vissza a főoldalra

 

 

 2015.10.02. 

VMSZ: Alaptalanok a tehetséggondozó gimnázium megszüntetésével kapcsolatos híresztelések

Szabadkán elterjedt a hír, hogy a VMSZ meg akarja szüntetni a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumot. A Vajdasági Magyar Szövetséget az elmúlt napokban több szülő felkereste azzal a konkrét kérdéssel, hogy milyen szándékai vannak a pártnak a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziummal, ugyanis szülőértekezletek keretében elterjedt annak híre, hogy a VMSZ meg kívánja szüntetni a szabadkai tehetséggondozó gimnáziumot úgy, hogy az a Svetozar Marković Gimnázium kereteiben működjön.

"Ez az információ semmiképpen sem a Kosztolányi-gimnázium hivatalos álláspontja, de tekintettel az elmúlt időszakban egyes közéleti szereplők részéről tapasztalt, hangulatkeltéstől sem mentes közéleti tevékenységre, ami negatív hatással lehet a vajdasági magyarság belső kohéziójára, emellett pedig a szülők a párthoz fordultak kérdésükkel, a VMSZ Elnöksége foglalkozott a szabadkai tehetséggondozó gimnáziumot érintő állítólagos információval és a következő záradékot fogalmazta meg: a Vajdasági Magyar Szövetség minden politikai érdekérvényesítő erejét latba vetette annak érdekében, hogy 2003-ban létrejöjjön a két tehetséggondozó gimnázium, annak ellenére, hogy sohasem volt teljes az egyetértés a közösségen belül a kérdéssel kapcsolatban, hiszen ezzel a lépéssel a vajdasági gimnáziumok magyar tagozatainak gyengülésével is számolni kellett, azonban már 2002-től, amikor az ötlet felmerült, a Magyar Nemzeti Tanács, majd a munkába bekapcsolódva a szabadkai és a zentai önkormányzat is mindent megtett annak érdekében, hogy segítse a VMSZ-t abban, hogy megszülessen ez a két intézmény", áll a VMSZ szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

 Mint kifejtik, "a Vajdasági Magyar Szövetség az elmúlt időszakban is a magyar intézményrendszer erősítésén dolgozott, a 2015. áprilisi közgyűlésen elfogadott, az előttünk álló négy évre vonatkozó programterv külön kiemeli a magyar intézményrendszer tartalmi, infrastrukturális, humán erőforrásbeli fejlesztésének fontosságát és szükségességét a párt országos, tartományi és önkormányzati közvetlen érdekérvényesítő ereje által illetve közvetve a Magyar Nemzeti Tanáccsal együttműködve".

 Az oktatási intézmények, így a tehetséggondozó gimnáziumok, ugyanúgy, ahogy a kulturális intézmények, művelődési egyesületek és más, nemzeti önazonosságunkat érintő hálózati rendszer megléte és fejlesztése a VMSZ alapvető érdeke, célja és ez továbbra is politizálásnak homlokterében áll."

 Közleményében a VMSZ Elnöksége arra kéri a Magyar Nemzeti Tanácsot, mivel a híresztelések alapjául az a tény szolgál, hogy a Svetozar Marković Gimnázium volt igazgatóhelyettese és egyik legkiválóbb pedagógusa lett a Végrehajtó Bizottság tagja, fogalmazza meg az általa társalapított tehetséggondozó gimnáziumokkal kapcsolatos állásfoglalását, ugyanakkor arra kéri a Kosztolányi Dezső tehetséggondozó gimnáziumot, hogy hivatalos formában megfogalmazott nyilatkozattal segítsen ezen alaptalan híresztelések eloszlatásában. A VMSZ Elnöksége ezt a kérést a szülők megnyugtatása céljából is fontosnak tartja, de a gimnázium alapvető érdekének is tekinti az eljövendő generációk és osztályok megnyitása érdekében.

 

(vajma.info)