vissza a főoldalra

 

 

 2015.10.02. 

Szakmai segítség a Kárpát-medencei ifjúsági vezetőknek

Regionális, a helyi igényekhez szabható továbbképzési lehetőséget hirdetett a Zsinati Ifjúsági Iroda a gyülekezeti ifjúsági munkában szolgálóknak.

„Programjainkkal, kezdeményezéseinkkel szeretnénk hozzájárulni a gyülekezeti ifjúsági közösségek és vezetőik megerősödéséhez – mondta Szontágh Szabolcs irodavezető. – Ezt a célt szolgálja a Konfi+ elnevezésű, kétévente megszervezett tematikus szakmai műhely, a Kárpát-medencei református ifjúsági szervezetek, referensek és egyetemi lelkészek rendszeres találkozói, valamint az ifjúsági vezetők képzése is."

A Zsinati Ifjúsági Iroda sokáig szervezett akkreditált, 120 órás ifjúságivezető-képzést, de a havi egyszeri budapesti találkozó és a speciális helyi igények a szervezőknek és a jelentkezőknek egyaránt kihívást jelentettek. A kezdeményezés forráshiány miatt néhány évig szünetelt, most pedig megújult formában tér vissza. „Nem egy helyre várjuk az összes ifivezetőt, hanem mi megyünk el egy-egy régióba, egyházmegyébe, ahová hívnak minket. Így a hasonló kihívásokkal küzdő gyülekezetekből érkező vezetők szükségleteinek megfelelően tudjuk összerakni a képzést" – mesél Szontágh Szabolcs arról, hogyan próbálnak alkalmazkodni az eltérő igényekhez.

 Közösségépítés, életkori sajátosságok, élmény- és drámapedagógia, kiscsoportos bibliatanulmányozási módszerek, táborszervezés és számos más témakör szakértőitől lehet hasznos ismeretek birtokába jutni egy-egy ilyen képzésen. „Abból indulunk ki, hogy a csoportvezető készül igei tartalommal az alkalomra. Ezt nem spórolhatja meg. Mi csak eszközöket adunk neki, hogy ez egy olyan alkalom legyen, ahol a fiatalok nem csak passzív fogyasztók, hanem úgy lehetnek együtt, hogy jól érzik magukat, választ kapnak és adnak egymás kérdéseire" – teszi hozzá a református lelkész. A képzésnek alapvetően három szintje van, hisz másfajta tudásra, készségekre van szüksége annak, aki még sosem vezetett ifjúsági csoportot, mint annak, aki már gyakorlott, de szeretne fejlődni ebben a szolgálatban. A témakörök összeállításánál azokra is gondoltak, akik a vezetőképzésben szeretnének részt venni.

Az egyházkerületi ifjúsági referensekkel közösen átalakított képzés már eljutott Tolnára és Kárpátaljára, de a csillagpontos csoportvezetőket is így készítették fel, ők a Kárpát-medence legkülönbözőbb településeire vitték el a megszerzett tudást. Egy támogatásnak köszönhetően november 30-ig a képzés költségeit az Ifjúsági Iroda állja, csak a szállást és az étkezést kell a házigazdáknak biztosítaniuk. Érdeklődni az ifjusag@reformatus.hu címen lehet

 

reformatus.hu, fotó: Budai Bori