Biztonságos a somogyi megyeszékhely?

 – Mostanában járom végig a polgárőrcsoportokat közösen a rendőrség képviselőivel, s azt tapasztaltuk, hogy mindenhol javultak a statisztikai mutatók, kevesebb bűncselekményt követnek el. Nemrég a közrendvédelmi osztályvezető nyilatkozott a sajtónak, s közölte, hogy a tavalyi időszakhoz képest jelentősen javult a közbiztonság. Tapasztalataim és a visszajelzések alapján kijelenthető, hogy Kaposvár élhető, biztonságos város.

 Kaposváron kívül még 12 település tartozik a kistérségi polgárőr egyesülethez. A falvakban más típusú bűncselekmények a jellemzőek?

 – A kisebb településeken inkább a terménylopás és az idős korúak elleni bűncselekmények a jellemzőek. Előfordult néhány életellenes bűncselekmény is – sajnos ilyen kirívó esetek mindig is voltak. Az utazó bűnözők pedig besurranásokat, trükkös lopásokat követnek el. Minden értekezleten hangsúlyozom, hogy a polgárőrök csengessenek be az idős emberekhez, lássák el őket tanácsokkal. A polgárőrök mondják el az időseknek, hogy pénzt csak postás visz, s ne engedjenek be olyan személyeket, akik például azzal állítanak be, hogy hoztunk vissza 10 ezer forintot, s akkor a bűnözők kilesik, hol tartják az esetleges áldozatok a vagyontárgyaikat. Az is egy trükk, hogy a kinti villanyóraszekrényt felfeszítik, kikapcsolják az áramot. S mire az idős úriember kimegy a szekrényhez, addig besurrannak a lakásba. Ezek a bűnesetek a jellemzőek, de nem túl gyakoriak, mert azokon a településeken, ahol polgárőrség működik, minimálisra csökkentek a bűnelkövetések. Annak nagyon örülünk, hogy Kaposváron 170 térfigyelő kamera működik, de ennek az lett a következménye, hogy a városból a bűnözők a külvárost, a falvakat szemelték ki. Ezért úgy határoztunk, hogy megerősítjük a vidéki polgárőrcsoportokat. Cserénfán például október elején indul egy új csoport. Toborozzuk a falvakban élőket a polgárőrségbe településük javainak megvédése érdekében.

 Bárki jelentkezhet polgárőrnek?

 – A kritériumok: a 18. életév betöltése, büntetlen előélet, tanúsítványt kell hozni arról, hogy az illető az adott település, városrész köztiszteletben álló polgára. Én mindezt sajnos nem tudom leellenőrizni.

 Nem vizsgálják meg az illető fizikai állapotát?

 – Ilyen vizsgálatot nem folytatunk. Nyilván egy mozgássérült nem jelentkezik hozzánk, viszont hasznos tagja lehet a polgárőrség Szomszédok Egymásért Mozgalmának, amelynek lényege, hogy az egymásra odafigyelő lakóközösség is segíthet a közbiztonság javításának érdekében. Azért sem vizsgáljuk a jelentkezők fizikai állapotát, mert a polgárőrség nem bűnüldöző-, hanem bűnmegelőző szervezet. Semmivel sincs több jogunk, mint egy állampolgárnak, aki úgy, mint mi, visszatarthatja a bűnelkövetőt a rendőrség megérkezéséig.

 Növekedett az elmúlt időszakban a polgárőrök megbecsülése?

 – Tíz éve töltöm be az elnöki funkciót; és bizony eleinte nem voltunk túlzottan szimpatikusak a lakosság körében. Megjelenésünk többeket emlékeztetett a az elmúlt rendszer munkásőreire vagy önkéntes rendőreire. Az idő múlásával a lakosság észrevette, hogy nem egy parancsuralmi rendszer tagjai vagyunk, s a polgárőrök a szabadidejüket feláldozva a közösségért dolgoznak, egyre inkább elfogadták működésünket, s most már igénylik is a jelenlétünket.

 A Kaposváron átadott ajtóékek hogyan előzhetik meg a betöréseket, a besurranásokat?

– Maga az ék szinte lehetetlenné teszi az ajtó kinyitását. Ezek az ajtóékek 9 voltos elemmel működnek és 100 decibeles hangerőt adnak ki, mikor illetéktelenek akarnak behatolni a lakásba. Ez a fülsértő hang elriasztja a bűnelkövetőt, mert azt nem csak a kiszemelt áldozatok, hanem a szomszédok is meghallják.

 Összesen mennyi ajtóékről van szó?

 – Az Aegon Biztosító Zrt. Somogy megye számára 400 ilyen eszközt adott át, s ebből mi 140 darab szétosztását vállaltuk a megyeszékhelyen.

 Mégis miként választották ki azt, hogy kinek jusson belőle?

 – A rendőrség bűnügyi, illetve közrendvédelmi osztálya állandóan frissíti a kriminalisztikai adatokat, s azokat térképre viszi föl. Közölték velem, hol vannak a különösen veszélyeztetett területek, s az azokon előfordult bűncselekmények nagyságrendjei szerint osztottuk szét az ajtóékeket, melyeket mindenhol nagy örömmel vettek át.

 Mit tanácsol az állampolgároknak; mit tehetnek vagyonbiztonságuk érdekében?

 –Néhány tanács: a külső világítás nagymértékben zavarja az elkövetőt. Ajánlott a bejáratnál elhelyezett mozgásérzékelő lámpa, riasztó- és kamerarendszer kiépítése. Amennyiben elutaznak, utazási szándékukról ne beszéljenek idegenek előtt, csak a közvetlen családtagok vagy megbízható barátok, szomszédok tudjanak elutazásuk időpontjáról. Kérjenek meg valakit, aki távollétük alatt elmegy a lakásukra, körülnéz, felkapcsolja a villanyt, üríti a postaládát, elsöpri a havat vagy a lehulló faleveleket, azt a látszatot keltve, hogy a lakás nem lakatlan. Amennyiben elhagyják a lakást, az ajtókat, ablakokat mindenhol gondosan zárják be. Ha tehetik, szereltessenek fel riasztórendszert. Már az egészen egyszerű, csak hangot kibocsátó készülékeknek is riasztó hatásuk lehet.

 

Medveczky Attila